Amióta az eszét tudja, focista szeretett volna lenni a székelyudvarhelyi születésű Dusinszki Szabolcs. Hároméves korában focikaput kapott szülinapjára, nagybátyjának köszönhetően korán elkezdte az edzéseket, és már gyerekként eljutott számos romániai focitornára. Amikor Magyarországra költözött a Puskás Akadémia miatt, a beilleszkedés nehezen ment számára, dolgát a honvágy is nehezítette. Az ott töltött évek után idén nyáron úgy döntött, ismét a hazai mezőnyben fog játszani, azt reméli, segíteni tudja majd az FK Csíkszeredát játékával. Úgy érzi, a kezdeti nehézségek után a csapat összeszokott és együtt jó eredményeket érhetnek el a bajnokságban.

– Ha jól tudom, már háromévesen elkezdtél focizni és nagybátyád volt az első edződ. Mikor érezted úgy, hogy igazán komoly dolog lehet belőle?

– Édesapám azt mesélte, mikor hároméves lettem, gondolkodtak, mit vegyenek nekem szülinapomra. Nagybátyám mondta neki, hogy focikaput és legyen belőlem akkor focista. Meg is kaptam a focikapumat és már akkor elkezdtem edzésekre járni. A 2004-es korosztállyal kezdtem edzeni, ahol Kiss Lajos volt az edző. Később elindult a saját korosztályom is, azt pedig nagybátyám edzette. Kettejüknél játszottam gyerekkoromban a legtöbbet, Udvarhelyen, majd szinte az összes romániai tornára elmentünk, ami létezett. Számomra ez nagyon hasznos időszak volt, amely sokat hozzátett a karrieremhez.

– Mindig kitartó voltál az udvarhelyi évek során és kétséged sem volt arról, hogy profi futballista akarsz lenni?

– Igen, nekem ez volt a célom és az álmom. Tudtam, hogy ki lehet kerülni az FK Csíkszeredától a Puskás Akadémiához, az U17-es csapathoz. Már Udvarhelyen is az volt a célom, hogy olyan teljesítményt tudjak nyújtani, amivel ezt elérhetem. Amióta az eszemet tudom, focista akartam lenni.

– Amikor ez a cél összejött és kikerültél az akadémiára, mennyire tudtad könnyen elérni ezt a teljesítményt?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hamar sikerült beilleszkedni. A teljesítményt illetően kellett egy fél év, amíg azt tudtam nyújtani, amit elterveztem. Bár magyarként érkeztem Magyarországra, külföldiként kellett egy kis idő, amíg befogadtak és barátokat tudtam szerezni. Nehéz volt az eleje, a honvágyat pedig mindig is éreztem, de idővel megtanultam kezelni és hozzászoktam. 

– Utána fokozatosan fejlődni tudtál, tavaly pedig Csákváron próbálhattad ki magad. Milyen út vezetett odáig?

– Az akadémián folyamatosan lépkedtem a ranglétrán, az U18-as korosztályos magyar válogatottban is játszhattam. Részt vettem emellett egy Puskás Suzuki ifjúsági kupán, ami jól sikerült és felvittek a harmadosztályú csapathoz. Ott is volt egy jól sikerült fél évem, majd azt követően az elsőosztályú kerethez hívtak. Velük kereken egy évet töltöttem el, összesen négy meccsen kaptam lehetőséget, de még ebben az időszakban is játszottam néha a harmadosztályú csapatban. Ez nehéz időszak volt nekem, nem is éreztem magamat igazán jó fizikai állapotban, ezért egy év után azt kértem, engedjenek el valamelyik csapathoz, ahol rendszeresen tudok a csapattal edzeni és játszani. Így esett a választás Csákvárra, mint partnerklub. Végül kölcsönszerződéssel ott is maradtam másfél évig. Csak hálás lehetek ezért a lehetőségért, mert ott az elejétől kezdve be szerettek volna építeni a csapatba és teljes mértékben segítettek engem a fejlődésben. Tóth Balázs vezetőedzőnek és Kulcsár Dávidnak is hálás vagyok, valamint a csapattársaimnak ezért az időszakért.

– Ezután keresett meg téged az FK Csíkszereda. Egyből igent mondtál az ajánlatukra vagy dilemmát jelentett neked a lehetőség, hogy ismét Romániában játszhatsz?

– A csákvári szezonom után a magyar elsőosztályból is kaptam ajánlatokat, de a klub nem akart oda elengedni. Ezért a Puskásnál maradtam, felkészülési mérkőzéseken és az első bajnokin játszhattam, de végül nem számoltak velem és azt mondták, kevés játéklehetőséget tudnának biztosítani. Ezután jött a csíkszeredai megkeresés. A csapat már akkor is megkeresett, amikor másodosztályú volt és én még Csákváron voltam. Akkor még úgy gondoltam, nem jó döntés hazatérni, de a második alkalommal már a Puskás azt mondta, szerintük otthon több lehetőségem lesz fejlődni.

Néhány órám volt mindössze döntést hozni, de nem is kellett sok idő. Úgy éreztem, ez most jó lehetőség és felcsillant a remény a több játékra. Az elején picit tartottam a hazatéréstől, de bebizonyosodott, hogy felesleges volt.

– Pontosan mitől tartottál?

– Attól, hogy belekényelmesednék abba, hogy hazajöttem és ez rámenne a munkamorálomra. Most már tudom, nincs ezzel probléma, nagyon jól érzem magam, itt vagyok közel a családhoz. Magyarországon elég sokat voltam egyedül, unalmas időszakaim is voltak, de most nem érzem ezt. Szeretnék több játéklehetőséghez jutni, tudom, hogy ezért dolgoznom kell. Remélem, eredményes leszek majd a közeljövőben és akár gólokkal, gólpasszokkal is sikerül segítenem a csapatot.

–  Egy olyan időszakban érkeztél a klubhoz, amikor éppen a Szuperligában maradáshoz szükséges keretet igyekeztek összerakni. A kezdeti rossz eredmények után az elmúlt időben már sikerült pontokat gyűjteni, növelte-e ez a morált az öltözőn belül?

– Egyértelműen növelte. A bajnokság eleje nehéz időszak volt, új játékosok jöttek, akiknek össze kellett szokniuk, ez a csapat játékán meglátszott. Amikor megérkeztem, egyből le is sérültem, három hét nekem kimaradt. Nem volt ideális a kezdés, de sikerült azóta teljesen felépülni. A csapatnak az elmúlt fordulókban jó eredményei voltak, ez sokat adott a hangulathoz. Még mindig azt mondom, többször el kéne hinnünk, hogy van itt keresnivalónk.

– Neked már a magyar élvonalban és a románban is van némi tapasztalatod. Érzel-e számottevő különbséget a bajnokság között, okoz-e bármi nehézséget felvenni az itteni tempót?

– Nagy különbséget nem tapasztalok. A román bajnokság fizikálisabb, mint a magyar, több párharc van a meccseken, ezt tudnám egyedül kiemelni. Az elején, amikor csereként néha beálltam, az is számított, hogy rég játszottam utoljára elsőosztályú meccset, ezért volt nehezebb felvenni a ritmust, azóta viszont sikerült. Ez a része nem okoz már számomra problémát, remélem a folytatásban minél inkább segíteni tudom majd a csapatot.