Halep-ügy: a sportdöntőbíróságon folytatódik a harc

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) keddi bejelentése alapján iktatták Simona Halep fellebbezését a Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) bíróságának döntése ellen. A lausanne-i testület közleménye alapján egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz ítélet az ügyben, amely során a korábbi világelső, kétszeres Grand Slam-győztes román klasszis 4 éves eltiltásának csökkentését kéri.

Fotó: Simona Halep Facebook-oldala/archív felvétel

A konstancai teniszező épp a napokban közölt egy rövid videofelvételt a közösségi oldalán, amelyen a pályán edz, azt pedig már korábban is leszögezte, hogy nem adja fel a harcot, mert ártatlannak tartja magát a doppingügyében.

A Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) bírósága, mint ismeretes, 4 évre tiltotta el az immár több mint egy éve felfüggesztett játékjoggal bíró Halepet, ezért a döntés értelmében 2026. október 6-ig nem versenyezhet. Ezek mellett a 2022 augusztus 29 és október 7. között jegyzett eredményeit is törölte. A 32 éves sportoló a CAS-nál fellebbezett az ítélet ellen, ugyanakkor azt a kanadai céget is beperelte, amelyik a Roxadustattal fertőzött étrendkiegészítőt gyártotta.

A sportdöntőbíróság keddi közleménye kiemelte, hogy egyelőre még nem tudják felbecsülni, hogy mennyi idő alatt születik döntés az ügyben. A CAS-határozata ugyanakkor jogerős és végrehajtandó lesz, fellebbezni ellene a svájci szövetségi törvényszéken lehet majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?