BL: két meglepetés és két Haaland-gól is jutott az első játéknapra

A Dinamo Zágráb szolgáltatta a labdarúgó Bajnokok Ligája első játéknapjának legnagyobb meglepetését azzal, hogy hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Chelseát. Szerdán újabb mérkőzéseket rendeznek a legrangosabb európai kupasorozatban. 

Dinamo Zagreb–Chelsea London 1-0

Egy kontratámadás során Mislav Orsic a felezővonalról vezette rá a labdát a Chelsea kapujára, majd a kimozduló Kepa mellett leheletfinom mozdulattal a kapu bal oldalába gurított. Az első félidőben a londoniak előtt is adódott nagy esély, de Orsic is meglőhette volna második gólját – hazai vezetésnél vonultak a szünetre a felek.

A második félidőben hiába forgatta fel csapatát Thomas Tuchel – többek között beállt Hakim Zijes, Armando Broja és Jorginho is –, a Chelsea nem tudott kifogni a fegyelmezetten védekező zágrábiakon, sőt, ha a játékrész elején Kepa nem tolja hatalmas bravúrral kapufára Risztovszki óriási, távoli löketét, még nagyobb gondba kerülhettek volna a londoniak.

A Dinamo megtartotta előnyét a Kovács István által elrendelt nyolcperces hosszabbítással záruló mérkőzés végéig, így a 2019–2020-as idényt követően hatalmas sikerrel tért vissza a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Red Bull Salzburg–AC Milan 1-1

Az első félidő hajrájában a Salzburg Noah Okafor góljával vezetést szerzett, a tizenhatoson belülre betörő svájci szép csellel csapta be védőit, majd a kapuba zúdított. Nem sokkal később a Milan gyönyörű, gyors támadást vitt véghez: Rafael Leao szép labdával találta meg a tizenhatoson belül Rafael Saelemaekerst, aki az átvételt követően nagy erővel bombázott a hálóba.

A Salzburg az egész meccsen sok teret engedett a vendégeknek, ám a Milan nem tudott nagy veszélyt jelenteni a hazaiakra. A mérkőzés végén hatalmas lehetőségük volt az olaszoknak a győzelemre, ám a 94. percben Leao 18 méterről leadott veszélyes labdája a jobb kapufáról vágódott ki.

Celtic Glasgow–Real Madrid 0-3

Lenyűgöző hangulatban, nagy iramban, lendületes hazai akciókkal, időnként skót labdabirtoklási fölénnyel kezdődött a címvédő Real Madrid vendégjátéka a Celtic Parkban, a BL csoportkörébe 2017 után visszatérő Celtic vendégeként. A Realt már a saját térfelén letámadó Celtic a jó értelemben véve agresszív játékának is köszönhette, hogy húsz perc alatt kétszer is megdolgoztatták támadói Thibaut Courtois kapust, majd pedig Callum McGregor a kapufát is eltalálta.

Az igazi csapást azonban az jelentette a Real számára, hogy a 30. percben sérülés miatt le kellett cserélnie az előző idény BL-gólkirályát, Karim Benzemát, akit Eden Hazard váltott. A francia csatár lecserélése azonban nem hatott bénítólag a vendégekre, ugyanis a cserét követően két helyzetig is eljutottak, de az első 45 percben gól nem született.

A folytatásban már a Real akarata érvényesült. Előbb Vinícius Júnior lőtt gólt kontra végén a bal oldalon érkezve, majd Eden Hazard passzából Luka Modric szerzett különleges gólt: jobbról, jobb lábbal lőtt a hosszúba.

Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, a Celtic ugyanis már nem volt képes olyan veszélyes támadásokra, mint az első félidőben, ráadásul Eden Hazard a vendégek harmadik gólját is megszerezte, így 3–0-ra győzött a címvédő, Carlo Ancelotti pedig edzői pályafutása első sikerét aratta a Celtic Parkban.

RB Leipzig–Sahtar Donyeck 1-4

A lipcseieknél Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is a kezdőcsapatban kapott helyet, és éppen a válogatott kapus nagy hibája után került hátrányba a német gárda az első félidőben.

A másodikban ugyan a Lipcse egyenlített, ám szinte azonnal újra hátrányba került, majd képtelen volt újra kapuba találni, míg az ukránok szinte minden lehetőségüket gólra váltották.

Sevilla FC–Manchester City 0-4

Kevés esélyt adott a Manchester City a Sevillának. A Premier League-ben öt meccsen kilenc gólnál járó Erling Haaland a BL-ben is beköszönt. Nem is akárhogyan, a 20. percben Kevin De Bruyne beadására érkezett fantasztikus ütemben. 

