BL: már továbbjutott a százszázalékos Bayern és Mancester City

Szerdán lezárult a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulója. A Bayern München és a Manchester City kiharcolta a továbbjutást, a Liverpool viszont kikapott hazai pályán a nap bravúrját elérő Atalantától.

Bayern-Red Bull Salzburg 3-1

Jesse Marsch, a vendégek amerikai trénere elégedett lehetett a Bayern elleni mérkőzés első félidejében, ugyanis a bajorok bő fél órán keresztül nem tudtak eljutni kaput találó lövésig, miközben az osztrákok többször is megtornáztatták Manuel Neuert. A Salzburg legnagyobb első félidei lehetőségét Szoboszlai Dominik hagyta ki, a magyar válogatott futballista Mergim Berisha remek kiugratása után vezethette a labdát egy az egyben Neuerre, de nagy helyzetben az égbe bombázott.

A salzburgi lehetőségek ellenére a Bayern irányította a játékot, s mi sem bizonyítja jobban a müncheniek klasszisát, mint hogy a kevés helyzetek egyike elegendőnek bizonyult a vezetés megszerzéséhez: Thomas Müller lövését követően a labdát Cican Stankovic éppen Robert Lewandowski elé ütötte, akinek nem szokása ilyenkor hibáznia, ezúttal sem tette (1–0). Bánhatta az elpuskázott lehetőségeket a Salzburg, különösen a második félidő kezdetének fényében: Kingsley Coman lövését Maximilian Wöber próbálta blokkolni, de éppen így csapta be Stankovicot a lövés (2–0). A félidő közepén pörögtek fel igazán az események, előbb az első BL-meccsét játszó Marc Rocát állította ki második sárga lappal a játékvezető, majd a nem sokkal korábban beálló Leroy Sané növelte háromgólosra a különbséget, hogy aztán szinte azonnal Berisha csökkentse vissza kettőre (3–1).

A lehetőségeivel jobban gazdálkodó Bayern München a negyedik BL-csoportmeccsét (sorozatban a 15. BL-találkozóját!) is megnyerte, ezzel matematikailag is biztossá tette csoportelsőségét, egyúttal a helyét a legjobb 16 között.

Atlético Madrid-Lokomotiv Moszkva 0–0

A Luis Suárezt a koronavírus, Diego Costát pedig trombózis miatt nélkülöző Atlético Madrid helyzetek garmadájából sem tudott gólt szerezni a Lokomotiv Moszkva ellen. Az első félidőben Ángel Correa, majd Marcos Llorente hibázott ziccert. A fordulás után Yannick Carrasco lövése, majd Guilherme nagy bravúrja után Koke ugyan a kapuba talált, ám a videobíró visszavonta a gólt – lesről született a gól.

A folytatásban Joao Félix tizenhatoson belüli esése és a játékvezető határozott továbbot intése borzolta a spanyol kedélyeket – mondani sem kell, Diego Simeone vezetőedző kis híján idegbajt kapott a kispadnál. A hajrában aztán a volt fehérvári Zé Luis hozhatta volna össze a slusszpoént, ám a 94. percben hiába került a földre a büntetőterületen belül – Slavko Vincic sípja éppen úgy néma maradt, mint szűk 20 perccel korábban (0–0).

Inter Milano-Real Madrid 0-2

Rémálomszerűen kezdődött a csoportrangadó az Internek: a milánóiak még bele sem rázódtak a mérkőzésbe, már futhattak az eredmény után, mivel a Real a 7. percben Eden Hazard büntetőjével előnybe került.

Antonio Conte kettőt cserélt a szünetben, de a második félidő Real-lehetőségekkel kezdődött – majd újabb interes reklamálássorozattal folytatódott. Egy szabadrúgás után Roberto Gagliardini finoman fogalmazva is gyanús körülmények között tűnt el (a nyakánál fogva vitték le), ám Taylor a VAR-egységgel folytatott egyeztetés után nem ítélt tizenegyest a hazaiaknak.

Zinédine Zidane is kettőt cserélt, s egyik változtatása egyből telitalálatnak bizonyult: a frissen beálló Rodrygo „szokása szerint” jó helyen bukkant fel, s a hálóba vágta Lucas Vázquez jobb oldali beadását (0–2). 

Az Internek – amely kétgólos hátrányban a hitét is elveszítette – esélye sem volt innen visszakapaszkodni, a Real Madrid teljesen megérdemelt sikert aratott, oda-vissza legyőzte milánói riválisát, amely így a továbbjutás szempontjából szinte reménytelen helyzetbe került.

Borussia Mönchengladbach-Sahtar Donyeck 4-0

A Mönchengladbach négy, egyaránt rögzített játékhelyzetből (két szabadrúgás, egy szöglet és egy tizenegyes) szerzett találattal megverte a csoportküzdelmeket egy madridi győzelemmel kezdő Sahtar Donecket, ezzel lépéselőnybe került a továbbjutásért folyó harcban.

A németek két meccs alatt összesen tíz góllal terhelték meg az ukrán csapat kapuját, hiszen három héttel ezelőtt Kijevben 6–0-ra nyertek. A Gladbach a következő fordulóban az Intert fogadja, majd a záró körben a Real Madridhoz látogat – és négy forduló után vezeti a csoportot, amire alighanem kevesen számítottak.

