Gyerekként a focival és az úszással is próbálkozott, mégis a jégkorongba szeretett bele igazán a Háromszéki Ágyúsok játékosa, Barkó Gergely. Bár volt olyan időszak, amikor úgy érezte, folytatási lehetőség hiányában abba kell hagynia a jégkorongot, idővel mégis sikerült megtalálnia helyét a felnőttek között is. Vállműtétjei karrierje során szintén nehezítették a dolgát, de csapattársai mindig mellette álltak a nehéz időszakokban, ez segített neki túllendülni a problémákon. Legnagyobb célja, hogy az Erste Ligában játszhasson, reméli, a háromszékiekkel ezt a célt el is érheti.

– A hoki volt számodra gyerekként az első opció vagy volt előtte más is, amit kipróbáltál?

– A jégkorong előtt kipróbáltam mást is, voltam fociedzésen, de az annyira nem jött be. Később az iskolában vittek minket úszni, azt egy-két évig csináltam. A barátaim a szomszédból jártak már hokizni, az utcán is játszottak és kérdezték, hogy nem akarok-e velük edzésre menni. Mondtam nekik, szívesen kipróbálnám. Tízévesen egyszerűen beleszerettem a jégkorongba és megragadtam ennél a sportnál.

– Amikor elkezdted, milyen lehetőségek voltak számodra klubszinten játszani az utánpótlásban?

– Gyerekként Brassóban kezdtem játszani, utána tizennégy évesen, amikor a korosztályomban túl kevesen voltunk, egyik barátomtól kaptam egy telefonhívást. Megkérdezte, akarok-e Miskolcon játszani, mert játékosokat keresnek. Én úgy voltam vele, hogy ez jó lehetőség számomra, jókor jött és tetszett is az ötlet, azt mondtam, vágjunk bele. Elmentem oda próbajátékra és hat évig meg is ragadtam ott.

– Mennyire volt neked kihívás beilleszkedni az új környezetbe és a miskolci csapatba?

– A beilleszkedéssel nem volt probléma, mert régi csapattársak és más, Erdélyből érkező játékosok is csatlakoztak, ők segítettek a beilleszkedésben. A magyarországiak is hamar befogadtak, egyedül az iskolába tudtam kicsit nehezebben beilleszkedni az új környezet miatt. Jó volt viszont a társaság, a lehetőségek miatt pedig úgy éreztem, minden rendben van.

– Az ott töltött idődbe beleesett a világjárvány is. Fiatalként mennyire érintett rosszul, hogy akkor egy időre szinte minden leállt.

– Abban az időszakban nagyon jó szezont futottam, a csapatnak is jól ment, elődöntőt játszhattunk volna a bajnokságban a Debrecennel, ez viszont a járvány miatt nem történt meg. Jó eséllyel a válogatottba is bekerülhettem volna, de így arra sem adódott lehetőség.

– Utána még egy ideig Miskolcon játszottál, aztán eljött a hazatérés pillanata. Miért döntöttél így?

– Mivel nekem lejárt az időszakom az utánpótlásban, tájékoztattak engem a klubnál, hogy a felnőtteknél már megvan a keret, rám pedig nem számítanak. Próbálkoztam két Erste ligás csapatnál, az egyiktől nem kaptam választ, a másik helyen szintén teljes volt a keret és azt javasolták, próbálkozzak helyi csapatoknál. Szinte azon a ponton voltam, amikor már abba akartam hagyni a hokit. Már nem láttam lehetőséget a folytatásra, így elmentem dolgozni, de az a váltás nem volt nekem való, nem szerettem. Az egyik régi csapattársam a Sapientiánál játszott, kérdeztem, nem kellenek-e játékosok. Mondták, szívesen látnak próbajátékra, ami szerencsére összejött.

– Egy évre rá már az Ágyúsok csapata is felfigyelt rád, így rövid időn belül visszakerültél a körforgásba.

– A Sapientia nagyon jó lehetőség volt fejlődés szempontjából. Sok játékidőt kaptam és előreléphettem. Egy év után kaptam a hívást az Ágyúsoktól. Nem is nagyon hezitáltam, éltem az lehetőséggel és csatlakoztam hozzájuk. Az első szezonban légiósok nélkül, szinte csak hazai játékosokkal egészen jó idényt tudtunk produkálni. Az keserű szájízt hagyott, hogy a bajnokság végén nem kerültünk be a legjobb négy közé, a Final Fourba, de a kupában ez sikerült. Sajnos érmet nem tudtunk szerezni, de fejlődés szempontjából nagyon jó szezon volt. Az ideire már erősítettünk légiósokkal, szerintem a csapat is jobb lett, idén is megpróbáljuk felvenni a harcot a többiekkel.

– A légiósok kérdésén kívül miben kell még felvennetek a versenyt az Erste Ligás erdélyi csapatokkal?

– Sokkal fegyelmezettebbnek kell lennünk, ez nagyon fontos dolog. Nem szabad magunknak könnyű hibákat megengednünk, csökkentenünk kell ezeknek a számát. A csapat kohéziója egészen jó, a hangulat is jó, de erre mindenképpen szükség van még, hogy magasabb szintre jussunk.

– Gondolom, nehéz volt megélni azt az időszakot, amikor a felnőtt mezőnyben nem kaptál egyből helyet. Voltak-e még hasonló hullámvölgyek a pályafutásodban, ha igen hogyan, tudtál kijönni belőlük?

– Voltak még ilyenek. Amikor 2020 nyarán megsérült a vállam, sokáig szenvedtem vele. Annak az évnek a decemberében műtettem meg magam. Szerencsére a csapattársak és az edzők is támogattak, úgyhogy túllendültem rajta. Tavaly a szezon közepén ismét a vállamra sérültem le, megint műteni kellett, ez már mentálisan is nehéz volt, de ezúttal is kaptam támogatást.

– A hoki mellett jut időd szabadidős tevékenységekre?

– Általában a szabadnapokon, amikor jó idő van, eljárok horgászni vagy kirándulni. Szeretek a természetben lenni, az jó kikapcsolódási lehetőség számomra. Biciklizni is szoktam, az egész életem a sport körül forog. Nem is fér meg a fejemben, hogy lemondjak róla, vannak nehéz időszakok, de túl tudok lendülni rajtuk, próbálom mindig a legjobbat nyújtani.