BL: Lisszabonban „oktatott” a ManCity, Mbappé győztes gólt lőtt a Realnak

Kedden két mérkőzéssel kezdődött meg a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntős szakasza. A nap rangadóján a PSG Kylian Mbappé hosszabbításban lőtt góljával legyőzte a Real Madridot. A másik összecsapáson a Manchester City „oktatott” Lisszabonban.

Paris Saint-Germain–Real Madrid 1-0

A PSG gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, és már az ötödik percben megszerezhette volna a vezetést, ám Kylian Mbappé passza után Ángel Di María hat méterről a kapu fölé vágta a labdát. Mbappé a folytatásban is sok borsot tört Dani Carvajal és a Real jobb oldalának orra alá, a spanyol bekk több esetben is csak csapattársai segítségével tudta kordában tartani a franciát.

A fordulás után nem változott a játék képe, Courtois-nak rögtön a második játékrész elején nagyot kellett védenie, majd tíz perccel később még nagyobb feladat várt rá: Carvajal felesleges szabálytalansága után tizenegyeshez jutott a PSG. A labda mögé Lionel Messi állt, ám nem tudott túljárni Courtois eszén, a belga kapus megérezte az irányt, és vetődve szögletre ütötte a labdát.

Az utolsó húsz percre Neymar is beszállt, s a brazil a végén el is dönthette volna a találkozót, de Messi passza után éles szögből nem tudott a kapuba emelni. A csattanó az utolsó percben érkezett: Neymar sarkazása után a labda Mbappé-hoz került, aki átfurakodott Éder Militao és Lucas Vázquez között, majd higgadtan kilőtte a bal alsó sarkot.

A PSG drámai hajrában, de megérdemelten nyerte meg az első meccset, ám a döntés így is a három héttel későbbi visszavágóra maradt.

Sporting Lisszabon–Manchester City 0-5

A City már az első perctől irányította a mérkőzést, a 6. percben Phil Foden közeli lövését bravúrral védte Antonio Adán, a Sporting kapusa, a kipattanót azonban Kevin De Bruyne középre passzolta, Rijad Mahrez pedig a kapuba lőtt (0–1). Hosszas videózás után a játékvezető megadta a találatot.

A 16. percben már 2–0-ra vezettek a manchesteriek. Egy szögletet követően Bernardo Silva elé pattant a labda, ő meg kapásból, nagy erővel bombázott, a labda a lécet érintve vágódott a hálóba.

A 31. percben vélhetően eldőlt a párharc, Mahrez passza után Foden két méterről szerezte meg a harmadik City-gólt. A következő percek mezőnyjátéka után úgy tűnt, nem lesz több találat ebben a játékrészben, a 44. percben azonban Sterling előkészítése után ismét Bernardo Silva volt eredményes, padlóra küldve a Sportingot (0–4).

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt – a korábbi Bencifa-játékos, Bernardo Silva a harmadik gólját szerezte, de videózás után érvénytelenítették. Az 58. percben viszont már semmi sem mentette meg a portugál együttest, Sterling tekert a jobb felső sarokba. Több gól már nem született, a City könnyedén nyert Lisszabonban, csupán formalitásnak ígérkezik a visszavágó (március 9.). 0–5

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés

  • Paris Saint-Germain (francia)–Real Madrid (spanyol) 1–0 (0–0)
  • Sporting (portugál)–Manchester City (angol) 0-5 (0-4)

Kapcsolódók

Kimaradt?