Mindig is szerette a kihívásokat, most pedig vérfrissítésre is vágyott, ezért tért haza Székelyföldre idén az elmúlt éveit a MAC Budapest csapatánál töltő Ravasz Csanád. A húszéves jégkorongjátékos első, korcsolyával kapcsolatos élményét a jeges utcán, sírva élte meg, de édesapja és a közösség miatt végül megszerette a sportágat. Bár szülei tizenhárom évesen még féltek őt elengedni Budapestre, végül egy egyéves brassói kitérő után felkészültnek bizonyult az iskolaváltásra és az otthonától való távollétre is. Most már érett játékosként csatlakozott a múlt szezont learató Gyergyói Hoki Klub csapatához, abban a reményben, hogy kitartó munkával meghatározó játékosa lehet a klubnak.

– Ha jól gondolom, gyerekkorodban először a korcsolyázással ismerkedtél meg, utána a hokival. Hogy indult az egész?

– Édesapám amatőr szinten jégkorongozott, emiatt tetszett meg nekem a sport. Van két olyan unokatestvérem is, akik ma már hozzám hasonlóan szintén profi játékosok, Gecse Hugó és Gecse Olivér. Ők már előttem elkezdték gyerekkorukban a sportot, az én első élményem elég kaotikus volt. Három-négy éves lehettem, amikor megfagyott az utcában a víz az úton. Édesapám kivitt, felhúzott egy pár korcsolyát a lábamra és húzott a szánkó után. Én végig sírtam az egészet, nem volt pozitív élmény számomra. Ennek ellenére, mivel édesapám volt a példaképem és minden hétvégén vitt magával nézni a játékukat, nekem is megtetszett a sportág és Csíkszeredában elkezdtem.

– Az első, sírós élmény után mennyire volt könnyű belejönni az egészbe?

– Szerintem a társaság, a jó hangulat, a meccsek élménye és a körülöttem lévő gyerekek jó irányba vittek, a későbbiekben inkább már ez maradt meg, nem az a sírós élmény.

– Említetted, hogy Csíkszeredában kezdted el a sportágat. Egy ideig ott készültél, mikor kezdett el egyértelművé válni, hogy ebből hosszú távú karrier lesz?

– Csíkszeredában nagyon sokan voltunk, azok közül, akikkel akkor együtt játszottam, néhányan azóta is a barátaim. Amikor jó eredmények jöttek szembe velem és sok mindent nyertünk a csapattal, akkor eljött az ideje elgondolkodni, mi lehet számomra a legjobb a jövőben. Tizenhárom éves voltam, amikor elkezdtünk beszélgetni a MAC Budapest csapatával. Akkor még a szüleim nem akartak olyan messzire elengedni Csíkszentkirályról. Brassóban viszont játszhattam, egy évet ott töltöttem, az jó próba volt mindenki számára. Iskola szempontjából is megnéztük, hogyan bírnám a váltást. A Brassóval abban az évben bajnokságot is tudtunk nyerni, utána már elkezdődhetett a budapesti időszak.

– Nehézséget okozott meghozni ezt a döntést, sokat gondolkoztál rajta?

– Egyáltalán nem okozott nehézséget, hiszen menni akartam, mert szerelmes voltam és vagyok ebbe a sportágba mai napig. A nehezebb része a családtól való távollét volt, de azon is túl tudtam tenni magam. Könnyített a helyzetemen, hogy Budapesten nem kollégiumba kerültem, hanem egy szépvízi családhoz, akiknek ma is hálás vagyok a befogadásért.

– A MAC-nak több éven keresztül tagja voltál, a csapatba való beilleszkedés sem okozott problémát?

– A MAC kiváló lehetőség mindenki számára. Úgy tapasztaltam, ott családi közegben lehet készülni, a mai napig a második családomnak mondhatom őket. Az első néhány hét persze még nehéz volt. A nagyvárost falusi gyerekként nehéz volt megszokni, két hónapig egyetlen útvonalat jártam, ami az iskolát és a hokipályát érintette. Ez tűnt nehézségnek számomra az ottani életben, de a csapat nagyon befogadó volt, könnyen ment a beilleszkedés, legszebb emlékeim közt vannak ezek az évek.

– Mit adott neked ez az időszak, miben fejlődtél a legtöbbet?

– Úgy gondolom, komplex játékos vagyok, mindenhez konyítok egy kicsit, ők pedig minden egyes játékelemhez pluszt tudtak hozzáadni, akár koritechnikában, akár taktikai elemekben vagy az élethez való hozzáállásban. Sikerült megfordulnom a magyar utánpótlás-válogatottakban is, ezek sok nemzetközi tapasztalatot adtak nekem.

– Ha már a válogatottakat említetted, mivel Pesten játszottál, könnyen a látókörükbe tudtál kerülni. Melyik volt eddig a velük kapcsolatos legemlékezetesebb élményed?

– Ez még friss élmény, hiszen a hetekben sikerült bemutatkoznom a felnőtt válogatottban is. Amióta jégkorongozom, ez az egyik álmom és fő célom. Az is felejthetetlen élmény volt, amikor az U18-as I/B-s világbajnokságot sikerült megnyernünk. Olyan élményekkel zártuk ezt a világbajnokságot, amelyektől utána új ember lettem.

– Nemrég hazatértél Székelyföldre, a Gyergyóhoz. Mi állt a döntés hátterében, voltak-e más opcióid is?

– Voltak opciók, de a Gyergyó nagyon jó ajánlattal jött. A bajnokcsapatról van szó, előző szezonban négy kupát nyertek. Nem titok, hogy szeretem a kihívásokat is és mindenképpen akartam az életembe egy új impulzust. Sok budapesti év után úgy éreztem, kell egy kis frissítés.

– Ennyi év távlatából milyen érzés ismét hazai környezetben lenni?

– Mindenképpen érzelmileg nehéz volt, kaotikusan kezdődött a szezon, mert behívtak az U25-ös válogatottba és velük játszottam a Gyergyó csapata ellen. Ez akkor kicsit vegyes érzelmeket okozott, hiszen az új csapatom ellen kellett játszanom, de az ideszerződésem a szurkolástól elkezdve a közegig, amiben benne vagyok, minden szempontból csodálatos. Az is hatalmas pluszt jelent nekem, hogy hazajárhatok a családomhoz.

– Kifejezetten erős és eredményes kerethez csatlakoztál, meg lehet-e ismételni a tavalyi eredményeket?

– Nyilván nem könnyű dolog egy bajnokságot megnyerni, de szerintem meg lehet ismételni a tavalyi sikereket. Minden adott hozzá, megvan a csapat, új pálya, minden, úgyhogy a nekünk kell hozzátennünk idén is, hogy mindent megnyerhessünk, ugyanúgy, ahogy tavaly a srácok.

– Említetted, hogy szereted a kihívásokat. Ilyen erős csapatban a rendszeres játékidő elérése kihívást jelent számodra?

– Igen, a mindennapokban meg kell küzdenem a helyemért és próbálok előrébb lépni a ranglétrán. Ez nem könnyű, mert az edzéseken is ugyanolyan jól kell teljesítenem, mint a meccsen. Ez viszont a mentális erősséget növeli bennem, minden meccs előtt ugyanúgy kell készülnünk, legyen szó bajnokiról vagy Erste Ligáról.

– Azt is mondtad, hogy az egyik fő álmod teljesült azzal, hogy behívtak a válogatottba. Mi a következő cél a listán?

– A következő egy világbajnoki részvétel a magyar válogatottal. Lépkedek előre, nem állok meg egy lépésre sem. Próbálom törni az utat előre, hogy ez teljesüljön.