BL: a Milan és a Lipcse jutott utolsóként a legjobb 16 közé

Az AC Milan és a három magyar válogatottat (Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik) foglalkoztató RB Leipzig harcolta ki utolsóként részvételi jogát a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

AC Milan–Red Bull Salzburg 4-0

A héten szerződést hosszabbító Stefano Pioli együttese hamar előnybe került, amikor egy bal oldali szabadrúgás után Olivier Giroud hat méterről bólintott a Salzburg kapujába. A francia – és a Milan – nem tétlenkedett sokat, a 25. percben második gólját is megszerezte, de a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot.

A hazaiak az első félidőben továbbra is mezőnyfölényben játszottak, de újabb góljukra a második félidőig kellett várni – igaz, akkor nem sokat, hiszen szinte rögtön a középkezdésből megduplázták előnyüket. Rebic jobb oldali beadását a hosszún Giroud fejelte vissza középre, majd Rade Krunic bólintotta a kapu jobb oldalába. Sőt, bő tíz perccel később Giroud ismét gólból vette ki a részét, ráadásul megint befejezőként, amikor Rafael Leao jobb oldali beadása a védőkről került a francia csatár elé, aki hat méterről nem hibázott.

A folytatásban Leao még egy kapufáig jutott, a 4–0-s hazai sikert Junior Messias állította be a 91. percben. 

Chelsea–Dinamo Zágráb 2-1

A Chelsea az utolsó forduló eredményétől függetlenül már továbbjutott a kvartettből, míg a horvát Dinamo Zagrebnek a záró kör eredményétől függetlenül még az Európa-ligában való folytatásra sem maradt esélye.

Ennek ellenére a horvátok már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, amikor a 7. percben egy szépen felépített támadás és egy jobb oldali beadás után a hosszúról a középen érkező Bruno Petkovichoz került vissza a labda, aki közelről bólintott a kapuba. 

A Chelsea viszonylag hamar egyenlített: a 18. percben Jorginho remek kiugratása után Aubameyang sarokkal készített Raheem Sterling elé, aki 12 méterről, ballal lőtte ki a jobb alsót. Sőt, alig fél óra játék után, a 30. percben egy jobb oldali akció után Mount átadását a második hullámban érkező Denis Zakaria váltotta gólra 16 méterről.

A folytatásban az angol csapat uralta a mérkőzést, s sok helyzetet kidolgozott, de ki is hagyta azokat, míg a zágrábiak már nem tudták megdolgoztatni a hazaiak kapusát és 2–1-es vereséggel búcsúztak a BL idei kiírásától.

E-csoport, eredmények

  • Chelsea (angol)–Dinamo Zagreb (horvát) 2–1 (Sterling 18., Zakaria 30., ill. Petkovic 7.)
  • Milan (olasz)–Salzburg (osztrák) 4–0 (Giroud 14., 57., Krunic 46., Messias 90+1.)

1. Chelsea                 6              4              1              1              10–  4    13
2. AC Milan              6               3              1              2              12–  7    10
3. Salzburg               6               1              3              2                5–  9     6
4. Dinamo Zagreb   6               1              1              4                4–11      4

Sahtar Doneck–RB Leipzig 0–4 

A német együttes azzal a tudattal lépett pályára Varsóban a Sahtar Doneck ellen, hogy mindenképpen továbbjut a csoportjából a nyolcaddöntőbe, ha nem kap ki, sőt még a csoportelsőség is elérhető, ha a már továbbjutó Real Madrid betlizik otthon a Celtic ellen.

Christopher Nkunku villanása hozta meg az első gólt, a két helyzetet kihagyó Timo Wernert bokasérülése miatt le kellett cserélni, majd Nkunku szép lassan beleszürkült a mezőnybe, de ez sem jelentett gondot a német csapatnak. Nem remekelt ugyanis a Sahtar, a szervezetten játszó Lipcse pedig André Silva furcsa, Szoboszlai Dominik fifikás góljával eldöntött minden fontos kérdést. 

Szoboszlait nem sokkal a gól után Dani Olmo váltotta, akinek lövését a saját kapujába továbbította egy ukrán védő: visszavágott a hazai 1–4-ért a Leipzig, és ismét várhatja a BL-tavaszt.

Real Madrid–Celtic Glasgow 5-1

Alig telt el hat perc a mérkőzésből, máris átírásra került a BL történelemkönyve – pontosabban a rekordok könyve –, amikor Federico Valverde kacska lövése Moritz Jenz kezére pattant, Frappart játékvezető rövid videózás után tizenegyest ítélt, amit Luka Modric magabiztosan váltott gólra. Ezzel a horvát aranylabdás 37 éves és 54 napos korával a BL történelmének legidősebb, tizenegyesből betaláló gólszerzője lett – a korábbi rekorder a Chelsea-nek idén márciusban 36 évesen 244 naposan betaláló Lille-ben játszó török, Burak Yilmaz volt.

