Mosolyogva érkezett Simona Halep a bíróságra

Mosolyogva érkezett meg Simona Halep szerdán a Nemzetközi Sportdöntőbíróságra (CAS), ahol délelőtt kezdődtek a meghallgatások eltiltása ügyében.

Fotó: Agerpres/EPA

A korábbi női világelső, kétszeres Grand Slam-győztes román teniszezőre újságírók vártak a Lausagnne-i bíróság épülete előtt, de azt már korábban bejelentették, hogy Halep a tárgyalás idején nem nyilatkozhat a sajtónak. Hasonlóképp ügyvédje, Howard L. Jacobs sem válaszolhat a kérdésekre, a tárgyalás pedig zárt ajtók mögött zajlik három napon át.

Howard L. Jacobs különben híres amerikai ügyvéd, több mint háromszáz sportoló ügyét képviselte eddig és járatos a doppingügyekben. A Gsp.ro úgy véli, hogy Halep az ő javaslatára választott román bíró helyett amerikait a CAS-tárgyalásra, így alkotja a bírói testületet az ausztrál Annabelle Bennett, a német Ulrich Haas és az amerikai Jeffrey G. Benz. Haast a Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) választotta, Benzt pedig Halep. Mindkét szakember ismert. A német professzor tagja volt többek között a kerékpározók szabályszegéseit vizsgáló bizottságnak, míg Benz többek között az orosz műkorcsolyázó, Kamila Valijeva doppingpere során vállalt szerepet.

Halep ügyvédje, Howard L. Jacobs kíséretében érkezett meg a bíróságra | Fotó: Agerpres/EPA

Halep ügyvédi csapata több doboznyi irattal érkezett a tárgyalásra, ugyanakkor a svájci sportdöntőbíróság azt mondta, hogy az érintett felek kérésére semmilyen tájékoztatást nem adnak a beidézett szakemberek és a tanúk kilétéről.

A meghallgatások, mint ismeretes, február 9-én zárulnak, azt viszont még nem tudni, hogy Halep ügyében mikor hoznak döntést.

Emlékezetes, hogy a 32 éves román teniszező azt követően fordult a svájci testülethez, hogy a Nemzetközi Tenisz Feddhetetlenségi Ügynökség (ITIA) bírósága tavaly ősszel doppingvétség miatt 4 évre eltiltotta. Mivel játékjoga akkor már több mint egy éve fel volt függesztve, a büntetése 2026. október 6-án járna le. A konstancai klasszis mindvégig ártatlannak vallotta magát, így nem csak a CAS-nál fellebbezett, hanem azt a kanadai céget is beperelte, amelyik a Roxadustattal fertőzött étrendkiegészítőt gyártotta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?