„A sportban nincsen kudarc, az is a fejlődés része ” – Interjú a csíkszeredai Szőke Eszter labdarúgóval

Kislányként fiúkkal kezdett el focizni, sokat tanult az FK Csíkszeredánál töltött évek során Szőke Eszter. A tizenhétéves játékos fiatal kora ellenére már a felnőtt bajnokságban termeli rendszeresen a gólokat, meghatározó szerepet játszva csapatában. Fő erősségének a küzdőszellemét és akaraterejét tartja, bízik benne, hogy csapatával idén meg tudják nyerni a bajnokságot.

Szőke Eszter 2007-ben született Csíkszeredában. Fiatal játékosként meghatározó tagja az FK bajnoki román bajnoki címre is esélyes csapatának, az idei szezonban már hét gólt szerzett és sok fontos pillanatban tudott jó teljesítményt nyújtani.

„Tatám, apukám és a testvérem is rendszeresen focizott, benne voltak a sportban, emiatt én is megszerettem és szívesen játszottam velük. Idővel, miután jobban megtetszett, elkezdtem edzésekre is járni” – emlékezett vissza a kezdetekre a fiatal játékos.

Fotók: a sportoló személyes archívuma

Akkor még ő sem tudta, meddig fog tartani focis karrierje, a klubválasztásnál elsősorban azt vették figyelembe családjával, hogy melyik van hozzájuk a legközelebb, így esett a választás a csíkszeredai csapatra. Beiratkozása idején még nem volt korosztályában olyan lányegyüttes, amelyben játszhatott volna, ezért fiúkkal kezdte el a focit.

„Abban a korosztályban nem volt nagy szintkülönbség a fiúk és a lányok között, ők is akkor kezdték el, amikor én. Nagyon sokat hozzá tudott tenni a karrieremhez, hogy velük játszottam tizennégy éves koromig, teljesen másképp alakult így, mintha lányokkal kezdtem volna” – hangsúlyozta Szőke Eszter, aki igyekezett teljes mértékben kihasználni a fejlődési lehetőséget a csapatnál.

A későbbiekben csatlakozott a klub lánycsapatához és mindössze néhány év alatt eljutott addig, hogy a felnőtt keretben is rendszeresen számítsanak rá. Csíkszeredában jelentős fejlesztéseken ment keresztül az elmúlt években a női foci. Ez a csapat eredményein és közelmúltbeli teljesítményén is egyértelműen látszik, de természetesen idő kellett ahhoz, hogy a játékosok összekovácsolódjanak.

Szőke Eszter úgy érzi, a nagy korkülönbségek ellenére mindenki mindenkivel segítőkész volt a csapaton belül, így az új játékosok befogadása sem jelentett számukra gondot. Összetartásuk hozzásegítette őket ahhoz, hogy eljussanak a jelenlegi szintre. Csapatával már rendkívül jó eredményt értek el az előző szezonban is, idén a bajnoki cím megnyerése és a kupagyőzelem a cél számukra.

„Sokat fejlődtem az utóbbi időszakban, de mindenben tudok még előre lépni és javítani a dolgokon. Fő erősségemnek az akaratot és a sport iránti szeretet tartom. Semmiképpen nem adnám fel” –hangsúlyozta egyéni képességeivel kapcsolatban a tizenhét éves játékos.

Eddigi karrierje során elkerülték őt a sérülések, ezzel együtt voltak számára nehezebb időszakok és pillanatok, amikor szüksége volt küzdőszellemére és jól jött számára a segítség csapattársai és családja részéről is.

„Úgy gondolom, hogy a sportban nincsen kudarc, az is a fejlődés része, hogy minél magasabb szintre jussunk. Mindenki hibázik, ez normális, de igyekszünk kijavítani azt.

Iskolásként az is kihívást jelent neki, hogy a tanulást összeegyeztesse a focival. Általában suli után egyenesen az edzésre megy és estére ér haza. Zsúfolt programja ellenére igyekszik egyensúlyban tartani a két dolgot és nem elhanyagolni az iskolai dolgokat. Szabadidejét is általában gyakorlásra használja vagy könyveket olvas, ami a mentális felkészülésben is segíti őt. Általában nincs sok ideje kikapcsolódni, de az önfejlesztés mellett igyekszik a pihenésre is fókuszálni, amikor van rá lehetőség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?