Amikor először kiugrott a repülőből, csak egy vakító fehérséget látott maga körül az azóta ejtőernyősként versenyző Márton Csilla. Annyira ijesztőnek bizonyult számára ez az első élmény, hogy később már nem érzett félelmet, idővel pedig elkezdte élvezni is az ugrásokat. Azóta már magabiztosan versenyez, társaival együtt pontosan tudja, a vészhelyzetek esetén hogyan kell eljárni. Bár kezdetben még nem látta előre, mennyi áldozattal fog járni számára a sportág, és néha fejtörést okoz számára összeegyeztetni a munkájával is, mégis nagyon fontos számára, hogy jó eredményeket érjen el benne. Idén szeretne nagyszebeni csapatával országos dobogóra állni, öt éven belül pedig a legjobb akar lenni az országban a női kategóriában.

– Mikor jött képbe először az ejtőernyőzés az életedben?

– Akkor hallottam először róla, amikor egyetemre jártam. Nem tartozok tehát azon szerencsések közé, akik gyermekkoruktól ott vannak a reptéren, és már a családjuk is ezzel foglalkozott. Azt viszont mindig tudtam magamról, hogy szeretem az adrenalint, a magas helyeket és a sebességet. Ez elég korán kiderült. Mamaián voltunk nyaralni, amikor apukám feltett egy trambulinos, bekötözős játékszerre, ott jöttem rá, mennyire tetszik nekem ez az élmény.

– Az egyetemen kitől hallottál először erről a lehetőségről és hogyan jutottál el odáig, hogy kipróbáld?

– Azt hiszem, húszéves voltam, amikor először hallottam róla. A nagyszebeni klubtól toborozni jöttek az egyetemre. Az ismerősök kezdetben arra biztattak, hogy könnyűgépeken legyek pilóta. Végül én úgy döntöttem, hogy inkább a sportosabb részét, az ejtőernyőzést választom, mert az jobban illik hozzám.

– Említetted, hogy már korábban is szeretted a magasságot. Volt benned félelem, amikor először ki kellett ugranod?

– Azt szokták mondani a zöldfülűeknek, hogy az első ugrásnál senki nem lát semmit, mert becsukja a szemét. Én viszont láttam, egy nagy fehérséget. A Harry Potter utolsó részében van egy jelenet, amikor Dumbledore professzorral sétálnak, azt hiszem, csak az utcalámpák és a padok látszanak, azonkívül fehérség van. Én gyermekkoromban, miután ezt láttam, így képzeltem el a halált. Amikor az ugrásnál hasonló fehérséget láttam magam körül, ijesztő volt, aztán kiderült, hogy felhőbe ugrottunk. Egy nagyon kedves hölgy adta ki a parancsot nekem, hogy ugorhatok. Úgy voltam vele, ha idáig eljutottam, akkor megteszem, elmondása szerint elég bátran kiugrottam. Első élménynek eléggé rémisztő volt, de éppen emiatt a későbbiekben már nem is féltem a többi ugrástól.

– Ekkor vált egyértelművé számodra, hogy hosszabb távon szeretnéd folytatni ezt az egészet?

– Nem mondanám teljesen egyértelműnek. Eleinte mindig a feladatra koncentráltam, ezért nem tudtam igazán élvezni. Amíg nem kezdtem el kicsit jobban megélni az ugrásokat, addig nem igazán tudatosult bennem, miért is csinálom ezt.

– Miután tudatosult, már meg tudtad fogalmazni azt, mi motivál?

– Rájöttem, hogy nagyon sokféleképpen megismerhetem magam a sporton keresztül, ezáltal nagyon sokat változtam és fejlődtem az elmúlt években. A kurzus elején elmondták, hogy mi Romániában élsportolók leszünk. Eleinte nem tudtam, hogy ez milyen áldozatokkal jár, és mi lesz ennek a hozadéka. Most már látom, hogy mennyi mindenben tudott változtatni, teljesen más lelkülettel élek, mint előtte, mindig más a motivációm.

– Hogy néz ki nálatok a versenynaptár és a felkészülés?

