Koszovó az ellentmondások földje: gyakorlatilag független, elméletileg nem, eurója van, de nem az eurózóna része, nemzete nincs, a lakói albánoknak vagy szerbeknek vallják magukat.

Koszovó csak bő félnapi autóútra van Erdélytől, s nincs híján látnivalóknak, mégis nagyjából fehér foltnak számít az idegenforgalomban. A Székelyföld léptékű, annál valamivel kisebb, de jóval népesebb, 1,5 millió főt meghaladó lakossággal rendelkező terület a kontinens legfiatalabb állama, 2008 februárjában kiáltotta ki a függetlenségét, ami egyet jelentett a Szerbiától való elszakadással.

Azóta 28 év telt el, azonban Koszovó nemzetközi jogi státusa még mindig felemás: bár saját kormánya, elnöke és hadserege van, hivatalosan még mindig az ENSZ által igazgatott terület, Szerbia a saját részének tekinti, ugyanakkor egyes források szerint 119, mások szerint 117 állam, köztük az USA, Kanada, Ausztrália, Japán, az európai államok többsége független országként ismerik el. Az uniós tagállamok közül csak Románia, Szlovákia és Spanyolország nem ismerte még el, azonos, ki nem mondott okból, a saját nemzeti kisebbségeik önállósulási vágyai miatti félelemtől motiválva.

Ezzel a kettősséggel már a határon szembesül a turista: a Szerbiából érkező autóbusz utasai csak érvényes úti okmány birtokában léphetnek a területére, ami uniós állampolgárok esetében lehet személyazonossági igazolvány is, azt azonban csak a koszovói egyenruhások kérik, szerb határőröknek színét sem láttam. A Szerbia irányába történő kilépéskor már ellenőriznek a szerb határőrök is, de megy, mint a karikacsapás.

Bár az ország/tartomány lakosságának több mint 90 százalékát albánok teszik ki, az északi településeket szinte kizárólag szerbek lakják, a fő idegenforgalmi látványosságok a középkori ortodox templomok. Ezekben a falvakban csakis szerb logogókat lenget a szél, az árak pedig dínárban vannak megadva.

Koszovszka Mitrovica városát dél felé elhagyva radikális a változás: a szerb zászlók helyét a koszovóiak és a fekete sasos albán lobogók veszik át, utóbbiakból jóval több van, a szerb valuta helyét pedig az euró. Koszovó nem tagja az eurózónának, azonban a hivatalos fizetőeszköz az uniós valuta, aminek nem csupán szimbolikus, hanem gyakorlati oka is van: a dínár használata pénzügyileg teljesen kiszolgáltatná az országot Belgrádnak. A települések neve albánul és szerbül is ki van írva, utóbbi a legtöbb helyen le van festve. 

A főváros Pristina, azonban Koszovó idegenforgalmi tekintetben legérdekesebb városai a nyugaton fekvő Prizren és Gjakova. Utóbbi évszázadokon át a Balkán egyik fontos kereskedővárosának számított, aminek az emléke a Koszovó legnagyobbikának számító, jó állapotban megmaradt, hamisítatlan keleties légkörű bazár.

Megkérdőjelezhetetlenül albán

A turisztikai információs központban két fiatal, angolul kifogástalanul beszélő hölgy várja a látogatókat. Szóba elegyedünk, a nemzeti identitásukról kérdezem őket. „Megkérdőjelezhtetlenül albán” – szögezi le egyikük, hozzátéve, hogy koszovói identitás szerinte nem létezik, még a regionális identitás szintjén sem. Ennek az okát abban látja, hogy sosem létezett Koszovó nevű ország, ezt az entitást a szerbek találták ki, azt követően, hogy az addig török uralom alatt álló terület zömét 1912-ben a Szerb Királysághoz csatolták.

A mai Koszovó területén az ókorban, a római hódítást megelőzően egy Dardánia nevű ország terült el, s a függetlenségi harcban elévülhetetlen érdemeket szerzett Ibrahim Rugovának, az első koszovói elnöknek, volt egy olyan elképzelése, hogy ez legyen az új állam neve, azonban végül nem került sor névváltásra.

