Idén is folytatódtak a feltárások a Tarnóczy-várnál

Idén is folytatódtak a feltárások a kézdiszentléleki Tarnóczy-várnál. Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármesternek továbbra is az a terve, hogy a várat bekapcsolja a „turizmus vérkeringésébe”.

A feltárás két évet szünetelt a koronavírus-járvány miatt, de tavaly és idén is folytatódtak a feltárások – tudtuk meg Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármestertől. „Azt szeretnénk, hogy amennyire lehetséges, feltárjuk a várrommot, ez annál is inkább fontos, mert teljesen pontos rajz nincs róla. Van egy pár alaprajz, régi fotó a maradványairól, de a feltárás lesz a döntő. Ez nem egy olyan munkálat, ami egyik napról a másikra zajlik, időt vesz fel. Idén is itt voltak a szakemberek, feltárták egy bizonyos részét, elkészült a dokumentáció, majd állagmegőrzés miatt visszatemették a szelvényeket” – magyarázta a polgármester. Az idei feltáráson egyébként erdélyi és magyarországi egyetemi hallgatók vettek részt, akik a helyi szakemberek segítségével dolgoztak a Perkő oldalában található romoknál.

A szelvényeket visszatemetik állagmegőrzés miatt | A szerző felvétele

Balogh Tibornak az a terve, hogy elkészíttet egy tanulmányt, hogy műemlékké lehessen minősíteni a várat. „Ez azért szükséges, hogy pályázni tudjunk. Legjobb lenne A-kategóriás minősítést kapni, de ezt a szakemberek állapítják meg. Amikor ez megvan, akkor figyeljük a kiírásokat, hogy tudjunk a vár részleges vagy akár teljes helyreállítására pályázni. Az elképzelés az, hogy legalább feltárjuk a falakat és konzerváljuk. Még azt is el tudom képzelni ebben az esetben, hogy tapodásbíró üveglapokkal burkoljuk be és így kapcsoljuk be az turizmus vérkeringésébe. Nagyratörő tervem az, hogy a várat rekonstruáljuk. Nekem az az elképzelésem, hogy ha egy turista eljön Kézdiszentlélekre, egy napot tartalmason el tudjon tölteni. Itt a gyönyörű vártemplom, a perkői Szent István kápolna, sok más egyéb mellett így van látnivaló a községben” – bizakodik az elöljáró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?