BL: a Benfica, a PSG, a Borussia és a Chelsea is továbbjutott

A labdarúgó Bajnokok Ligája 5. fordulójának keddi játéknapján a nyolc meccsen összesen 33 gól esett. A Benfica, a PSG, a Borussia Dortmund és a Chelsea is biztosította helyét a tavaszi BL-nyolcaddöntőben.

Red Bull Salzburg– Chelsea 1-2

A mérkőzés gyászszünettel kezdődött a délutáni idősávban, a Red Bull 78 évesen meghalt társalapítójára, Dietrich Mateschitzre emlékeztek.

Gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést az angolok, ami azért eleinte az óriási rohamok helyett inkább csak labdabirtoklási fölényben mutatkozott meg.

Aztán amikor a 23. percben már a szurkolók is kezdtek elbóbiskolni az eredménytelen labdajáratást látva, nagy góllal szerzett vezetést a Chelsea: Havertzet szerelve egy védő tálalta Mateo Kovacic elé a labdát, aki köszönte szépen, és a tizenhatos vonaláról gyengébbik lábával egyből a jobb felső sarokba lőtt. A linzi születésű horvát középpályás csaknem három év után volt ismét eredményes a BL-ben.

A második félidő elején jött a nagy elánnal kezdő hazaiak bombameglepetése: egy remek kontra végén Wöber mesteri beadása után Junior Adamu pofozta a hálóba a salzburgiak egyenlítő gólját.

Az események alaposan felpörögtek: az újabb Aubameyang lehetőséget Jorginho fejese követte (Adamu mentett a gólvonalról), a 64. percben pedig jött a gól is, nem is akármilyen: Kai Havertz 18 méterről lőtt látványos felső kapufás gólt – a 2021-es döntő hőse első találatát jegyezte a BL-szezonban.

A Chelsea így már biztosan nyolcaddöntős, az osztrákok sorsa pedig az utolsó fordulóban, Milánóban dől el.

Dinamo Zágráb–AC Milan 0-4

A mérkőzés elején a horvátok teljesen megfojtották a vendégek játékát, birtokolták a labdát, és negyed óra elteltével a Milan kapusának, Ciprian Tătărușanunak kellett bemutatnia a mérkőzés első védését.

Ezután kezdtek el csak ébredezni a vendégek, de a 32. percig kellett várni az első komolyabb olasz lehetőségre, amikor Giroud fejesét tolta ki Livakovic. Hét perccel később viszont már tehetetlen volt: Tonali ívelte be remekül a labdát szabadrúgásból, s Matteo Gabbia mindenkit megelőzve fejelt közelről estében a kapuba.

Alig néhány perce ment a második félidő, amikor Rafael Leao gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést: a hazai védelem csak nézte, ahogy a portugál betör a tizenhatoson belülre, majd senkitől sem zavartatva a jobb alsó sarokba lövi a labdát.

Az 59. percben jött a harmadik: Tonalit rántották le a tizenhatoson belül, s Olivier Giroud magabiztosan lőtte a kapu jobb oldalába a büntetőt. Újabb 10 perc elteltével érkezett a következő: Leao megint utolérhetetlen volt, középre adott Giroud-nak, aki nem találta el a labdát, amire még a hátra nyargaló Robert Ljubicic sem számított, így akkora lendülettel érkezett, hogy a melléről a saját kapujába pattant a labda.

A nehezen induló mérkőzést így végül könnyedén nyerte a Milan, amivel eldőlt, hogy a Chelsea biztosan csoportgyőztes, míg a Dinamo Zagrebnek már csak a 3. hely megszerzésére maradt esélye. A milánói gárdának egyetlen pont kell otthon a Salzburg ellen a nyolcaddöntőhöz – vereség esetén azonban az osztrákok folytatják a BL-ben, az olaszoknak marad az Európa-liga.

E-csoport

  • Dinamo Zagreb (horvát)–Milan (olasz) 0–4 (Gabbia 39., Leao 49., Giroud 59. – 11-esből, Ljubicic 69. – öngól)
  • Salzburg (osztrák)–Chelsea (angol) 1–2 (Adamu 49., ill. Kovacic 23., Havertz 64.)

1. Chelsea                     5              3              1              1              8–3         +5           10
2. AC Milan                  5              2              1              2              8–7         +1             7
3. Salzburg                   5              1              3              1              5–5           0            6
4. Dinamo Zagreb      5              1              1              3              3–9         –6             4

RB Leipzig–Real Madrid 3-2

Miután megemlékeztek a nemrégiben elhunyt RB-főnökről, Dietrich Mateschitzről, azonnak nekiesett a Realnak a német csapat, Szoboszlai Dominik kulcspasszokkal jelentkezett, a szöglete után Josko Gvardiol fejjel volt eredményes, majd egy kis szerencsével elé pattanó labdát Christopher Nkunku irgalmatlan nagy erővel lőtt a léc alá.