A turisztikai iroda munkatársaitól értesültem róla, hogy a koszovói albán hazafiságnak van egy fölöttébb rokonszenves vetülete, amit átvehetnének az erdélyi magyarok is. Mivel együtt éltek a szerbekkel, s a közigazgatás nyelve a szerb volt, a helyi albán nyelvbe elég sok jövevényszó került, amelyeket a függetlenség kivívása után tudatosan eltávolítottak, nemcsak az értelmiségiek, hanem a közemberek is.

Belegondolok, milyen szép is lenne, ha idehaza a melldöngetős magyarkodás, a zászlólengetés és a románok lenézése helyett a rommagyarról a tiszta magyar nyelvre való váltásban fejeződne ki a nemzeti érzület, kikopna a köznyelvből a szemafor, a primöria, a primár, az árdé, a párbriz és még hosszan folytathatnám a rémes szavak sorát.

Kapcsolódó

Román nyelvész: nem a románok a dákok leszármazottjai, hanem az albánok

Dan Alexe szerint a román nyelv rokona az albánnak, a román nép pedig a Balkán-félszigeten alakult ki, a mai Bulgária és Észak-Macedónia vidékein.   

történelem dákok román nyelv albán nyelvészet

Egyébként a szerb társadalomnak éppúgy valótlan, a történelmi tényekre fittyet hányó képe van Koszovóról, mint az átlagos románnak Erdélyről. A szerb közvélekedés szerint Koszovó ősi, eredetileg szerbek lakta föld, ahová csak a közelmúltban özönlöttek be az albánok, megváltoztatva az etnikai arányokat. A történészek többsége az albánokat az ókori illírek leszármazottjainak tartja, Dan Alexe román nyelvész, a román és az albán nyelvet elemezve, arra jutott, hogy ők, nem pedig a románok a dákok leszármazottjai.

A Balkán 19. századi etnikai viszonyait ábrázoló térképek a térséget albánok által lakottként tüntetik fel, a szerbek aránya azt követően indult növekedésnek, hogy Koszovó Belgrád fennhatósága alá került. A második világháború idején, s a 90-es években kirobbant szabadságharc során a szerbek és az albánok egyaránt követtek el atrocitásokat.

Koszovóban a távolsági tömegközlekedés, ami autóbuszokkal zajlik, klasszissal jobb, mint Romániában, bár ebben a tekintetben minket nem nehéz felülmúlni. Gjakova és az ország második legnagyobb városa, Prizren között reggeltől késő estig másfél-kétóránként vannak járatok, ugyanez elmondható Pristina viszonylatában is.

Prizren az ország turisztikai fővárosa, Koszovó délnyugati sarkában, hegyek lábánál fekszik. A hozzá tartozó falvak nélkül 90 ezer fő körüli a lakossága, vagyis Szatmárnémetinél valamivel népesebb, Marosvásárhelynél kb. harmadával kisebb, de több étterem, cukrázda és bár van benne, mint előbbi kettőben együttvéve. A Bistrica folyó partján elnyúló, dombokra kapaszkodó, jó állapotban levő, hangulatos óvárosban egymást érik a lokálok, egy átlagos hétköznapon annyi az ember az utcákon, teraszokon, mint Kolozsváron szombaton délután.

Hunyadi János a Papa Gjon Pali utcában

Helyiektől tudom, hogy az átlagfizetés 500 euró körül van, vagyis jóval kevesebb, mint idehaza, de az árak is alacsonyabbak. A gyorsétkezdékben 2,5 euróért mennyiségileg ugyanannyit, minőségileg jobbat lehet enni, mint Erdélyben 35-40 lejért, 1,5 euróba kerül az a caffé latte, amiért az hazai nagyvárosokban a vendéglátósok nem átallnak elkérni 20, sőt 25 lejt, az éttermi árak is bőven a hazaiak alatt vannak. Európában turistaként utoljára a 2000-es évek elején, Bulgáriában éreztem magam olyan gazdagnak, mint most Koszovóban, mindent olcsónak találtam.

