FRISSÍTVE – Újra sorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását

Fotó: UEFAFRISSÍTVE: Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását. FRISSÍTÉS: A sorsolást meg kellett ismételni az UEFA szoftverének meghibásodása miatt. a két slágerpárharcot a Paris Saint-Germain és a Manchester United, valamint az Atlético Madrid és a Bayern München vívja majd.

Kellemetlen bakit követett el az UEFA a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolásán: a párosítások elkészítésénél segédkező korábbi orosz válogatott támadó, Andrej Arsavin – önhibáján kívül – a Manchester Unitedet húzta ki a Villarreal mellé a második párban, pedig e két csapat nem kerülhetett össze egymással, mert azonos csoportból jutottak be a legjobb 16 közé.

A sorsolás ezt követően probléma nélkül folytatódott, az Európa-liga címvédője végül a másik manchesteri sztárcsapatot, a Cityt kapta. A nyolcaddöntő slágerpárharcát a Paris Saint-Germain és a Manchester United vívta volna – vagyis Lionel Messi és Cristiano Ronaldo közül csak egyikük juthatott volna be a legjobb nyolc közé csapatával.

Eredetileg az alábbi párosítás alakult ki a BL-nyolcaddöntőben:

  • Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol)
  • Villarreal (spanyol)–Manchester City (angol)
  • Atlético Madrid (spanyol)–Bayern München (német)
  • Salzburg (osztrák)–Liverpool (angol)
  • Internazionale (olasz)–Ajax (holland)
  • Sporting CP (portugál)–Juventus (olasz)
  • Chelsea (angol)–Lille (francia)
  • Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol)

Csakhogy a fenti baki miatt a sorsolást megismételték, és ezen immár a Real Madrid jutott a PSG ellenfelének, míg az MU az Atlético Madridot kapta riválisául.

  • A remélhetőleg immár végleges párosítás a következő:
  • RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
  • Sporting (portugál)–Manchester City (angol)
  • Benfica (portugál)–Ajax (holland)
  • Chelsea (angol)–Lyon (francia)
  • Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)
  • Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
  • Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
  • PSG (francia)–Real Madrid (spanyol) 

A nyolcaddöntős párharcok oda-visszavágós rendszerben dőlnek el. Az első mérkőzésekre február 15-én és 16-án, valamint 22-én és 23-án, a visszavágókra március 8-án és 9-én, illetve 15-én és 16-án kerül sor. A felsorolt játéknapok mindegyikén két meccset rendeznek, mindegyiket 22 órától. A negyeddöntő és az elődöntő párosítását március 18-án, pénteken készítik el.

A döntőre 2022. május 28-án kerül sor Szentpéterváron.

Újdonság, hogy a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában ebben az idényben először nem él az idegenben szerzett több gól szabálya, tehát ha a kétszer kilencven perc alatt a két csapat ugyanannyi gólt szerzett, akkor hosszabbítás (majd szükség esetén tizenegyespárbaj) következik, függetlenül a hazai és az idegenbeli meccsen elért gólok számától.

(Nyitókép forrása: uefa.com)

Kapcsolódók

Kimaradt?