A második félidőben Phil Foden szép lövőcseleket mutatott be az ellenfél tizenhatosán belül, majd higgadtan gurított a bal alsó sarokba. Nem sokkal később gyors támadást vezetett a City, Foden lövését még hárította Bono, ám a kipattanóra Haaland érkezett, és nem hibázott. A találkozó 4–0-val zárult manchesteri szempontból, Rúben Dias állította be a végeredményt. 

Borussia Dortmund–FC Koppenhága 3-0

A Borussia Dortmund jól kezdett a dán bajnok ellen, labdabirtoklásban és kapura lövési kísérletekben egyaránt fölé nőtt. A vezető találat megszerzésére 35 percet kellett várni, Marco Reus Julian Brandttől kapta a labdát, finom lövőcsel után, 13 méterről, középről lőtt gólt. Nyolc perccel később ügyes labdaszerzést követően öt a négy ellen támadhattak a németek, és ezt sikerült is kihasználniuk, Raphaël Guerreiro révén 2–0-ra módosult az állás.

A második játékrészben még nagyobb dortmundi fölény alakult ki, a játékosok viszont számos lehetőséget elpuskáztak, szóval sokáig úgy tűnt, nem születik újabb találat. A 83. percben azonban játszi könnyedséggel jártak túl a koppenhágai védők eszén, Jude Bellingham állította be a 3–0-s végeredményt.

PSG–Juventus 2-1

A tartalékos Juventus ellen remekül kezdett a sokkal lelkesebb, összeszedettebb, és ami fő, lendületesebb PSG, Kylian Mbappé az első félidőben duplázott. Előbb Neymar varázslatos löbbölése után talált be a kapuba, majd Lionel Messi hasonlóképpen indította, de ezt a helyzetet elrontotta – ám egy villámgyors támadás után másodszor is bosszantotta az olaszokat, ezúttal Asraf Hakimi adta neki a gólpasszt.

Mbappé az első félidőben és a fordulás után is kihagyott egy-egy ziccert, a másodiknál elönzőzte a helyzetét, pedig Neymar üresen várta a kapu előtt a beadást...

A Juventus az első félidőben csak egyszer veszélyeztette Gianluigi Donnarumma kapuját, de Arkadiusz Milik fejese nem volt elég a pontos, a második félidőben Dusan Vlahovics fejelt kapura az ötösről, a jobb sarkot vette célba, de ezt a próbálkozást elérte az olasz kapus.

Kevesen várták, hogy Weston McKennie szerzi a torinóiak gólját, de ez történt, az amerikai fejes góljához kellett a hazai védelem asszisztálása is: később Filip Kosztics és a csereként beálló Manuel Locatelli is ziccerbe került, de mindketten rosszul céloztak.

Benfica–Maccabi Haifa 2–0

A Maccabi Haifa az első félidőben még jól tartotta magát a Benfica otthonában, ám a portugálok a második félidő elején szerzett két góllal eldöntötték a három pont sorsát: Alex Grimaldo előbb remekül centerezett balról, s az érkező Rafa Silva közelről a hálóba pörgetett, majd az öt perccel korábban előkészítőként jeleskedő balbekk előrehúzódott, s parádésan helyezett a Maccabi kapujába 20 méterről.

Bajnokok Ligája, 1. forduló

E-csoport

  • Dinamo Zagreb (horvát)–Chelsea (angol) 1–0 (Orsic 13.)
  • Salzburg (osztrák)–Milan (olasz) 1–1 (Okafor 28., ill. Saelemaekers 40.)

F-csoport

  • Celtic (skót)–Real Madrid (spanyol) 0–3 (Vinícius Júnior 56., Modric 60., E. Hazard 77.)
  • RB Leipzig (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 1–4 (Simakan 58., ill. Sved 16., 58., Mudrik 76., Lassina Traoré 85.)

G-csoport

  • Sevilla (spanyol)–Manchester City (angol) 0–4 (Haaland 20., 67., Foden 58., Dias 90+2.)
  • Borussia Dortmund (német)–Köbenhavn (dán) 3–0 (Reus 35., R. Guerreiro 42., Bellingham 83.)

H-csoport

  • Paris Saint-Germain (francia)–Juventus (olasz) 2–1 (Mbappé 5., 22., ill. McKennie 53.)
  • Benfica (portugál)–Maccabi Haifa (izraeli) 2–0 (Rafa Silva 50., Grimaldo 55.)  

Kapcsolódók

Kimaradt?