Prizren óvárosában békésen megférnek egymás mellett mecsetek, római katolikus és ortodox templomok. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Szent György ortodox katedrálist fegyveres őrség vigyázza folyamatosan, ellenben a katolikus templomokat nem. Ennek a magyarázata az, hogy az ortodoxiát a közutálatnak örvendő szerbekkel azonosítják, ugyanakkor az albánok egy része, akárcsak az anyaországban, itt is katolikus. Az albánok nem igazán vallásosak, ami Koszovóra is igaz: a nők 90 százaléka ugyanúgy öltözködik, mint bárhol Európában, teljesen hétköznapinak számít a testhez tapadó nadrág, nem kirívó a dekoltázs, mindenhol kapni alkoholt, isszák is.

A János Pál pápa utcában, albánul Papa Gjon Pali, áll a román stílusú, középkori Örök Segítő Szűz Mária templom. Az udvarán Hunyadi János mellszobrát fedezem fel, mellette szövetségese, az albán nemzeti hős, Gjergj Kastrioti, Szkander bég, broznba öntött képmása. Bár szinte biztos, hogy az erdélyi törökverő sosem fordult meg a városban, nem indokolatlan, hogy szobra áll ott: Koszovó területén zajlott 1448-ban a második rigómezei csata, amelyben a Hunyadi vezette keresztény sereg vereséget szenvedett a II. Murád szultán vezette oszmán hadtól. Koszovó, pontosabban Kosovo Polje, magyarul Rigómezőt jelent, s bár van egy ilyen település Pristina mellett, a csata nem pont ott, hanem az azonos nevű, a főváros és Koszovszka Mitrovica közti fennsíkon zajlott.

Az óváros fölé magasodó dombon áll a prizreni vár, falaira méteres betűkkel írták ki: UCK. A város határában van még egy, kiloméretekről látható hatalmas UCK emlékmű, Prizrenben pedig legalább négy, a szerbek elleni harcokban elesett UCK-gerilla szobra áll. Míg a Balkán Ghandijaként és a béke igehirdetőjeként is emlegetett Ibrahim Rugova az erőszakmentes harcot hirdette és polgári ellenállást szervezett, a Koszovói Felszabadítási Hadsereg fegyverrel küzdött a függetlenségért. Mivel a szerbek nem angolok, valószínű, hogy Rugova egymaga sosem ért volna célt, ellenben az UCK akciói, a szerb megtorlás és az azokra válaszoló amerikai beavatkozás elhozta az önállóságot Koszovónak. 

Nem véletlen, hogy Pristinát nem tartják számon a legszebb európai fővárosok között, de még balkáni viszonylatban sem lehetnek ilyen igényei. Egy félnapos látogatást azonban megér, amelynek során mindeképp érdemes felkeresni a leírások szerint „brutális” architektúrájú nemzeti könyvtárat. A közel Kolozsvár méretű városban egyidejűleg épülnek 20-30 emeletes fém-üveg toronyházak, egy, a török kormány által finanszírozott gigászi mecset és egy kolosszális katolikus székesegyház, amelynek a védőszentje Teréz anya.  

Egyes muszlim körök túlméretezettnek tartják a templomot, s a hívek számát tekintve egyértelműen igazuk van. Az érem másik oldala, hogy Teréz anyát, bár a mai Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban született, az albánok magukénak vallják és általános tisztelet övezi. Teréz anya személye ragyogóan tükrözi a Balkán sokszínű, zavaros voltát, hiszen szülőhelye eredetileg albán város volt, s ő maga úgy albán, hogy tulajdonképpen aromán.

Koszovó a balkán szívében fekszik, s meg is felel a térséghez társított negatív sztereotípiáknak: szemetes, de nem jobban, mint Nápoly, s a modern építkezés terén szembeötlő, a kisebb mértékben Romániára is jellemző igénytelenség. Akinek Tirol és Svájc volt a legnagyobb utazási élménye, annak nem javallott egy koszovói kiruccanás, egyébként, mint a kontinens egyik legegzotikusabb zuga, pár napot megér, ár-érték arányban az európai középmezőnyben van.