Dan Alexe szerint a román nyelv rokona az albánnak, a román nép pedig a Balkán félszigeten alakult ki, a mai Bulgária és Észak-Macedónia vidékein. 

A román értelmiségi körökben közismert Dan Alexe író, nyelvész és filmrendező 2022-ben, a Humanitas Kiadónál megjelent Babel: La început a fost cuvântul (Bábel: kezdetben volt a szó) című kötetében arra a megállapításra jutott a román és az albán nyelv összehasonlító elemzése kapcsán, hogy rokon nyelvekről van szó, azonban utóbbi megrekedt a latinizáció kezdetlegesebb, részleges állapotában. A szerző nem próbált meg magyarázatot adni a két nyelv genézisére, s arra a látszólagos ellentmondásra, hogy az albán aktuális elterjedési területe sokkal hosszabb ideig állt római uralom alatt, mint az, amelyen jelenleg a románt beszélik.

Erre a feladatra Alexe legújabb, De-a dacii și romanii: o introducere în istoria limbii și etnogenezei românilor (Dákok és rómiaiak: bevezetés a románok etnogenézisébe és nyelvének történetébe) című könyvében vállalkozik. Elméletét összehasonlító nyelvészeti kutatásaira alapozza, melyek a román, az albán és a bolgár-macedón szoros szintaktikus, strukturális és tipológiai rokonságát mutatják.

„A románnak az albánnal és a macedo-bolgárral való strukturális azonossága nem lehet a véletlen gyümölcse” – állapítja meg a szerző. Véleménye szerint ez az azokat beszélő népek huzamosabb idejű együttélésének a bizonyítéka, aminek a színhelye csakis a Balkán-félsziget központi része lehetett. Ezt arra alapozza, hogy a Nyugat-Balkánon beszélt horvát és szlovén egyáltalán nem mutat a románra és az albánra visszavezethető hatásokat.   

Miféle dák eredetű szavak?

Dan Alexe szerint semmiféle tudományos alapja nincs annak, hogy a román nyelv egyes szavait (barză, varză, viezure, brânză, baltă, brad, codru, copil, pârâu, vatră stb.), ahogy generációk sorának tanították, dák eredetűnek tartsuk. Ennek a fő oka az, hogy a dák nyelv ismeretlen, arról nem is beszélve, hogy a dák eredetűnek tartott szavak egy része, szinte azonos alakban megtalálható az albánban is.

Alexe szerint puszta spekuláció annak a feltételezése, hogy a dákok egy közös nyelvet beszélő nép lett volna, sokkal nagyobb a valószínűsége egy többnyelvű, esetleg eltérő eredetű törzsszövetségnek. A régmúltban a normalitást, a megszokottat a nyelvi sokszínűség jelentette, hangsúlyozza, főleg egy olyan, nehezen átjárható hegyláncok szabdalta vidéken, amilyen a jelenlegi Románia területe volt mintegy két évezreddel korábban.

A hivatalosnak tekinthető román történetírás kontinuitás elmélete értelmében a román nyelv és a román nép a mai Románia területén alakult ki Kr. u. 106 és 271 között, amikor a jelenkori Erdély, a Bánság és Olténia Dacia néven a Római Birodalom provinciája volt. A román történészek szinte egyöntetű véleménye szerint ez idő alatt a dákok keveredtek a betelepülő, különféle nemzetiségű római polgárokkal, s ebből a keveredésből született meg a román nép és a román nyelv.

Dan Alexe elmélete szerint, amikor 271-ben, a fokozódó barbár támadások miatt a rómaiak feladták Daciát, a tartomány részlegesen elrómaiasodott népe, követve a visszavonuló légiókat, a Duna déli oldalára költözött, ahol egy már teljesen latinizálódott nyelvet beszélő lakosságot talált, a mai románok őseit. Később a betelepülő szlávok ezt a két populációt a félsziget déli vidékei felé szorították, ahonnan az albánok később az Adriai-tenger vidékére költöztek, a románok pedig, valamikor 900 és 1000 között észak felé vonultak, s a mai Erdélyben és Máramarosban telepedtek meg, ahonnan később kirajzottak Moldvába és Havasalföldre. Alexe nem foglalkozik azzal, hogy a románok vagy a magyarok jelentek-e meg hamarabb Erdélyben.

