Nemzetközileg már elismerték, itthon még várni kell a jégkorong-szövetség új vezetőségének bejegyzésére

A Nemzetközi Jégkorong-szövetség (IIHF) már elismerte a hazai sportági szervezet új vezetőségét, a bukaresti törvényszék viszont szerdán elhalasztotta az új statútum bejegyzését.

Fotó: FRHG

Nagy Attila, a Román Jégkorong-szövetség (FRHG) áprilisban megválasztott elnökét épp Finnországban értük utol telefonon. A sportág nemzetközi szervezetének kongresszusán vesz részt, és mint mondta: megkapták a szavazati jogot, az IIHF elismerte őket a romániai jégkorongsport hivatalos képviselőiként.

Nem úgy a hazai törvényszék, amelyik épp szerdán halasztotta el az áprilisi tisztújító közgyűlés eredményének bejegyzését. Nagy tájékoztatása alapján a korábbi vezetőség, még a múlt héten megpróbálta bejegyeztetni a tavaly szeptemberi, a sportminisztérium által már korábban érvénytelenített közgyűlés eredményeit, de azt azonnal elutasították a talárosok. Az új vezetőség is a törvénynek megfelelően iktatta kérelmét a tavaszi küldöttgyűlés határozatainak iktatásához, de erre egyelőre még várni kell a korábbi vezetőség közbelépése miatt. Nagy úgy tudja, hogy a bukaresti törvényszék júniusban határozhat az ügyben.

Kiemelte ugyanakkor, hogy hiába próbálja a korábbi vezetőség aláásni a legitimitásukat, hiszen azt az IIHF már megerősítette.

Emlékezetes, hogy Nagy Attila eredetileg a tavaly szeptemberi közgyűlésen pályázott volna az FRHG elnöki tisztségére, de pályázatát nem fogadták el. Azt követően több klubtól megvonták a szavazati jogot, a szövetség élére pedig újraválasztották Alexandru Hălăucát. Több egyesület a bíróságon támadta meg a tisztújítás eredményét, ugyanakkor a sportminisztérium a szabálytalanságok miatt érvénytelenítette a közgyűlés határozatait. Ekkor üzent hadat Hălăucă Novák Károly Eduárd sportminiszternek, és bár azóta már a szaktárca kiírta és meg is tartották az áprilisi közgyűlést – amit a sportminisztérium szabályosnak talált, és elfogadta az akkor hozott határozatokat –, a korábbi vezetőség továbbra is viaskodik a tisztségekért. A választások kapcsán több per is napirenden van a bíróságokon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?