Videóüzenetben reagált Halep a sportdöntőbíróság bejelentésére

Februárban, 7. és 9. között tárgyalja Simona Halep eltiltásának ügyét a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).

Fotó: Simona Halep Facebook-oldala/archív felvétel

A laussagne-i testület keddi bejelentését követően a korábbi világelső, kétszeres Grand Slam-győztes román klasszis Instagram-oldalán közölt videóüzenetében tájékoztatta szurkolóit meghallgatása időpontjáról. Hangsúlyozta: örül annak, hogy lehetősége lesz megjelenni egy független bíróságon és ott bebizonyítani az ártatlanságát.

A Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) bírósága, mint ismeretes, 4 évre tiltotta el ősszel az akkor immár több mint egy éve felfüggesztett játékjoggal bíró Halepet, ezért a döntés értelmében 2026. október 6-ig nem versenyezhet. Ezek mellett a 2022 augusztus 29 és október 7. között jegyzett eredményeit is törölte. A 32 éves sportoló a CAS-nál fellebbezett az ítélet ellen, ugyanakkor azt a kanadai céget is beperelte, amelyik a Roxadustattal fertőzött étrendkiegészítőt gyártotta. Halep mindvégig ártatlannak vallotta magát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?