Gólzáporos meccsen nyert a City a Real ellen az első BL-elődöntőben

Feledhetetlen, hétgólos mérkőzésen szerzett minimális előnyt a visszavágóra a Manchester City a Real Madrid ellen, a labdarúgó Bajnokok Ligája kedd esti elődöntőjében.

De Bruyne (17) már a 2. percben sokkolta a madridi védelmet | Fotó: Agerpres/EPAAz angol csapat már a 2. percben sokkolta ellenfelét Kevin De Bruyne fejesgóljával, kilenc perccel később pedig a madridiak úgy érezhették, Jesus közeli gólja után már csak a fohász segíthet rajtuk… Jóban is lehetnek a Fennvalóval a spanyol gárda tagjai, mert Mahrez és Foden ziccerénél „kiimádkozták” a labdát a kapuból.

A Realnak bő 25 perc kellett, hogy magához térjen, és Alaba fejesével először veszélyeztessen, majd néhány perccel később a madridi csapatban a 600. meccsét játszó Benzema ballábas kapáslövésével szépítsen. Térfélcsere után nem sokkal Foden magányosan fejelhetett közelről, visszaállítva a kétgólos különbséget, de Vinícius Júnior két perccel később egy testcsellel becsapta védőjét, és a felezővonaltól a kapuig száguldott, majd góllal fejezte be az akciót.

Negyed órával a vége előtt Kovács István nagykárolyi játékvezető helyesen alkalmazta az előnyszabályt a Real tizenhatosánál, a sípszóra váró madridiak „benézték”, s ezt kihasználva Bernardo Silva ballal a „rövid” felső sarokba bombázott. Nem adták fel azonban a vendégek, s a hajrához közeledve egy tizenhatoson belüli kezezés miatt tizenegyeshez jutottak, amit Benzema higgadtan, az elvetődő kapus helyére pörgetve a labdát értékesített.A nagykárolyi Kovács István játékvezető kézben tartotta a meccset: itt éppen Pepp Guardiola City-edzőnek mutat fel sárga lapot reklamálásért | Fotó: Agerpres/EPA

Ha a visszavágón a City legalább megőrzi egygólos előnyét, akkor egymás után másodszor juthat be a BL fináléjába, ha viszont a Real megfordítja az eredményt, a madridiak elmondhatják magukról, hogy a címvédő Chelsea után a legutóbb döntős Manchester Cityt is elbúcsúztatták.

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:
Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol) 4–3 (2–1), gólszerzők: De Bruyne (2.), Gabriel Jesus (11.), Foden (53.), B. Silva (74.), illetve Benzema (33., 82., a másodikat 11-esből), Vinícius Júnior (55.)
A visszavágót május 4-én rendezik.
A szerdán 22 órakor kezdődő másik elődöntő szintén angol–spanyol párharcot hoz: a Liverpool fogadja az Európa Liga-címvédő Villarealt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?