Az FK Csíkszereda fiatal játékosa, Orbán Aranka családjában nagy hagyománya volt a focinak, így nem lehetett kérdés számára, hogy hosszú távon ő is ezt az utat választja. Mivel már az ifjúsági bajnokságokban „élet-halál” meccseket játszottak a Vasas Feminával, hamar fel tudta venni a ritmust a felnőtt mezőnnyel. Az iskola elvégzése után fontos volt neki, hogy tovább tanulhasson, minden szempontból Csíkszereda bizonyult számára a legjobb választásnak. Úgy érzi, a labdarúgástól a meghatározó emberi kapcsolatok mellett sok feledhetetlen élményt is kapott, korábban az ifjúsági válogatott tagjaként rengeteg helyre el tudott jutni.

– Hogyan alakult ki nálad a sport szeretete, a foci volt az első, amivel megismerkedtél?

– A családunkban mindenki sportolt, a nálam hat évvel idősebb testvérem tizenegy évig focizott, amikor kicsi voltam, én álltam a kapuban. Rajta kívül az unokatestvéreim is fociztak, így nekem is ez lett az utam. Közben a suliban elkezdtem kosárlabdázni is, U16-os székely válogatott is voltam a sportágban. Bár azon az úton is elindultam, az idő teltével eljött a választás időpontja, én pedig maradtam a focinál.

– Miért döntöttél a foci mellett?

– Hamarabb kezdtem el a focit, a kosárlabda úgy indult, hogy a tanár felfigyelt rám, mert nem voltak elegen a sulibajnokságra. Elvittek engem egy válogatóra és így kerültem bele a sportba, de alapvetően a focit jobban szerettem.

– Ha jól tudom, már gyerekként elkezdtél játszani a székelyudvarhelyi Vasas Feminánál, milyen út vezetett a felnőtt karrieredig?

– Hétévesen kezdtem már, akkor még nagyon picik voltunk, de az egyik kis teremben elég sokan játszottunk. Engem kicsit hamarabb felraktak a nagycsapathoz edzeni, olyan tizenhárom éves lehettem. Ekkor még tényleg csak edzettem velük, mert még nem játszhattam, de tizenöt-tizenhat éves koromban már egy-egy meccsen pályára léphettem. Idővel egyre több lehetőséget kaptam a felnőtt meccseken is.

– Könnyű volt belerázódnod a magasabb szintű játékba?

– Elég hamar sikerült, hiszen akkoriban még voltak korosztályos bajnokságok, a mi generációnk pedig ezeken rendszeresen nyerni tudott. Mivel már akkor magas szinten tudtunk játszani, kicsit könnyebb volt később a felnőttekhez beilleszkedni. Mitri Rita és sokan mások is velünk edzettek, a korábbi döntőkben élet-halál meccseket játszottunk, ami segített nekünk a későbbiekben.

– Ha már említetted Mitri Ritát, 2023-ban együtt igazoltatok át az FK Csíkszeredához, mi volt a váltás oka?

– Mivel a Vasasnál kezdtem, tizenkét évig ennél a csapatnál voltam. Kellett tehát a változás, másrészt a sulit is akkor fejeztem be. Az volt a célom, hogy a foci mellett tovább tanulhassak. Ilyen lehetőségem Kolozsváron, Csíkszerdában és Bukarestben volt, de egyértelmen a csíki csapat tűnt a legszimpatikusabbak közülük. Így tudtam megoldani, hogy a foci mellett egyetemre járjak, ezt tekintettem prioritásnak.

– Ezen a téren mi a cél, mivel szeretnél foglalkozni?

– A csíki Sapientián járok marketingre, itt is szeretnék elhelyezkedni a jövőben. Idén volt szakgyakorlatunk is, azt éppen az FK-nál végeztem, poszterekkel és meccshirdetőkkel foglalkoztam, jó volt beletekinteni ebbe is.

– Romániában a női focinak szerinted mennyire fejlett a marketingje?

– Van, hová fejlődni országos szinten, de már az elmúlt években is sokat fejlődtek a korábbiakhoz képest, ezt mindenképpen el lehet mondani. A válogatottnak van a legjobb marketingje, de klubszinten néhány csapat még le van maradva. Ha a saját klubomra akarok kitérni, nálunk már rendszeresen odafigyelnek arra is, hogy a női csapat köré is erős marketinget építsenek fel. A most feljutó Temesvárnál és a Farulnál is megfigyeltem ezt, igazából azok a csapatok állnak jól e téren, ahol a büdzsé is magasabb az átlagnál.

– Sikerült kupát nyernetek a múlt szezon végén, a csapat pedig egyre egységesebbnek tűnik. Milyen hangulatban készültök a következő szezonra?

– Én is úgy érzem, hogy az idő előrehaladtával egyre jobban összekovácsolódtunk. Idén is a bajnoki cím lesz a cél, mindenki erre készül. Emellett persze a kupát is jó lenne megtartani. Lesznek a folytatásban távozók és olyanok is, akik jönnek. Én csak abban reménykedem, hogy a csapat magja megmarad és ugyanezt a hozzáállást tovább tudjuk vinni. Az utóbbi időben már nagyon jól ment a játék, az edzőnk, Kollár Péter jó munkát végzett az elmúlt két évben, 2023 nyarán még nem volt ilyen fényes a helyzet. Így, hogy sikerült megtartania a csapat magját, magasra tudtunk jutni. Reméljük, az új edző és az új játékosok is pluszt fognak tudni hozni, mert ezzel a csapategységgel fogunk tudni előre lépni.

– Idén a székelyudvarhelyi sportgálán kitüntettek a Keresztes Lajos-díjjal, milyen érzés volt számodra megélni azt az elismerést?

– Meglepett, amikor felkerestek, egyáltalán nem számítottam rá. Amikor, leírták, miért is kapom a díjat, jogosnak találtam a jelölést. Visszatekintve arra az évre, örültem neki, hogy észrevették, mennyire jól sikerült, tényleg stabilan a kezdőcsapat tagja tudtam maradni. Azért is volt fura, mert én nem szeretek annyira szerepelni, nem is nagyon lehet látni velem készült interjúkat, de természetesen jól esett, hogy rám gondoltak.

– Összeségében mit adott hozzá a foci az életedhez? Másképp alakult volna minden, ha nem ezt a sportot választod?

– Erről mi is szoktunk egymással beszélni. Sokkal összeszedettebb lettem az évek során. Segített az időmet beosztani, mert egyszerre volt foci és suli, később egyetem és foci, így néha nagyon nehéz mindenhol a száz százalékot nyújtani. Mivel hosszú éveken keresztül ott volt nekem mindkettő, sikerült kifejlesztenem a hatékony időbeosztást. A legfontosabb viszont a sok baráti kapcsolat és az a sok hely, ahová eljuthattam, hiszen U15-től U19-ig minden évben a válogatottban voltam. Remélem, a felnőtt csapattal is sikerül ezt majd átélnem. A sok ország, amit láttunk, az emlékek, a kupák, a sírás, a szomorúság, a boldogság és legfőképpen az emberi kapcsolatok voltak meghatározók, hiszen a legszorosabb barátságaimat a focinak köszönhetem.