BL: a Tottenham és az Eintracht az első játéknap utolsó két továbbjutója

Lezárultak a küzdelmek az A, B, C és D csoportokban.

FC Liverpool–SSC Napoli 2-0

A Liverpool már csak egy nagy különbségű győzelemmel szerezhette volna meg a csoportelsőséget, így a Napoli főleg stabil védekezésre rendezkedett be. Az első félidőben főleg hazai helyzeteket láthattunk, de Meretnek nem volt igazán nagy védenivalója.

A második félidő nem indult jól a Liverpool számára, előbb Milnert kellett lecserélni sérülés miatt, majd kisvártatva Alisson hálója is megrezdült. A hazaiak szerencséjére Östigard lesről talált be, így még megvolt a halvány esély a „vörösök” csoportelsőségére. A minimum négygólos hazai győzelem esélye a hajrára fordulva már elillant, de Klopp csapata Szalah és Núnez révén még így is be tudott találni, megszakítva a Napoli április óta tartó kiváló sorozatát. 2–0

Rangers–Ajax 1-3

Ugyancsak nagyarányú győzelemre volt szüksége a Glasgow Rangersnek ahhoz, hogy átvegye az El-rájátszásba kvalifikáló harmadik helyet az Ajax Amsterdamtól. Ehhez képest a pályán egészen másképpen alakultak a dolgok: a hollandok már a 4. percben megszerezték a vezetést Steven Berghuis góljával, majd szünet előtt Mohammed Kudus tette elérhetetlenné a skótok számára a kupatavaszt.

A második félidőben James Tavernier büntetőből szerzett góljával szépített a Rangers, de az egyenlítés már nem jött össze, sőt, még Francisco Conceicao is eredményes volt az Ajaxban, így a vége 1–3 lett.

A-csoport, eredmények

  • Liverpool (angol)–Napoli (olasz) 2–0
  • Rangers (skót)–Ajax (holland) 1–3 (Tavernier 86. – 11-esből, ill. Berghuis 4., Kudus 29., F. Conceicao 89.)

1. Napoli                       6              5              –              1             20–6      15
2. Liverpool                 6               5              –             1              17–6       15
3. Ajax                          6               2              –             4             11–16      6
4. Rangers                   6               –             –             6              2–22       0

FC Porto–Atlético Madrid 2-1

Az utolsó fordulóban a portugáloknak még arra is volt esélyük, hogy a csoport élén végezzenek. Az ellenfél a már biztosan kieső Atlético Madrid volt.

Láthatóan motiváltak voltak a hazaiak, Mehdi Taremi góljával már az ötödik percben vezetéshez is jutottak. Nem is kellett sokat várni a folytatásra, hiszen szűk húsz perccel később Stephen Eustaquio szép, lapos lövéssel kétgólosra növelte a Porto előnyét.

Diego Simeone együttese a korai sokkból nem tudott magához térni idejében – a második félidő hosszabbításában még Ivan Marcano öngólt vétett a Portónál, de a szépítő gól után már nem tudott kiegyenlíteni a madridi együttes, így 2–1-es hazai sikerrel ért véget a találkozó.

Bayer Leverkusen–FC Bruges 0-0

Mivel a csoport másik összecsapásán az FC Bruges gól nélküli döntetlent játszott Leverkusenben, a Porto megnyerte a B-csoportot, a németek pedig megelőzték az Atléticót, amely a csoport utolsó helyén zárt, s még az Európa-ligában sem folytathatja.

B-csoport, eredmények

  • Porto (portugál)–Atlético Madrid (spanyol) 2–1 (Taremi 5., Eustaquio 24., ill. Marcano 90+5. – öngól)
  • Bayer Leverkusen (német)–FC Bruges (belga) 0–0

1. FC Porto                       6              4              –             2              12–7      12
2. FC Bruges                    6              3              2              1              7–4       11
3. Bayer Leverkusen      6               1              2              3              4–8       5
4. Atlético Madrid          6               1              2              3              5–9        5

Viktoria Plzen–FC Barcelona 2-4

A Barcelona már a 6. percben vezetést szerzett a Viktoria Plzen ellen: a középpályán labdát veszítettek a csehek, a katalánok gyorsan előre nyomultak, Ansu Fati kiváló labdát kapott a tizenhatoson belül, lövése átcsúszott Jindrich Stanek karjai között, majd Marcos Alonso talált be nagyon közelről.

Az első félidő közepén eljutott egy kapufáig a Plzen, azonban a szünet előtt nem sokkal a Barca ünnepelhetett ismét. Raphinha ívelt fel a tizenhatos bal oldalán helyezkedő Jordi Albának, ő a középen érkező Ferran Torreshez fejelt, aki közelről, jobbal vette be a kaput.

A szünet után a BL-meccsen életében először kezdő fiatal Pablo Torre buktatta a tizenhatoson belül Tomás Choryt, a megítélt tizenegyesből a sértett szépített. Be sem fejezték viszont az ünneplést a cseh szurkolók, amikor újra a katalánok ugorhattak fel székükből: Ferran Torres öt játékost otthagyva cselezte be magát a büntetőterületen belülre, kényszerítőzött Raphinhával, majd az ötösről a hálóba lőtt.