A nyelvész szerint a kontinuitás elmélete nem ad magyarázatot arra, miért lett a román ortodox liturgia nyelve a dél-balkáni macedón nyelvjáráson alapuló ószláv, ugyanis ez arra utal, hogy a románok ősei szláv környezetben vették fel a kereszténységet. „A román nyelvet beszélők, az ószláv liturgiájukkal és cirill ábécéjükkel nem élhettek Erdélyben a balkáni szlávok megkeresztelkedését megelőzően, amire 800 után került sor. A Moldvát megalapító máramarosi románok nyelvének szókészletét nem itathatták volna át annyira a balkáni szlavizmusok, hanem inkább az északi rutén, az ukrán nyelv rokona hatott volna rá. Azonban a román nyelv szókészletének masszív szláv rétege nem mutat semmiféle érdemleges északi hatást, semmilyen kapcsolatot a ruténnal, az ukránnal vagy az orosszal. A román egyház a bizánci kultúrájú Bulgáriában szlavizálódott, nem pedig azon kívül” – állapítja meg.

Az árulkodó határozott névelő

Annak, hogy a románok és albánok ősei huzamosabb időn át együtt éltek a dél-balkáni szlávokkal, a határozott névelő az egyik ékes bizonyítéka, állítja Alexe. A szláv nyelvek közül csak a bolgárban és a macedónban van határozott névelő, ráadásul – akárcsak a románban és az albánban – az a szó végéhez illeszkedik.  

Moldva és Havasalföld területét évszázadokon át a gótok, majd pedig a kunok és a besenyők uralták, azonban ezen népek nyelvei semmiféle hatást nem gyakoroltak a románra. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a protorománok nem éltek együtt ezekkel a vándornépekkel, vagyis csak valamikor a tatárjárást követően jelentek meg a Kárpátok láncai és a Duna, illetve a Prut közötti régióban.

Ami a román és az albán nyelv kapcsolatát illeti, „a nyelvkészleti egybeesések (…) a társadalmi és gazdasági élet valamennyi területét lefedik, a rokoni kapcsolatokat, a használati tárgyakat, az állatokat, a növényeket és a természeti jelenségeket” (korb-holló, faqe-arc, rrotë-kerék, shkallë-létra, paqe-béke, kalë-ló, turmë-nyáj, peshk-hal stb.).

„…A román nyelv latin szókészletének jelentős része közös az albánnal. (…) Az albán azáltal különül el a romántól, hogy csak részben latinosodott. Az albánnak ez a befejezetlen latinizálódása megállt a szókészlet szintjén, míg a románban a nyelvi fúzió sokkal tovább ment” – olvasható a könyvben.

Alexe elméletét látszik erősíteni az is, hogy a dákok egyik domináns törzsét burnak hívták, míg az albánban a burrë embert, férfit jelent. Az, hogy egy törzs tagjai önmagukat az ember szóval nevezik meg, a kulturális antropológia számára jól ismert jelenség. A kötet szerzője szerint a Kárpátok elnevezés is albán eredetű, valószínűleg a sziklát, meredek hegyet jelentő karpë szóból ered, melynek a többes száma határozott névelővel karpat.

Nem Dan Alexe az első, aki tudományos alapon tagadja a kontinuitás elméletet. Eduard Robert Rösler XIX. századi osztrák történész volt az első, aki azt állította, hogy a román nép a Dunától délre alakult ki, ő azonban nem nyelvészeti érvekre alapozta teóriáját. Voltak korábban is román nyelvészek (Ovid Densusianu, Tache Papahagi, I. I. Rusu) akik rámutattak a román és az albán rokoni mivoltára, azonban abból egyikük sem vont le olyan messzemenő következtetéseket, mint Alexe.