BL: a Bayern „németesen” elverte a Barcát

A szakadó hó miatt nem tudták lejátszani, csütörtökre halasztották az Atalanta-Villareal mérkőzést a Bajnokok Ligája F-csoportjában, ezért egyelőre csak 15 tagja ismert a nyolcaddöntős mezőnynek.

E-csoport

Az hamar kiderült a Bayern-Barca mérkőzésen, hogy a továbbjutáshoz mindenképpen győzniük kell a katalánoknak, ugyanis a Benfica fél óra elteltével már kettő nullára vezetett a Dinamo Kijev ellen. Thomas Müller és Robert Lewandowski elszórakozott előbb egy-egy ziccert, majd összehozott egy gólt.

A fordulás után Sané kihagyta élete legnagyobb helyzetét, ellenben a 62. percben Alphonso Davies és Jamal Musiala mattolta a vendégvédelmet, ezzel el is dőlt a mérkőzés.

Sané elrontott még egy ziccert a végén, de ez nem osztott, nem szorzott: nagyon a Barcelona fölé nőtt a Bayern.

A csoport másik meccsén a Benfica gyakorlatilag az első negyedóra után röviddel eldöntötte a három pont sorsát a Dinamo Kijev ellen: a 16. percben Roman Jaremcsuk volt eredményes közelről végletekig kijátszott akció végén, hat perccel később pedig Gilberto Júnior használta ki határozottan, hogy a kijevi Benjamin Verbicről elé pattant a labda a tizenhatoson belül.

E-csoport, 6. forduló, eredmények

  • Benfica (portugál)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0
  • Bayern München (német)–Barcelona (spanyol) 3–0

1. Bayern München        6       6              –             –             22–3      18
2. Benfica                         6       2              2              2            7–9         8
3. Barcelona                     6       2              1              3             2–9         7
4. Dinamo Kijev               6       –              1              5              1–11        1

F-csoport

A Manchester United jól kezdett Ralf Rangnick második tétmeccsén is, már a 9. percben megszerezte a vezetést Mason Greenwood félollózó mozdulatával (1–0).

Az azonban már az összeállításon is látszott, hogy Rangnick számára a győzelemnél fontosabb kérdés ezen a meccsen, hogy minél több futballistát kipróbáljon. Ezt komolyabb izgalom nélkül tehette, mivel kezdés előtt is biztos volt, bármi a végeredmény, az MU megnyeri a csoportot. A Donny van de Beek, Juan Mata szűrőpáros, illetve a 19 esztendős Amad Diallo fémjelezte balszárny jó 30 perc után kezdett sebezhetőnek tűnni, a svájciak pedig egy védelmi megingás nyomán a félidő vége előtt egyenlítettek is – Fabian Rieder iratkozott fel az eredményjelzőre (1–1).

A Young Boysnak megvolt az esélye arra, hogy a győzelmet is megszerezze, a svájciak a második játékrészben összesen tízszer próbálták meg eltalálni a kaput – egyszer sem sikerült.

A csoport másik meccsét el kellett halasztani: a Bergamóra zúduló hó miatt már a meccskezdésre kijelölt időpont előtt is látszott, hogy az időjárás bizony megtréfálhatja a futballozni készülő játékosokat, a játéktér a megszokott zöld helyett gyakorlatilag teljes egészében fehérben pompázott.

Az UEFA először húsz perccel késleltette az eredetileg este tíz órára kitűzött kezdést, ám az állandó havazást látva Anthony Taylor játékvezető a szervezet illetékeseivel egyeztetve úgy döntött, hogy csütörtökön játsszák le a találkozót. Az UEFA tájékoztatása szerint 20.00-kor kezdődhet a meccs.

Mindkét csapat számára fontos a mérkőzés, hiszen a csoportelső Manchester United és a szerdai manchesteri mérkőzésnek négy ponttal nekifutó Young Boys között a második és a harmadik pozíciót foglalják el. A spanyoloknak hét, az olaszoknak hat pontjuk van, így még bármelyik alakulat továbbjuthat.

F-csoport, 6. forduló, eredmények 

  • Manchester United (angol)–Young Boys 1–1 
  • Atalanta (olasz)–Villarreal (spanyol) – az időjárási körülmények miatt nem tudták lejátszani szerdán

1. Manchester United      6          3              2              1              11–8      11
2. Villarreal                        5          2              1              2              9–7         7
3. Atalanta                         5          1              3              1              10–10     6
4. Young Boys                   6          1              2              3              7–12       5

G-csoport

A Lille botladozva kezdte az idényt, de Németországba már zsinórban hét veretlenül megvívott meccsel a háta mögött érkezett, és a 16. percben góllal is nyomatékosította javuló formáját: Jonathan Ikoné vágtatott el a jobb oldalon, beadásából Burak Yilmaz lőtt a hazai kapuba.