Olympiakosz-Mancehster City 0-1

Ahhoz képest, hogy mennyire egyoldalú mérkőzést játszott egymással az Olympiakosz és a Manchester City, a végeredmény a hazaiak számára lehet hízelgő, bár alighanem az angolok örülnek neki jobban. A görögök egyetlenegyszer vették csak célba Ederson kapuját, a 88. percben Konsztantinosz Fortunisz kísérletezett egy lövéssel, de nem találta el a kaput.

Pep Guardiola együttese Phil Foden idénybeli 10. góljával nyert Pireuszban, és sorozatban a nyolcadik évben jutott be az egyenes kieséses szakaszba a Bajnokok Ligájában. Az angol alakulat legutóbb 2012-ben hasalt el a csoportkörben, akkor a Borussia Dortmund, a Real Madrid és az Ajax mögött végzett a kvartett utolsó helyén.

Olympique Marseille-FC Porto 2-0

Nagy lépést tett a továbbjutás felé a Porto is, amely a hazai 3–0 után idegenben 2–0-ra győzte le a sorozatban 13. Bajnokok Ligája-meccsét elveszítő, ezzel az Anderlechtet lehagyva immár egyedüliként negatív csúcstartó Olympique Marseille-t. A portugál csapat az első félidő végén Zaidu Sanusi góljával szerezte meg a vezetést, majd a második játékrészben tizenegyesből – amikor már mindkét csapat tíz emberrel futballozott – Sérgio Oliveira is betalált.

A Portónak a hátralévő két fordulóban egy pont biztosan elegendő a továbbjutáshoz, de ha az OM a következő körben nem győzi le otthon az Olympiakoszt – márpedig ehhez muszáj lenne már végre gólt lőnie André Villas-Boas együttesének… –, akkor már a jövő héten biztossá válik a portugál sztárcsapat nyolcaddöntős tagsága.

FC Liverpool-Atalanta Bergamo 0-2

A hazaiaktól Alex Oxlade-Chamberlain, Trent Alexander-Arnold, Virgil van Dijk, Naby Keita, Jordan Henderson, Thiago Alcantara, Xherdan Shaqiri és Joe Gomez, a vendégektől Fabio Depaoli, Ruszlan Malinovszkij, Mario Pasalic, Marco Tumminello és Mattia Caldara hiányzott különböző okok miatt a Liverpool és az Atalanta mérkőzésén, amelyen az angolok a továbbjutásért játszottak, a vendégek pedig azért, hogy valamiképpen revánsot vegyenek a hazai nulla ötért.

A vendégeknek ez a bravúr össze is jött Josip Ilicic és Robin Gosens találataival legyőzték a Poolt az Anfield Roadon.

Ajax Amsterdam-Midtjylland 3-1

Négy forduló után sem képes pontot szerezni a dán Midtjylland, amely ezúttal az Ajax otthonába látogatott. Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, a szünet után viszont akkora lendülettel tértek vissza a hollandok, hogy a 49. percben már 2–0 volt az állás.

A játékrész közepén a hazaiak belőtték harmadik góljukat is, így az is belefért, hogy Nusszair Mazraui csúnya szabálytalanságát követően tizenegyesből szépítettek a vendégek, akik az Atalanta mai győzelme miatt már biztosan az utolsó helyen végeznek csoportjukban. 

A-csoport

  • Bayern München (német)–FC Salzburg (osztrák) 3–1 (Lewandowski 42., Wöber 52. – öngól, L. Sané 68., ill. M. Berisha 73.)
  • Atlético Madrid (spanyol)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 0–0
1. Bayern München     4 4 – – 15–4 +11  12
2. Atlético Madrid         4 1 2 1 4–7 –3  5
3. Lokomotiv Moszkva 4 – 3 1 4–5 –1  3
4. Salzburg                    4 – 1 3 7–14 –7  1

B-csoport

  • Internazionale (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–2 (E. Hazard 7. – 11-esből, Hakimi 59. – öngól)
  • Borussia Mönchengladbach (német)–Sahtar Doneck (ukrán) 4–0 (Stindl 17. – 11-esből, Elvedi 34., Embolo 45+1., Wendt 77.)
1. Mönchengladbach 4 2 2 – 14–4 +10  8
2. Real Madrid           4 2 1 1 9–7 +2  7
3. Sahtar Doneck       4 1 1 2 3–12 –9  4
4. Internazionale        4 – 2 2 4–7 –3  2

C-csoport

  • Olympiakosz Pireusz (görög)–Manchester City (angol) 0–1 (Foden 36.)
  • Olympique Marseille (francia)–Porto (portugál) 0–2 (Sanusi 39., Sérgio Oliveira 72. – 11-esből)
1. Manchester City    4 4 – – 10–1 +9  12
2. Porto                     4 3 –   1 8 –3 +5  9
3. Olympiakosz         4 1 –   3 1 –6 –5  3
4. Marseille               4   –   – 4   0–9 –9 0

D-csoport

  • Liverpool (angol)–Atalanta (olasz) 0–2 (Ilicic 60., Gosens 64.)
  • Ajax (holland)–FC Midtjylland 3–1 (Gravenberch 47., Mazraui 49., Neres 66., ill. Mabil 81. – 11-esből)
1. Liverpool         4 3 – 1 8–2 +6  9
2. Ajax                 4 2 1 1 7–5 +2  7
3. Atalanta           4 2 1 1 8–7 +1  7
4. Midtjylland        4 – – 4 2–11 –9  0

(Címlapi fotó forrása: Agerpres/Xinhua)

Kapcsolódók

Kimaradt?