Gyerekkorában a műkorcsolya és a jégkorong közül kellett választania a csíkszeredai Silló Arnoldnak, aki ma már rutinos hokisnak és Erste Liga-győztesnek vallhatja magát. A Gyergyói Hoki Klub 28 éves játékosa úgy véli, jót tett neki, hogy fiatalon kellett megtanulnia egyedül helyt állni az életben, Magyarországon töltött évei alatt sokat fejlődött. Szerinte többek között a bő keret, az összeszokottság, a hit és a kitartás volt a kulcsa a múlt szezonban elért bajnoki címnek, ezek pedig a folytatásban több sikerhez segíthetik hozzá a csapatot.

A szezon előtt Silló szerződést hosszabbított a csapattal, annak reményében, hogy a következő években újabb bajnoki címeket szerezhetnek. Beszélgetésünk során pályafutásának állomásairól, a pontrendszer nehézségeiről és az említett siker titkairól kérdeztük.

– Ha jól tudom, gyerekként a Csíkszeredánál kezdett hokizni, hogyan ismerkedett meg a sporttal?

– Négyéves koromban kezdtem megismerkedni a korcsolyázással. Egy év múlva egy műkorcsolya oktató figyelt fel rám, azt szerette volna, hogy csatlakozzam a csapatához. Szüleimet megosztotta a kérdés, édesapám a jégkorongot, édesanyám a műkorcsolyát javasolta, végül a hokit választottam.

Akkor Csíkszeredában szinte csak a jégkorong létezett, mint sport. Most is hokiőrület van a városban, de abban az időben még inkább az volt.

– Az ott töltött évek után elkezdődött a magyarországi karrierje, ugyanis a MAC Budapesthez igazolt. Hogy kezdődött ez az időszak?

– A Csíkszeredánál jó utánpótláscsapatunk volt, sok jó eredményt értünk el, de eljött az idő, amikor szétszóródott a brigád. Fejlődni szerettem volna, erre pedig ekkor Magyarország volt a legmegfelelőbb opció. A MAC Budapesthez Marton Tibor által kerültem, ugyanis őt ismertem a klubnál.

– A csapatban kezdetben a szintén csíkszeredai Egyed Róberttel játszott együtt, segítette a beilleszkedésnél, hogy volt egy ismerős, akivel számíthattak egymásra?

– Mai napig a legjobb barátomnak mondhatom őt, itthon is szomszédok vagyunk, Együtt sokkal könnyebb volt odakint, egy suliba is jártunk. Még mások is kijöttek velünk akkor, akikre szintén számíthattunk.

– A későbbiekben Dunaújvárosban és Debrecenben is játszott. Összeségében miben fejlődött a leginkább a magyarországi időszak során?

– Mindenhol tanultam valamit. Úgy gondolom, időben felkészültünk az életre, amikor kiköltöztünk, meg kellett tanulnunk főzni, takarítani és ellátni magunkat. Amikor eligazoltam a MAC-ból, az volt az elsőszámú szempont, hogy hol tudnám kamatoztatni leginkább a játéktudásomat. Akkor a Dunaújváros tűnt a legjobb lehetőségnek, ott eléggé jól ment a játék, több önbizalommal tudtam játszani.

Később a Debrecenben szintén szép eredményt értünk el a DEAC csapatával, az ott töltött egy év után visszatértem Dunaújvárosba, a következő szezon pedig életem legjobbja volt, amikor minden összejött, akkor kerültem fel igazán a térképre.

– 2020-ban döntött úgy, hogy visszatér Erdélybe, ekkor kizárólag a Gyergyótól keresték meg vagy volt más opció is?

– Amikor egy játékosnak jó szezonja van, általában több ajánlatot kap. A Sportklub neve is szóba jött, a Brassó is érdeklődött, de hosszú fontolgatás után a gyergyói vezetők projektje volt az, amely jobban megfogott, az itteni profizmusról már sokat lehetett hallani akkoriban is.

– Hogyan kezdődött az építkezés?

– A Covidos évben tértem haza, azt nem mondanám sikeres időszaknak, a csapatnak nem ment igazán jól, nem voltunk még összeszokva és nagy volt a nyomás is rajtunk, hogy a legjobbak között legyünk.

Abból a formációból ma is sokan a keret tagjai vagyunk, amikor Szilassy Zoltán lett az edzőnk, szabad kezet kapott és felépíthetett egy olyan csapatot, amelyre lehetett építeni. A következő években összejött brigáddal tűzön, vízen át együtt voltunk. A siker egyik kulcsa volt, hogy egyben van a csapat és össze vagyunk szokva.

– Mielőtt a bajnoki címről beszélnénk, érdekelne, mit gondol az Erste Ligában tavaly bevezetett új pontrendszerről. Melyek az előnyei és hátrányai?

– Előnyként el lehet mondani, hogy a színvonal emelkedett azáltal, hogy több légiós van a csapatokban. Érezhető, hogy erősebb lett a liga, jobban kell játszani, bárki megverhet bárkit.

Hátrányok között elég sok dolgot elmondhatnék. A pontrendszert azért találták ki, hogy a fiatalok több lehetőséget kapjanak a ligában, ez egyáltalán nem történt meg. Nem kapnak elég játékidőt, mert általában a negyedik sorban játszanak. Továbbá, sok huszonhárom és harminc év közötti játékosnak kellett abbahagynia a jégkorongot.

– A változás és a minőségi légiósok miatt most Gyergyóban is nehéz bekerülni a támadó sorokba, emiatt ön is kevesebb játéklehetőséget kap, mint korábban.

– Idén is majdnem ugyanaz a forgatókönyv, mint tavaly. Mindig készen kell állni, az Erste Liga mellett a román bajnokságban is játszunk, így meccshiánnyal jelenleg senki nem küzd. Ha megkapjuk a lehetőséget, ki kell hozni a legtöbbet, hogy a továbbiakban is számoljon velünk az edző.

– Rátérve akkor az idei sikerre, mi volt a titka annak, hogy ennyire összeállt a csapat? Melyek voltak azok a kritikus pontok, amelyek eldöntötték a bajnoki címet?

– A legfőbb szempont, hogy egyben maradt a csapat. Mindenki ismerte a másikat, megvolt a kémia. Kiváló kapusunk volt, a légiósaink jó formában játszottak. Mindig volt, aki remek teljesítményt tudott nyújtani. Sérülések esetén voltak, akik előre tudtak lépni és bizonyítottak, ez nekem is sikerült néhányszor.

Rosszul kezdtük a döntőt, de egy pillanatra se gondoltuk, hogy elveszíthetjük, akkor sem, amikor négy mérkőzés után 3:1-re vezetett a Fradi. Volt hitünk és nem adtuk fel.