Gyerekkorától kezdve a labda volt a mindene az FK Csíkszereda 18 éves játékosának, Bödő Efraimnak. Bár nehéz volt számára tizennégy évesen több mint négyszáz kilométerre költözni a családjától, hamar be tudott illeszkedni a székelyföldi közösségbe. Gyors fejlődésének köszönhetően ma már a felnőtt csapat tagjaként szerepelhet a Szuperligában, ahol már első meccsén letette a névjegyét. A fiatal játékos úgy érzi, a csapatnak még össze kell szoknia és fel kell vennie a Szuperliga tempóját, de ha ez sikerül, akkor a döcögős kezdés után megérkezhetnek az igazán jó eredmények.

– Ha jól tudom, már kisgyerekként elkezdtél focizni, hogyan szeretted meg a sportot?

– Érmihályfalván már kiskoromtól kezdve a labda volt a mindenem, nagyon szerettem. Profi sportolók nem voltak a családban, de apukám is szeretett focizni, mai napig eljár. Én rendszeres edzésekre hatéves koromtól kezdtem járni, utána évekig egyetlen edzővel dolgoztam, Szabó Zoltánnal. Neki sokat köszönhetek, mai napig tartjuk a kapcsolatot, továbbra is jó tanácsokkal lát el, sokat beszélgetek vele. Tőle sajátítottam el a foci alapjait, tizennégyéves koromig jó éveket töltöttem ott.

– Hogyan vette fel veled a kapcsolatot a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia?

– Egy megfigyelőn keresztül, aki eljött Érmihályfalvára az egyik meccsünkre. Ő jött oda hozzánk és említette azt a lehetőséget, hogy ott folytathatom. A későbbiekben tartottuk vele a kapcsolatot, több mérkőzésünkre is eljött, többször is beszélgettünk. Idővel a szüleimmel fel is jöttünk Csíkszeredába megnézni az akadémiát. Úgy döntöttem, ha már van ilyen lehetőség, szeretném kihasználni és itt folytatni.

– Ez akkoriban több száz kilométeres költözést jelentett számodra.

– Nagy kihívás volt tizennégy éves gyerekként majdnem ötszáz kilométerre kerülni az otthontól. Talán mostanra mondhatom, hogy megszoktam, de manapság is ugyanúgy nehéz néha, amikor hosszabb ideig nem tudok hazamenni és távol van a család. Valahogy megtanultam ezt a helyzetet kezelni, de tartom a szüleimmel a kapcsolatot, és amikor tehetem, hazamegyek vagy ők jönnek el.

– Mennyire volt nehéz az elején beilleszkedni az akadémiára és belelendülni a tempóba?

 – A közösségbe elég hamar be tudtam illeszkedni, az is segített benne, hogy egyszerre többen jöttünk át akkoriban a csapathoz, néhány embert már korábbról ismertem. Ha a játéktempót és a felfogást nézzük, ahhoz is könnyen alkalmazkodtam, nem is gondoltam, ilyen jól fog sikerülni. Fél éven belül az eggyel nagyobb korosztályba is felkerültem, később ott is játszhattam, elég hamar beilleszkedtem.

– Idővel eljött a lehetőség, hogy a felnőtt csapatban is szerephez juss, izgultál a bemutatkozás előtt?

– 2024 januárjában vehettem részt először közös edzőtáborban a felnőtt csapattal, Törökországban. Ez volt az első igazán nagy kihívás velük, tavaly nyáron pedig csatlakozhattam hozzájuk a következő szezonra és elkezdhettem ott jásztani. Nagy büszkeség volt számomra, hogy elérhettem azt, amiért dolgoztam. Profi csapatban, tapasztalt játékosok mellett edzhetek és fejlődhetek, igyekszem kihasználni a lehetőséget.

– Jónéhány meccsen lehetőséget kaptál a másodosztályban, hogyan készültetek a feljutás után a Szuperligára?

– Tudtuk, hogy ez teljesen más szint lesz, más kávéház. Tudatában voltunk annak, hogy itt már sokkal nehezebb lesz és jobb csapatokkal fogunk játszani. Sajnos ez egyelőre látszik is az eredményeken, de én bízom benne, ebben a csapatban van annyi, hogy idővel jó eredményeket érjen el, ha össze tud szokni.

– Ami az első meccset illeti, az ellenfél öngólja után te szerezted az FK játékosai közül a klub első gólját az elsőosztályban. Milyen élmény volt számodra az a mérkőzés?

– Örök élmény marad a Dinamo elleni gól. Már akkor, amikor megtudtam, hogy kezdő leszek a meccsen, nagyon örültem a lehetőségnek. Izgatottan vártam a kezdést, de felemelő érzés volt olyan hangulatban játszani, ami akkor a stadionban volt. Ugyanakkor büszkeséget is jelent, mert most már láthatom annak az eredményét, amiért dolgoztam.

– Az előbb te is utaltál rá, hogy még fel kell vennetek a Szuperliga tempóját. A Dinamo elleni meccs jó kezdésnek számított, utána viszont jött a Slobozia elleni 1–6. Ha jól sejtem, ez a csapat lelkesedését kicsit letörte a folytatásra. Ezzel is magyarázható a lendület megtörése?

– Nyilvánvalóan nem jó 6–1-et kapni, mentálisan ezen nagyon nehezen tudtuk túltenni magunkat. Utána jött a Rapid elleni meccs, ahol tudtuk, mennyire nehéz ellenféllel állunk szembe. Sajnos ott sem sikerült pozitív eredményt elérni. Úgy gondolom, a játék meccsről meccsre javul, ezért bízok abban, idővel jönnek majd a jobb mérkőzések is.

– Sok új igazolás érkezett a nyáron, ahhoz is kellhet idő, amíg megszokjátok egymást a pályán?

– Igen, úgy gondolom, nekik is be kell illeszkedniük, hogy a csapat filozófiáját átvegyék, valamint nekünk is meg kell szoknunk egymást a pályán. Kis idő múlva mindenki összeszokik majd mindenkivel, ezért is gondolom úgy, hogy a későbbiekben eredményesek leszünk.

– Ami a saját teljesítményedet illeti, magadtól mit vársz el és miben kell még fejlődnöd?

– Úgy gondolom, fizikailag, testfelépítésben mindenképpen fejlődnöm kell, hogy egy felnőtt játékos szintjére fel tudjak érni. Nekem is meg kell szoknom az elsőosztály sebességét és jó döntéseket hozni a pályán. Amikor lehetőséget kapok az edzőtől, hogy pályára léphessek, igyekszem meghálálni a bizalmat.

– Ha röviden kell összefoglalnod, milyen irányba vitte az életedet a foci?

– Elmondhatom, hogy ez a mindennapi profizmus életstílussá vált számomra. Van egy megszokott programom, amihez mindig próbálom tartani magam, ezen belül a legjobbat kihoznom magamból. Igyekszek profin élni és dolgozni, hogy ez segítse a fejlődésemet és az álmaimat el tudjam érni a fociban.