A 63. percben újabb gólt szerzett a Plzen: Adam Vlkanova balról érkező beadásából Chory bólintott az idényben első tétmeccsét játszó Inaki Pena kapujába.

A hajrában Pablo Torre jóvá tette korábbi hibáját. A 19 éves támadó középpályás Raphinha hosszú indítása végén ziccerből állította be a végeredményt. A Barcelona így két győzelemmel, a harmadik helyen zárta a csoportkört, míg a Plzen nyeretlenül, utolsóként fejezte be idei főtáblás szereplését.

Bayern München–Internazionale Milano 2-0

A hazaiak legjobbja Eric Maxim Choupo-Moting volt, aki remek labdákkal tömte a társakat, ő maga pedig szépen ollózott a bal alsó sarokba az ötösről, de lesről. A szünetre a hazaiak térhettek előnnyel, egy szöglet után Benjamin Pavard góllal büntette Lautaro Martínez és az Inter-védelem hibáját.

Nem sok helyzete volt az olaszoknak, Mané lövését is magabiztosan fogta a másik kapu előtt André Onana, és még a hajrá előtt eldőlt a mérkőzés, amikor a 16-os elől irgalmatlan nagy gólt lőtt Eric Maxim Choupo-Moting.

Edin Dzeko, Henrih Mhitarjan és Hakan Calhanoglu sem tudott segíteni az Interen, pár fiatal lépett pályára még a második gólt követően: újabb magabiztos győzelemmel üzent a riválisoknak a Bayern, amely sorozatban a 13. csoportmérkőzését nyerte meg.

C-csoport, eredmények

  • Viktoria Plzen (cseh)–Barcelona (spanyol) 2–4 (Chory 51., 63. – az elsőt 11-esből, ill. Alonso 6., Ferran Torres 44., 54., Torre 75.)
  • Bayern München (német)–Internazionale (olasz) 2–0 (Pavard 32., Choupo-Moting 72.)

1. Bayern München               6             6              –             –              18–2      18
2. Internazionale                    6             3              1              2             10–7      10
3. Barcelona                            6             2              1              3             12–12       7
4. Viktoria Plzen                     6             –             –               6             5–24       0

Olympique Marseille–Tottenham Hotspurs 1-2

Az utolsó forduló előtt a D-csoport még teljesen nyílt volt a Bajnokok Ligájában – a Tottenham nyolc ponttal az élről várta a 6. kört, a Sportingnak és az Eintracht Frankfurtnak hét-hét pontja volt, a Marseille hat egységgel állt a negyedik helyen. A sorsdöntő fordulóban a Tottenham a Marseille-hez, a Frankfurt a Sportinghoz látogatott.

Az angolok az első félidőben nem játszottak igazán veszélyesen, a Marseille 67 százalékban birtokolta a labdát, összesen hétszer próbálkozott lövéssel – igaz, csak háromszor találta el a kaput –, a Spurs csupán egyszer késztette védésre Lópezt. Mielőtt még az öltözőbe vonultak volna a csapatok, Veretout beadásából Chancel Mbemba fejjel eredményes volt.

A fordulás után igyekeznie kellett a Tottenhamnek, s viszonylag korán, az 54. percben össze is jött az egyenlítés – Perisic kanyarította középre a labdát ballal szabadrúgásból, Clement Lenglet szépen csúsztatott a bal alsó sarokba.

Az egyenlítő gól után mindkét csapatnak megvolt az esélye a gólszerzésre, ám csak a ráadásban jött a dráma – Pierre-Emile Höjbjerg 95. percben bevette López kapuját, ezzel a Tottenham megnyerte a D-csoportot, a Marseille pedig az utolsó helyen kiesett.

Sporting CP–Eintracht Frankfurt 1-2

A csoport másik mérkőzésén a Sporting az első félidő végén Arthur Gomes kapáslövésével került előnybe, majd Kamada Daicsi a 62. percben tizenegyesből kiegyenlített.

Tíz perccel később a vendégek csatára, Randal Kolo Muani találta magát ziccerben, s nagyon magabiztosan a kapu jobb oldalába lőtt az ötös sarkáról.

Az Eintracht a sikernek köszönhetően továbbjutott a csoportból, a Sporting pedig a harmadik helyen esett ki a Bajnokok Ligájából, azaz az Európa-ligában folytathatja a tavasszal.

D-csoport, eredmények

  • Sporting CP (portugál)–Eintracht Frankfurt (német) 1–2 (Arthur Gomes 39., ill. Kamada 62., Kolo Muani 72.)
  • Olympique Marseille (francia)–Tottenham Hotspur (angol) 1–2 (Mbemba 45+2., ill. Lenglet 54., Höjbjerg 90+5.)

1. Tottenham                     6              3              2              1              8–6         11
2. Eintracht Frankfurt      6              3              1              2              7–8         10
3. Sporting CP                   6              2              1              3              8–9          7
4. Marseille                        6              2              –             4              8–8          6

Kapcsolódók

Kimaradt?