Negyedórával később aztán szinte megismétlődött az első gólt megelőző szituáció, ezúttal Rodrygo lövése találta el a büntetőterületen belül Matt O'Riley karját, újabb VAR-ozás után újabb büntető. Ezúttal Rodrygo volt a végrehajtó, ő sem hibázott, 2–0.

Kissé feltámadt a Celtic – főleg a japán különítmény tért magához –, s előbb Furuhasi Kjogo, majd Hatate Reo lövését kellett Thibaut Courtois-nak védenie. A belga kapus aztán a 35. percben is állta a sarat. Történt, hogy Ferland Mendy az ötös jobb sarkánál becsúszva felrúgta Liel Abadát, így a mérkőzés során Frappart játékvezető harmadszor is a büntetőpontra mutatott, de Josip Juranovic tizenegyesét a jó irányba vetődő Courtois kivédte.

A második félidőben aztán negyedóra alatt eldöntötte a mérkőzést a Real Madrid. Az 51. percben Daniel Carvajal visszaemelt labdáját Marco Asensio bombázta a kapu jobb oldalába, tíz perccel később Federico Valverde jobbról érkező beadását pörgette higgadt eleganciával szintén a kapu jobb oldalába Vinícius Jr. Nagyjából ezen a ponton kezdett átcsapni gálaelőadásba a mérkőzés, s Valverde 71. percből lőtt gólja – a változatosság kedvéért a kapu jobb oldalába –, már egyértelműen ennek jegyében esett.

A nap legszebb gólja viszont még hátra volt, igaz, azt a vendégek szerezték:  a 84. percben Jota balról, 19 méterről parádésan csavart szabadrúgásból a jobb felső sarokba, Courtois csak beljebb segíteni tudta a labdát.

A Real magabiztos győzelemét a Celtic szépítése nem veszélyeztette, s ezzel az is eldőlt, hogy az élen végez a csoportban. Ez volt a Real Madrid kispadján ülő Carlo Ancelotti vezetőedző 103. győztes BL-meccse, amivel megelőzte a 102-ig jutott Sir Alex Fergusont.

F-csoport, eredmények

  • Real Madrid (spanyol)–Celtic (skót) 5–1 (Modric 6. – 11-esből, Rodrygo 21. – 11-esből, Asensio 51., Vinícius Jr. 61., Valverde 71., ill. Jota 84.)
  • Sahtar Doneck (ukrán)–RB Leipzig (német) 0–4 (Nkunku 10., André Silva 50., Szoboszlai 62., Bondar 68. – öngól)

1. Real Madrid                   6             4              1              1              15–  6      13
2. RB Leipzig                     6             4              –             2              13–  9       12
3. Sahtar Doneck              6             1              3              2               8–10        6
4. Celtic                              6              –             2              4               4–15         2

Manchester City–Sevilla FC 3-1

A G-csoportban már a záró forduló előtt eldőltek a legfontosabb kérdések, nevezetesen, hogy a Manchester City az első, a Borussia Dortmund a második helyen bejut a nyolcaddöntőbe. Ezen felül a Sevilla is biztosította helyét az El-rájátszásban.

Ezzel összhangban a Manchester City erősen tartalékos felállásban lépett pályára a Sevilla ellen. Bár Rafa Mir révén a vendég spanyolok megszerezték a vezetést, a City a fiataljai, a mindössze 17 éves Rico Lewis és a 22 esztendős Julián Álvarez góljával fordított. A hajrában Riyad Mahrez is betalált, így Pep Guardiola csapata 3–1-es győzelemmel, 14 ponttal végzett a G-csoport élén.

17 évesen és 346 naposan Rico Lewis lett a legfiatalabb játékos a Bajnokok Ligája történetében, aki kezdőként első mérkőzésén betalált, megelőzve a friss aranylabdás Karim Benzemát, aki még lyoni időszakában, 2005-ben, a Rosenborg ellen lőtt gólt 17 évesen és 352 naposan.

FC Köbenhavn–Borussia Dortmund 1-1

A dán bajnok is megszerezte első és egyetlen gólját a csoportküzdelmek során a Borussia Dortmund ellen.

A csapatok 1-1-es döntetlenje azt jelentette, hogy a koppenhágaiak 3 ponttal a kvartett utolsó helyén zártak.