A többi hazai helyzet azonban kimaradt, a szünet előtt szépítettek a spanyolok, Marco Asensio beadása után Vinícius Júnior fejelt szép gólt. Willi Orbán a Vinícius-gólnál nem remekelt, de előtte és utána tanári módon irányította a védelmet, és többször is magabiztosan szerelt a tizenhatoson belül; Szoboszlai a középpálya jobb oldalán rengeteget futott és harcolt, és időről időre remek labdákat adott a támadóknak. Az egyik ilyen után helyzetbe került a frissiben beálló Timo Werner, de közelről a kapu mellé lőtt, a hazai kapu előtt Vinícius Júnior hagyott ki egy ordító ziccert.

Május óta először kapott ki a Real Madrid, 20 találkozót követően, a továbbjutás küszöbére lépett a címvédő legyőzésével a Lipcse.

Celtic Glasgow–Sahtar Doneck 1–1

Az első félidőben a skótok jutottak előnyhöz: Taylor balról érkező beadását követően Abada lövése még lepattant Matvijenkóról, a labda Jannisz Jakumakisz elé került, aki a kapu bal oldalába lőtt. A szünet után káprázatos góllal egyenlítettek az ukránok: egy gyors kontratámadást Mihaljo Mudrik a 17 méterről a léc alá vágott hatalmas lövéssel fejezte be.

A kiegyenlített játékot hozó mérkőzésen győztes gól nem született – a Celtic ezzel kiesett, a Sahtar pedig abban az esetben szerepelhet tavasszal is a BL-ben, ha az utolsó fordulóban, Varsóban legyőzi az RB Leipziget.

F-csoport

  • RB Leipzig (német)–Real Madrid (spanyol) 3–2 (Gvardiol 13., Nkunku 18., Werner 82., ill. Vinícius Júnior 44., Rodrygo 90+3. –11-esből)
  • Celtic (skót)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–1 (Jakumakisz 34., ill. Mudrik 58.)

1. Real Madrid               5              3              1              1              10–  5    +5           10
2. RB Leipzig                 5              3              –             2                9–  9       0           9
3. Sahtar Doneck          5               1             3              1                8–  6     +2          6
4. Celtic                          5               –              2             3                3–10      –7          2

Borussia Dortmund–Manchester City 0-0

A Dortmund–Manchester City meccs felvezetése során természetesen minden létező fórumon a nyáron a német klubtól Angliába szerződött Erling Haaland „visszatérése” állt a középpontban. Az UEFA még videón is megmutatta, hogyan fogadták a norvég csatárt, amikor leszállt a csapatbuszról. Az első félidő azonban nem róla szólt. Sokkal inkább a már négy forduló után továbbjutó City német kapusáról, a nyári érkezése óta tétmeccsen először kezdő Ortegáról, aki fél órán belül két védést is bemutatott, nagyon magabiztosnak tűnt, miközben a másik oldalon Hummels egymás után kétszer is mentett Haaland elől, aki így nem tudott kapura lőni.

A Citynél volt többet a labda, tiszta lövőhelyzetekig azonban csak a hazaiak jutottak el. A két legnagyobb lehetőségnél egyaránt Adeyemi passzából lőhetett Moukoko, de az elsőnél a kaput, a másodiknál a labdát nem találta el. A Manchester City az első félidőben egyszer sem találta el a kaput.

A szünetben Guardiola kettőt cserélt: levitte Haalandot, akit Bernardo Silva váltott, Joao Cancelo helyére egy másik volt dortmundi, Akanji állt be a védelembe.

Utóbbival szilárdabb lett a City védelme, Adeyemi ritkábban került a vendégek mögé (amikor mégis sikerült neki, akkor Aké mentett), elöl pedig „megérkeztek” a City helyzetek. Előbb Mahrez harcolt ki és hagyott ki egy tizenegyest, majd Kobel Álvarez lövését is védte nagy vetődéssel.

A City hiába birtokolta 68 százalékban a labdát és szorította kapuja elé a meccs hajrájára a Dortmundot, az eredmény nem változott. A gól nélküli döntetlennel a City megnyerte a csoportot, a BVB a csoport második helyén jut tovább, az utolsó fordulótól függetlenül.

Sevilla FC–FC Köbenhavn 3-0

Az egész mérkőzésen fölényben játszó hazaiak a második félidőben jutottak előnyhöz: Papu Gómez felívelését követően Jusszef en-Nesziri fejelt közelről a kapuba.

A spanyol együttes a mérkőzés végéhez közeledve biztosította be sikerét, előbb Isco kapott kiváló labdát Acunától a pálya bal oldalán, majd a tizenhatos sarkáról a bal felsőbe lőtt, majd Lamela kapusról kipattanó lövését követően Gonzalo Montiel talált be közelről.