A fordulás után sokáig nem született újabb gól, aztán a végjátékban a vendégek kétszer is szétzilálták a német védelmet: előbb Jonathan David, majd Ángel Gomes talált be. Az utolsó szó Renato Steffené volt, legalább a szépítés összejött.

A két csapat korosztályos játékosainak Ifjúsági BL-ben vívott délutáni csoportdöntője – nem kis részben Major Sámuel góljának köszönhetően – hazai sikerrel végződött, és este a második félidő a „nagyok” között is az osztrákok sikerét hozta: az 50. percben Karim Adeyemi bal oldalról középre tett labdájából Noah Okafor lőtte be a győztes gólt.

A Salzburg történelmet írt: első osztrák csapatként érte el a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszát.

G-csoport, 6. forduló, eredmények 

  • Salzburg (osztrák)–Sevilla (spanyol) 1–0 
  • Wolfsburg (német)–Lille (francia) 1–3 

1. Lille               6              3              2              1              7–4         11
2. Salzburg      6              3              1              2              8–6         10
3. Sevilla          6              1              3              2              5–5           6
4. Wolfsburg  6              1              2              3              5–10          5

H-csoport

A csoportgyőzelem reményében utazott a Zenit Szentpétervárhoz a Chelsea. A londoni klub története során először vendégeskedett az orosz klubnál – a Zenit harmadszor fogadott angol csapatot, s a legutóbbi két alkalommal nyerni tudott: 2000-ben a Bradford, 2013-ban a Liverpool ellen. Ezúttal mindkettőnél nagyobb bravúr lett volna a szentpétervári siker...

Főleg úgy, hogy a Chelsea már a második percben megszerezte a vezetést. Ross Barkley sarokrúgása után Andreas Christensen csúsztatott a röviden, a hosszúnál Timo Werner érkezett tökéletesen, és egy méterről a kapuba lőtt (0–1). Nem sokkal később Romelu Lukaku, majd Mason Mount veszélyeztetett, de megúszta a Zenit. A hazai csapat az első tíz perc után átvette az irányítást, és ha ziccereket nem is tudott kidolgozni, azzal, hogy jóval többet birtokolta a labdát a Chelsea-nél, kihúzta Thomas Tuchel csapatának méregfogát.

A 27. percben a kilépő Malcolm elől mentett Kepa Arrizabalaga, a 38. percben viszont már tehetetlen volt a kapus, Claudinho a spanyol mozgásával ellentétes irányba bólintva a labdát egalizált (1–1). Alig telt el két perc, a fordítás is összejött a hazaiaknak! Az iráni válogatott Szardar Azmun ugrott ki a leshatáron, és a kimozduló Kepa mellett jobbra húzva éles szögből az üres kapuba lőtt (2–1).

A második félidő kiegyenlített játékkal indult, ám a Chelsea bizonyult valamelyest pontosabbnak: a 62. percben Werner volt önzetlen, a 16-os jobb oldalánál megtolva a labdát kicsalogatta a kapust, majd a középen ziccerben érkező Lukaku elé tálalt – a belgának csak el kellett találnia a kaput (2–2). Úgy tűnt, a német csatár lesz a hős, aki a korai gólja, majd a gólpassza után a 85. percben Christian Pulisic passzát három orosz védő között ballal átvéve, egy csel után jobbal a kapuba küldte a Chelsea harmadik találatát is (2–3).

Ám a végjátékban még volt válasza a Zenitnek: a védők által röviden kifejelt labdát Magomed Ozdojev 18 méterről zúdította a vendégkapuba (3–3).

Az angol bajnokságban hétvégén a harmadik helyre visszacsúszó londoniak így a BL-csoportjukban sem tudták megtartani az első pozíciót: a Juventus hazai pályán 1–0-ra nyert a Malmö ellen, a siker pedig a Chelsea botlásával csoportelsőséget ért az olaszoknak.

H-csoport, 6. forduló, eredmények 

  • Juventus (olasz)–Malmö (svéd) 1–0
  • Zenit (orosz)–Chelsea (angol) 3–3 

1. Juventus              6            5              –         1              10–6      15
2. Chelsea               6            4              1          1              13–4      13
3. Zenit                    6             1              2         3              10–10     5
4. Malmö                 6             –             1          5              1–14        1

Kapcsolódók

Kimaradt?