Elkezdődtek a munkálatok: visszakerül eredeti helyére a barokk Mária-oszlop Kolozsváron

Visszahelyezik eredeti belvárosi helyére a kommunizmus idején elköltöztetett barokk fogadalmi szobrot, a Mária-oszlopot Kolozsváron. A szobrászati elemek nagy részéről eredeti másolat készült, ezek kerülnek ki a köztérre – közölte a napokban elkezdődött munkálatokat vezető Kiss Zoltán Árpád kőrestaurátor.

A kolozsvári Mária-oszlop a nagyszebeni Nepomuki Szent János-szobor mellett Erdély második legrégebbi köztéri emlékműve. Több évtized után kerül vissza eredeti helyére, a belvárosi Egyetem (Universitatii) és Farkas (Mihail Kogalniceanu) utcák kereszteződésénél kialakítandó kis térre, a piarista templom elé.

A 18. századi barokk fogadalmi szobrot a román kommunista hatóságok 1959-ben, restaurálása után bontották le azon indokkal, hogy akadályozza a gépkocsiforgalmat. 1961-től az egyik legnagyobb lakótelepen található, két sugárút által közrezárt Szent Péter és Pál apostolok templom kertjében állt, ahol a nagy gépkocsiforgalom miatt alig volt észrevehető.

A Mária-oszlop eredeti helyén |Fotó forrása: Adatbank.ro

A belvárosba való visszahelyezéséről 2018-ban döntött a képviselő-testület a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezésére, az akkor önkormányzati képviselő Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjének javaslatára. Visszaállítása része a Farkas utca és a környező utcák teljes körű felújítását előíró, év végén záruló projektnek, a költségeket is innen állják – közölte Oláh Emese kolozsvári alpolgármester.

Mint mondta, a munkálatok határideje november 30., de mivel szabad ég alatt folyik az újjáépítés, időjárásfüggő, hogy mikorra sikerül befejezni. Hozzátette, mivel az emlékmű nagyon rossz állapotban volt, csupán az eredeti talapzat kerül ki köztérre, a szoborelemek hiteles másolatok.

A restaurálást, újjáépítést vezető Kiss Zoltán Árpád elmondta: a főalakról, Szűz Máriáról és a három angyalkáról hiteles másolat, a három ampolnából a javított eredeti változat kerül ki a térre. Az eredeti talapzat és oszlop néhány eleme is cserére szorult, de elmondása szerint ezek nem számottevők.

Szűz Mária alakja már az 1960-as években történt újraállítás előtt nagyon károsodott, egyes részei leváltak, amit akkor a „nem kőbarát" cementtel fogtak össze. A tömb, amelyen a főalak áll is el volt hasadva, fagy hatására akár tovább is repedhetett volna és ledőlhetett volna a szobor. „Nagy volt a veszélye, hogy ott helyben megsemmisül" - idézte fel Kiss Zoltán Árpád.

A művészettörténészekkel konzultálva az a döntés született, hogy nyugat-európai mintára hiteles másolatot helyeznek ki a köztérre, és a restaurált eredeti szoborelemeket múzeumi körülmények között, kőtárban őrzik – tette hozzá.

Az emlékmű a Szentpéteri-templom mögötti kertben | Fotó forrása: Köztérkép.hu

Megjegyezte: a restaurálás során archív fotókat is használtak, ugyanis a kommunizmus idején történt beavatkozáskor nem állították be jól a szobrok szögét, ezeket most korrigálni kellett úgy, ahogy alkotójuk eredetileg megálmodta. Szűz Mária alakja a főtéri Szent Mihály-templomra néz.

A kőrestaurátor szerint az újjáépítés legkevesebb egy hónapig eltart, mivel a kőtömböket helyben kell kapcsokkal összefogni, illeszteni, és nagyban függ az időjárástól, hidegben nem kivitelezhető. A végső simítások is sok munkát feltételeznek – tette hozzá.

A helyreállítás Kolozsi Tibor szobrászművész tervei alapján történik, aki a Mátyás-szoborcsoport restaurálását is vezette, az emlékmű körüli teret az utcák felújítási terveit is készítő Macalik Arnold építész tervezte. A restaurálást Kiss Zoltán Árpád, Gere István kőfaragó, André Csongor és Sipos István Márton szobrász és Bede Ingrid Izabella keramikus végezte.

Korábban a Maszol megkeresésére Gaál György kolozsvári helytörténész elmondta, az emlékművet az 1738-39-es pestisjárvány végeztével, hálából emeltette Kornis Antal főkormányszéki tanácsos. A szobor készítője Schuchbauer Antal osztrák szobrászművész volt, aki a Szent Mihály-templom helyreállításán, berendezésén és barokkosításán munkálkodott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?