Elfelejtett diadalok: új történelmi animációs sorozat jelent meg

Öt középkori magyar hadi sikert feldolgozó animációs sorozatot készített az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány. A december 11-i budapesti Háló Közösségi és Kulturális Központban megtartott premier után január 1-től érhető el a teljes alkotás az Autentika YouTube-csatornán.

Olyan középkori csatákat mutatnak be – köztük a második tatárjárást, valamint a nándorfehérvári védők feledésbe merült 1440. évi diadalát –, amelyek kiemelik a haza védelmének és a nemzeti függetlenségnek fontosságát, továbbá bemutatják azt a magyar katonai vitézséget, amire joggal lehetünk büszkék, és mégsem született róluk eddig mozgóképes alkotás.

Az alapítvány munkatársai által készített sorozat narrátora Csőre Gábor színművész, szövegkönyvét Märle Tamás történelemtanár, az alapítvány vezetője írta. A film a Történelemoktatók Szakmai Egyesületével készült együttműködésben, megjelenését a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A Trianon 10 oka, a Hunyadi, A miniszterelnök, a Nagy Lajos és a Szent István című alkotások után az Elfelejtett diadalok a 2020 óta működő Autentika hatodik filmje.

(Nyitókép: Autentika Művészeti Műhely)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?