–  Az országos verseny mindig ősszel van, mindannyian erre készülünk huszonöt ugrással. A megyei csapatokon belül mindenki ennyit kap, ezzel készülhetünk fel a versenyre. Öttagú csapatok indulhatnak. Ezenkívül az Európa-bajnokság és a világbajnokság van. Én ugyan benne vagyok az országos csapatban, de még nem jutottam el külföldre. Elég nehéz bekerülni az ország legjobb öt versenyzője közé.

– Ami a tényleges ugrásokon kívüli felkészülést illeti, akár lelkileg, akár fizikailag vannak-e rá külön edzések?

– Igen, az elején mindenki túlesik az elméleten. Ez hét tantárgyból és összesen több mint 60 órából áll. Ebben benne vannak a vészhelyzeti procedúrák, a meteorológia és az emberi faktorok ismerete. A mentőernyővel kapcsolatos procedúrát havonta kell gyakorolnunk. Ha egy hónapig kimaradt az ugrást, akkor a földön 20-szor meg kell csinálnod tökéletesen, hogy újra ugorhass. Nagyon fontos a fizikai kondíció ápolása és a szabadesés, kiugrási pozíciók gyakorlása is. Ezekre mind érvényes, hogy a földön elsőre kell sikerülniük, másképp a levegőben, stressz alatt biztosan nem fognak működni.

– Neked volt olyan ugrásod, amikor veszélyben érezted magad vagy improvizálnod kellett?

– Fontos, hogy nem improvizálásról beszélünk, mert csak akkor szállunk fel a géppel, ha tudjuk, mit kell tenni vészhelyzet esetén. A tudomány és a termékfejlesztés nagyon magas szinten van a sportban, ezért nagyon kevés az olyan eset, amikor nem tudjuk, mit kell tennünk. Nem igazán van olyan vészhelyzet, amelyet ne ismernénk legalább képről. Velem az első vizsgámkor történt meg, hogy talán régi felszerelés volt nálam, kicsi a súlyom és egyéb faktorok miatt nem nyílt ki az ernyő. Végrehajtottam a vészhelyzeti eljárást és a mentőernyővel leérkeztem biztonságosan. A kisujjamon kicsit vérzett a körmömnél, de nem történt semmi nagy baj.

– Jelentett-e már bármikor problémát, hogy munka mellett elég időt tudj a sportágra szánni?

– Aki a megyei csapat tagja, az elég könnyen meg tudja oldani. Nyaranta két hetet igényel, és hétvégenként van a külön felkészülés. Amióta az országos csapat tagja vagyok, azóta nekem elég nehezen megy ez. Most éppen nincs munkám, de igyekszek olyat keresni, ahol részmunkaidőben lehet dolgozni. Nyáron minden hónapban szükség van egy olyan hosszú hétvégére, amiben a csütörtök és a péntek is benne marad. Igyekszem úgy alakítani a munkát, hogy az ejtőernyőzést ne kelljen feladnom, hiszen rengeteg áldozatot meghoztam érte.

– Ami a közeli és hosszú távú céljaidat illeti, mit szeretnél elérni a jövőben?

– Szeretném, hogy idén a nagyszebeni csapat dobogóra állhasson az országos versenyen. Ez nem csak tőlem függ, minden csapatba kell egy női tag. Tavaly, ahhoz képest, hogy az első versenyem volt, sikerült célba ugrásban egy egyest és egy ötöst elérnem. Az ötéves tervben mindenképpen benne van az, hogy első helyezett legyek az országban, onnantól megváltozna minden. Érdekel a dolog pedagógiai része is, elég keményen edzek azért, hogy oktatóvá váljak egy nap.

Nagyszebenben május 30–31-én lesz olyan tandem etap, amikor bárki belekóstolhat ebbe a világba. A klub oldalán lehet tájékozódni és jelentkezni rá, emellett más nagyvárosokban is szoktak rendezni hasonló eseményeket. Én ezúton arra biztatnám az embereket, hogy jöjjenek el és próbálják ki.