Máramarossziget több százéves múltját tüntetné el az új városi címer

Helyi újságban adtak hangot elégedetlenségüknek a város történészei, miután a polgármesteri hivatal, a velük való előzetes konzultáció ellenére olyan városi címert választana, amely figyelmen kívül hagyná Máramarossziget egykori múltját. Meggyőződésük, hogy ezzel a lépéssel nem csupán a városlakókat sértenék meg, hanem a hatályos törvényeket is. Valószínűleg a nyílt levél hatására Vasile Moldovan, Máramarossziget polgármestere eltávolította a közösségi oldaláról a címerváltozatokat, és levette a helyi tanács gyűlésének napirendjéről azt a pontot, amely a címer módosításáról szólt volna.

Fotó: Lovász Dénes

Orosz Krisztofer-Levente, a nyílt levél egyik kezdeményezője, válaszolva megkeresésünkre, beszámolt arról, hogy még 2023 karácsonya előtt a városvezetés meghívta őt egy megbeszélésre, ahol több helyi román történész is részt vett. Ezen a találkozón a meghívott szakértők tanácsát és véleményét kérték ki a város címerének hivatalos elfogadásával kapcsolatban. Mint mondja, jegyzőkönyvbe foglalták, hogy a végleges változatnak nem szabad jelentősen eltérnie a városban több száz éve használt címertől. „Most azzal szembesülünk, hogy a városvezetés kérésére megtett javaslat nem is került a napirendre, hanem ezzel ellentétesen másik három változat közül kell majd dönteniük a helyi tanácsosoknak. Számomra evidens, hogy e mögött az akció mögött egy szűk körű csoport áll, aminek érdeke a város múltjából több száz évet is kivágni és azt letagadni. Mindannyian, akik ezt a nyílt levelet aláírtuk, reméljük, hogy a polgármester bölcs döntés nyomán leveszi napirendről a kérdést és csak akkor tűzi ki ismét, amikor a mi javaslatunk is köztük lesz” – mondta Orosz Krisztofer-Levente.

A kezdeményezők által javasolt címert 1576-ban fogadták el, ami megközelítőleg 350 évig változatlan is maradt. A címer egy függőlegesen osztozott pajzs, ahol a közepén helyezkedik el egy bivalyfej, akinek szarvai között van egy egyenlő ágú görögkereszt. Jobb oldali részén található egy hatágú aranycsillag, baloldalt pedig egy aranyliliom. A tetején álló ötágú vár Máramarossziget municipium jellegét szimbolizálja, míg az alsó részén található három vízszintes vonal a várost átszellő folyókat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?