Kártérítési pert indított Simona Halep az eltiltását okozó étrendkiegészítő gyártója ellen

Simona Halep beperelte azt a kanadai céget, amelyik a Roxadustattal fertőzött étrendkiegészítőt gyártotta. A ProSport úgy tudja, hogy a korábbi világelső, kétszeres Grand Slam-győztes teniszező tízmillió dollár kártérítést követel a Schinoussa Superfood vállalattól.

A kártérítési perről Bogdan Stoica, a világklasszis sportoló ügyvédje beszélt az Euronews.ro-nak. Azt mondta, hogy több mint egy hónapja elindították ezt a civil pert, de nem tettek róla említést, mert az nincs hatással a sportbíróság döntéseire.

Fotó: Simona Halep Facebook-oldala/archív felvétel

A Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) bírósága, mint ismeretes, 4 évre tiltotta el az immár közel egy éve felfüggesztett játékjoggal bíró Halepet, ezért a döntés értelmében 2026. október 6-ig nem versenyezhet. A szeptember 27-én 32. életévét betöltő konstancai sportoló a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) fellebbezett az ítélet ellen, abban bízva, hogy pályafutását nem kell ily módon lezárnia.

Mindeközben a civil perben megfogalmazott kártérítési igényéről nem tett hivatalos említést, a ProSport viszont úgy tudja, hogy tízmillió dollárt követel a Keto MCT-t gyártó, illetve fogalmazó kanadai cégtől. A DigiSport rámutatott arra, hogy felfüggesztése előtt Halep évi 4 millió dollárt keresett szponzorszerződései révén, amihez hozzáadódott a versenyeken nyert jutalom. Ezáltal éves bevétele 2020-ban jócskán meghaladta a 10 millió dollárt, a Forbes alapján abban az esztendőben ő volt a legjobban kereső női teniszező. Pályafutása során összesen több mint 40 millió dollár pénzjutalomban részesült, amivel az örökranglistán az amerikai Serena és Venus Williams mögött a harmadik helyen áll.

Az ITIA bírósága mindössze a tavaly augusztus 29. és október 7. közötti eredményeit törölte, így azzal jelentős pénzveszteség nem érte, eltiltása ugyanakkor megnyirbálta a bevételeit. Halep bevallottan abban bízik, hogy a CAS a javára dönt és eltörli a szankciót. Az nem tudni, hogy ügyében végleges és jogerős ítélet mikor lesz, de amennyiben az számára kedvezően alakul, úgy a kolozsvári Transylvania Open szervezői szívesen látnák a tornájukon. Az idei versenyt október 16. és 22. között rendezik a BT Arénában, ahol a legjobban rangsorolt hazai teniszező Sorana Cîrstea lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?