A Biharban edzősködő Talinger Alex gyerekkorában komoly túlsúllyal küzdött, de egy adott ponton eldöntötte, megmutatja környezetének, hogy képes lesz a sport által lefogyni. Idővel a taekwondo sokkal többet is hozzátett az életéhez: fegyelemre és alázatra is tanította, most pedig ezt át szeretné adni a gyerekeknek is. Bár idén az államvizsgájára koncentrál, és az aktív versenyzésben kisebb szünetet tart, jövőre szeretne ismét nagy eredményeket elérni a társadalomban egyre népszerűbb, de kevés médiafigyelmet kapó sportágban.

– Mikor kezdtél érdeklődni a taekwondo és a küzdősportok iránt?

– Hatévesen kezdtem, de akkor csak körülbelül két hónapot tartott. Fontos tudni rólam, hogy gyerekként nagyon túlsúlyos voltam, tizenegyéves koromban elértem a kilencven kilót. Ötödikben beütött a pubertás, nutricionistához kezdtem járni és újra edzeni. Korábban úsztam, néptáncoltam és társastáncoltam is. Elsősorban a barátaim és osztálytársaim javaslatára tértem vissza a taekwondohoz.

– Miután újrakezdted a sportot, milyen út vezetett a versenyzésig?

– Eléggé elesett kölyök voltam. Emlékszem, akkoriban egy nálam idősebb lány is járt az edzésre, aki azt hangoztatta, hogyha lefogynék, talán még félne is tőlem. Mivel fiú vagyok, ez nyilvánvalóan megmaradt bennem és fordulópontot jelentett az életemben. Ekkor döntöttem el, hogy le tudok fogyni és képes leszek megcsinálni. Akkor kezdtem el igazán jeleskedni a sportágban.

– Melyik volt az első emlékezetes sikered a mezőnyben?

– Az első 2016-ban volt, akkor még a 14 éven aluliak kategóriájában versenyeztem, és bunyóban aranyérmes lettem. Ekkor értem el életemben először első helyezést, ami szintén meghatározó volt a folytatásra nézve. Ha a kinti nagyversenyeket nézzük, 2022-ben válogatottként lettem törésben junior Európa-bajnok, egyénileg az is emlékezetes sikernek mondható. Csapatban korábban sikerült világbajnoki címet is szereznünk.

– Visszatérve még kicsit a fejlődési folyamatra, hogyan figyeltek fel rád a válogatottnál?

–  Először 2018-ban hívtam fel magamra a figyelmet, amikor egy junior versenyen törésben és bunyóban is első lettem Déván. Az említett győzelmek után váltam a válogatott tagjává.

– Ha jól tudom, te a sportolás mellett edzősködsz is jelenleg.

– Ahogy betöltöttem a 18 évet és megszereztem a jogosítványt, az egyetem elkezdése után egyből edzősködni is kezdtem. Felnőtt szinten azért nehezebb űzni a sportot, mert sok időt elvesz, és nem olyan sportág, amiből az ember meg tudna élni. Az elmúlt években országos bajnok lettem a felnőttek között is, és hoztam egy második helyet világbajnokságról csapatban, Európa-bajnokságon pedig első lettem a junior kategóriában. Tavaly kimentem Amerikába, tartottam egy három hónapos szünetet. Miután visszajöttem, próbáltam kicsit másképp építeni az életemet és több időt, energiát fektetni a gyerekek oktatásába.

– Akkor háttérbe szorítottad a versenyzői karriered az edzői poszt miatt?

– Igen, határozottan. Úgy döntöttem, hagyom ezt az évet, hogy megírjam az államvizsgámat. Jövőre viszont ismét szeretnék magas szinten versenyezni és Romániát képviselni. Ami a gyerekek edzését illeti, mindig is tudtam, ezt szeretném csinálni. A sportkarrier nem felétlenül jelenti azt, hogy csak ebből meg lehet élni, de legalább negyedannyira meg szeretném változtatni a gyerekek életét a sportág által, mint amennyire az enyém megváltozott a taekwondonak köszönhetően. Itt olyan dolgokra is gondolok, amiket az iskolában nem tanítanak, ilyen például a viselkedés és a tisztelet. Megtanulsz alázatos lenni és meglátod azt, hogy kemény munkával tudsz fejlődni és célokat elérni.

–  Ezt már te is elsajátítottad az elején?

– Az edzőm, Harastyák Gyula kiskorom óta készít fel. Mindig baráti volt a viszony köztünk, de tudtam, hol a határ. Tudtam, hogy tisztelni kell a másikat és nem szabad visszabeszélni neki. Ezt az élet többi területére is át kell vinni, bárhová elmész, meg tudod hallgatni az emberek véleményét, és másképp viszonyulsz a dolgokhoz.

– Jelenleg hány gyerekkel foglalkozol a Wolfnál?

– Egy huszonöt fős csoportot edzek, remélem, idővel minél többen csatlakoznak hozzánk, szeretettel várjuk őket. A probléma az, hogy nem Nagyváradon tartom az edzéseket, hanem Bihar községben, úgyhogy ez limitált lehetőséget jelent. Mindenki ismer engem és mindenkiben vannak kérdőjelek azzal kapcsolatban, miről szól a taekwondo.

– Hogyha ajánlanád valakinek, aki még nem hallott róla, mit tanácsolnál neki?

– Ne féljen belevágni az újba, csak tanulhat bármilyen kudarcból. Ha nem is megy egyből, próbálja ki, mert csak több lesz tőle a nap végén.

– Országos szinten mennyire népszerű most a sportág?

– Érdekes módon, szerintem ez az egyik legnépszerűbb sport Romániában, 2022-ben Európa legjobbjai lettünk, 2023-ban pedig világbajnokságon lettünk másodikok. Magas színvonalat képviselünk világszerte, a vezetőség is nagyon jó, rendes emberek alkotják. Az aktív országos bajnokságokon 850 sportoló szokott részt venni, ez a szám 5-6 éve csak olyan 400-500 körül volt, szóval azóta szinte megduplázódott.

– Gondolom, az edzőtáborok lehetőséget jelentenek neked arra is, hogy a többi szakembert megismerd az országból.

– Persze, elmegyünk, együtt edzünk, barátságokat ápolunk, ami a legfontosabb. Világszerte szereztem olyan barátokat a taekwondonak köszönhetően, akikkel tartjuk a kapcsolatot. Romániában pedig szinte minden városban van egy olyan ember, aki segítene, hogyha bármilyen problémám lenne.

– Tavaly Márton Viviána olimpiai bajnoki címe népszerűsítette a sportágat Erdélyben is, de összeségében mennyire kapnak hangsúlyt a nyilvánosságban az elért eredmények?

– Sajnos egyáltalán nem. Sok egyéni sportágról el lehet ezt mondani, az okok pedig egyértelműek. Kizárólag az olimpiai sportok kapnak jelentős támogatást az államtól. Taekwondoból kétfajta van, a WTF és az ITF, itt politikai vonal húzódik a háttérben, ami visszamegy egészen a 20. század elejéig, amikor megalakult a sportág. A WTF a lábbal való küzdelmet jelenti, ezt láthatjuk manapság a tévében is. Nálunk csak öv fölé rúgunk, de mehet kézre, fejre és akárhová a találat, a kick-boxhoz tudnám hasonlítani.

– Te összeségében mit köszönhetsz a sportágnak, mit kaptál tőle az elmúlt években?

– Az egész életemet és életképemet. Ennél fontosabb dolgot nem is adhatott volna.