G-csoport, eredmények

  • Manchester City (angol)–Sevilla (spanyol) 3–1 (R. Lewis 52., J. Álvarez 73., Mahrez 83., ill. Mir 31.)
  • FC Köbenhavn (dán)–Borussia Dortmund (német) 1–1 (Haraldsson, 41., ill. T. Hazard 23.)

1. Manchester City               6           4              2              –             14–  2    14
2. Borussia Dortmund         6           2              3              1             10–  5     9
3. Sevilla                                 6           1              2              3               6–12      5
4. FC Köbenhavn                  6            –             3              3               1–12       3

Maccabi Haifa–Benfica 1-6

A Benfica azzal a tudattal lépett pályára a Maccabi Haifa vendégeként, hogy ha több pontot szerez, mint a PSG a Juventus otthonában, akkor a csoport élén zár. Persze motivációban a házigazdák sem szenvedtek hiányt, hiszen nekik a Juvénál kellett volna több pontot gyűjteni, hogy a csoport harmadik helyén zárjanak, s kerüljenek át az Európa-ligába, vagy legalább hattal kevesebbel kikapni, mint a Juve…

A motiváció vélhetően a Benficát hajtotta jobban, hiszen a 20. percre megszerezte a vezetést a portugál alakulat: Goncalo Ramos fejelt a Maccabi kapujába. Alig hat perc múlva aztán büntetőt kapott a Maccabi, amikor egy balról érkező beadás Bah kezét érintette, a megítélt tizenegyest Tjaronn Chery váltotta gólra magabiztosan.

Bah aztán a második félidőben javított valamelyest, amikor jobbról jól adott középre, s Petar Musa ismét vezetéshez juttatta a Benficát. Alig tíz perc múlva aztán lezárta a kérdéseket a portugál csapat: Álex Grimaldo szabadrúgásból növelte csapata előnyét, majd pár perccel később Rafa Silva is feliratkozott a gólszerzők közé, 1–4. Két perccel a rendes játékidő letelte előtt aztán Bah kiosztott még egy gólpasszt, ezúttal Henrique Araújo talált be. Ekkor csupán egyetlen gól választotta el a Benficát a csoport első helyétől, s ez végül a háromperces ráadásban meg is született, Joao Mário állította be a 6–1-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a portugálok zártak a csoport élén, miután az első három rangsoroló tényezőben egyenlően végeztek a franciákkal, s csupán a csoportmeccsek során az idegenben szerzett több góljuknak köszönhetően nyerték meg a csoportjukat. A pontazonosság esetén döntő tényezők felsorolásánál ez a hetedik figyelembe veendő.

Juventus–PSG 1-2

Az elképesztően tartalékos Juventus az Európa-liga-szereplésért harcolt az eltiltott Neymar nélkül kiálló PSG ellen, és az ezer sebből vérző olaszok derekasan helyt álltak az első félidőben, tízszer lőttek kapura (igaz, csak egyszer a kapu felületére), és csak picivel volt kevesebbet náluk a labda. Veszélyes olasz támadásokkal indult a mérkőzés, majd szép egyéni megmozdulás után betalált Kylian Mbappé, akinek ez volt a 40. gólja a BL-ben, és ilyen fiatalon még senki sem jutott el ennyi gólig a sorozatban.

Nem adta fel a Juventus, és a szünet előtt egyenlített, egy nagy francia védelmi hibát és egy szép Cuadrado-passzt Leonardo Bonucci használt ki góllal.

A szünet után nagy mezőnyharcot láthattak csak a nézők, majd a hajrára fordulva a csereként beálló Nuno Mendes szerzett nagyon szép gólt – ugyanakkor a Juventus ellenlábasa, a Maccabi Haifa otthon már 1–3-ra állt a Benfica ellen, azaz nem forgott veszélyben a torinóiak El-szereplése.

H-csoport, eredmények 

  • Juventus (olasz)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2 (Bonucci 39., ill. Mbappé 13., Nuno Mendes 69.)
  • Maccabi Haifa (izraeli)–Benfica (portugál) 1–6 (Chery 26. – 11-esből, ill. G. Ramos 20., Musa 59., Álex Grimaldo 69., Rafa Silva 73., H. Araújo 88., Joao Márioa 90+2.)

1. Benfica               6             4              2              –             16–  7      +9         14
2. Paris SG             6             4              2              –             16–  7      +9         14
3. Juventus             6            1               –             5                9–13      –4           3
4. Maccabi Haifa   6             1              –             5                7–21       –14          3

  

Kapcsolódók

Kimaradt?