A lefújás előtt nem sokkal David Hocsolavát kiállította a játékvezető, vereségével pedig az ötödik meccsén is gólképtelen Koppenhága már biztosan a negyedik helyen zárja a csoportkört.

G-csoport

  • Sevilla (spanyol)–Köbenhavn (dán) 3–0 (En-Nesziri 61., Isco 88., Montiel 90+2.)
  • Borussia Dortmund (német)–Manchester City (angol) 0–0

1. Manchester City                   5              3              2              –             11–  1    +10         11
2. Borussia Dortmund             5              2              2              1              9–  4    +5           8
3. Sevilla                                    5              1              2              2                5–  9    –4           5
4. FC Köbenhavn                     5                 –           2              3                0–11    –11           2

Benfica–Juventus 4-3

Nem indult valami jól a „zebrák” estéje, hiszen a 17. percben egy szöglet után António Silva a kapujukba fejelt – a pillanat karriertörténeti volt, hiszen a kezdőcsapatba ősszel berobbant 18 éves fiatalember az első gólját szerezte a Benfica felnőttcsapatában.

S hát nem is folytatódott jól, dacára annak, hogy Moise Kean egy lesgyanút eloszlató VAR-ozás után megadott góllal egyenlített. Merthogy hét perccel később Joao Mário magabiztosan gólra váltotta a Juan Cuadrado kezezése miatt megítélt tizenegyest, majd kisvártatva Rafa Silva berobbant egy jobb oldali beadásra, és bravúros mozdulattal a kapuba bombázott. Az 50. percben a leshatárról kapura forduló Rafa Silva elegáns emeléssel megszerezte a negyedik hazai gólt is.

A hazaiak a mennyekben, a Juventus a padlón, úgy tűnt, a szereposztás ezen az estén már nem változik, aztán váratlan fordulatot vett a mérkőzés: a szünet óta pályán lévő Arkadiusz Milik remek kapáslövéssel szépített a 77. percben. Két perccel később érkezett egy újabb beadás a becserélésével a Juve játékán nagyot lendítő 19 éves Samuel Iling-Juniortól, és Weston McKennie közelről a kapuba lőtt, 4–3. Miközben a vérszemet kapó Juve hajtott az újabb gólokra – a döntetlen nem lett volna elég a versenyben maradásához –, Rafa Silva eldönthette volna a meccset, de kapufát lőtt.

PSG–Maccabi Haifa 7–2

Nem kellett sokat várni a PSG vezető góljára: a 20. percben Mbappé balra tolt passzából Lionel Messi éles szögből bal külsővel kanyarított a hosszú sarokba. Nem sokkal később szinte ugyanonnan, de jobb belsővel tekert a hosszúba Kylian Mbappé, s nem maradhatott ki a show-ból Neymar sem, aki szintén a bal kapufa környékét lőtte ki, miután Mbappé helyet csinált neki, Messi pedig remek passzal kiszolgálta.

Abdoulaye Seck fejjel szépített, de csak átmenetileg csendesítette le a párizsi hangorkánt: még a szünet előtt jött Messi második gólja – Mbappéval kényszerítőzött az argentin, majd a tizenhatos előteréből ballal a jobb alsó sarokba lőtt.

A második játékrészből öt perc sem telt el, és folytatódott a gólgyártás – némi meglepetésre izraeli oldalról: egy szöglet után Seck ívelt fejessel használta ki a hazai védelem zavarát.

Nem alaptalanul ünnepelt a Párizsba zarándokolt Maccabi-tábor, jó negyedórát produkáltak kedvenceik, csakhogy hamarosan tombolhatott újra a hazai publikum is: Mbappé jobb belsős tekeréssel meglőtte a második gólját, és nem telt el három perc, ott volt a hatodik is – ezúttal egy öngól, Neymar balról középre passzolt labdája Sean Goldberg lábáról a saját kapujába pattant.

Nem maradt gól nélkül a PSG cseresora sem: a 84. percben Carlos Soler lőtt a tizenhatos vonaláról a jobb alsóba Messi középre gurításából, beállítva a 7–2-es végeredményt.

H-csoport

  • Benfica (portugál)–Juventus (olasz) 4–3 (António Silva 17., Joao Mário 28. – 11-esből, Rafa Silva 35., 50., ill. Kean 21., Milik 77., McKennie 79.)
  • Paris Saint-Germain (francia)–Maccabi Haifa (izraeli) 7–2 (Messi 19., 44., Mbappé 32., 64., Neymar 35., Goldberg 67. – öngól, Carlos Soler 84., ill. Seck 38., 50.)

1. Paris SG                     5              3              2              –             14–  6    +8           11
2. Benfica                      5              3              2              –             10–  6    +4           11
3. Juventus                    5              1              –             4                8–11    –3             3
4. Maccabi Haifa          5              1              –             4                6–15    –9             3

Kapcsolódók

Kimaradt?