Már gyerekként felkeltették Bucsiás Mátyás érdeklődését a lövöldözős játékok, de kortársaival ellentétben a valódi fegyverek jobban vonzották a számítógépnél, ezért édesapja beíratta őt sportlövészetre. Azóta kitartó gyakorlással és áldozatvállalással le tudta tenni névjegyét a sportágban. Szerinte a lövészetet hosszabb távon akkor érdemes valakinek űznie, ha tényleg örömét leli benne, és motiváltan csinálja. Bár az ingázás mellett korábban a tanulást is háttérbe szorította, sikeres érettségije után már kizárólag legnagyobb céljaira tud fókuszálni. A versenyekre való felkészülés mellett azon is dolgozik, hogy a jövőben határőr válhasson belőle.

– Ha jól tudom, tízéves korod után kezdted el a sportlövészetet, hogyan kezdődött érdeklődésed a fegyverek iránt?

– Nekem kiskorom óta megvan az érdeklődés. Láttam apukámat játszani olyan számítógépes, lövöldözős játékokkal, mint a Call of Duty vagy a Medal of Honor. Később én is elkezdtem játszani ezeket, és egyre inkább érdekeltek a fegyverek. Hamarosan gumilövedékes puskákat és olcsó, plasztiklövedékes airsoftokat vásároltam a boltból. A végén sikerült is odáig eljutnom, hogy kipróbáljam a sportlövészetet. Később Bukarestben nagyobb kaliberű pisztolyokkal és sörétes puskával is lőhettem.

– Miután kipróbáltad a sportot, milyen lehetőségeid voltak az edzésre, és hogyan készültél az elején?

– Apukám ígért nekem egy meglepetést. Elmentünk sízni, és azt mondta, ha megtanulok sízni, meg is kapom. Nem sikerült megtanulnom, de a meglepetés már úgyis elő volt készítve. Kapcsolatba lépett egy élesdi tanárral, aki tudott a sportlövészet iránti szeretetemről, és apukámmal megbeszélte a részleteket. Szerdánként és péntekenként mindig elhozott autóval az edzésre, szóval akkoriban hetente kétszer edzettem.

– Mikor érezted úgy először, hogy szeretnél versenyezni?

– Már akkor, amikor kipróbáltam a sportágat. Senkit sem nagyversenyre visznek először, hanem például egy emlékversenyre. A legkisebb korkategóriában, a junior 3-asban kezdtem, és szép lassan fejlődtem. Mostanra eljutottam arra a szintre, amikor már seniorokkal, tehát a 24 év felettiekkel is versenyzek.

– Te elsősorban pisztolyos kategóriákban indulsz. Egyértelmű volt az elejétől, hogy ezek mennek a legjobban?

– Én szerettem volna puskával és pisztollyal is lőni, de végül az edzőim döntöttek úgy, lőjek csak pisztollyal. Ugye a pisztolynál van több próba, ezek közül a fiúknál az olimpiai szám a gyorstüzelés. Van öt céltáblánk, az első két körben nyolc másodperc alatt kell az összeset eltaláni, a másik kettőben hat másodperc alatt, a végén pedig négy másodperc alatt. Emellett a többi számban is lövök, de a két olimpiai számban, a tízméteresben és a gyors tüzelésben kellene a legjobb eredményt elérnem.

– Hamar belelendültél a versenyzésbe vagy kellett egy kis idő, amíg ezeket a helyzeteket megszoktad?

– Ez úgy van, hogy amikor elkezded, még nem tudod, mi számít egy versenyen jó pontszámnak. Én az elején csak lőttem, mert szerettem versenyezni. Miután jobban tanulmányoztam a sportot és elkezdtem készülni, már egymáshoz tudtam hasonlítani az eredményeket.

– Milyen célt tűztél ki akkoriban magad elé?

– Azt a pontszámot még mindig nem tudtam elérni, amit szerettem volna, mert nekem a célom mindig az, hogy minél nagyobbat lőjek. Versenyen 585-590 pont kellene ahhoz, hogy külföldön bejussak a felnőttek között egy döntőbe. Én általában 575 és 580 közt szoktam teljesíteni, szóval még kellene egy kicsi. Meglesz az, mert próbálkozok, és nem hagyom magamat. Az olimpia számomra a legnagyobb cél, nemcsak a kijutást szeretném elérni, hanem meg is szeretném nyerni.

– Az országos eredményeid kifejezetten ígéretesek, be is választottak téged tavaly a tíz legjobb Bihar megyei sportoló közé. Hogy látod, a korosztályodat mennyire érdekli a sportlövészet, sokan próbálják ki?

– A legtöbben ismerősökön keresztül jönnek lövészetre, olyanokról nem nagyon tudok, akik a hírekből ismerték volna meg a sportágat. Nálunk a korosztályban vagyunk néhányan, fiatalabbak is jönnek, de nem mondhatom azt, hogy például a focihoz hasonlítva nagyon sokan lennénk. Itt pontosan kell céloznunk, a kezünket pontosan a markolaton tartanunk, és nem mindegy, hogy húzod a ravaszt, szóval ez a sportág nem egyszerű, talán ezért nem annyira népszerű, mint például Magyarországon.

– Romániában a felkészülési lehetőségek mennyire adottak a nemzetközi mezőnyhöz képest?

– Úgy gondolom, a felkészülés embertől függ. Ha eleget motiválja valaki magát, mint ahogy én is csinálom, el lehet érni a célokat. De, ha valaki csak hobbiból jár lőni, akkor csak tölti vele az idejét. Szerintem annak semmi értelme, lőszer- és időpazarlás. Inkább találjon olyan sportot, amit szeret. A felkészülés emellett az edzőtől és a felszereléstől is függ. Én úgy látom, országos szinten mindenki rendesen készül a versenyekre.

– Említetted a külföldi versenyeket, évente hány ilyen eseményen van lehetőséged részt venni?

– Ez attól is függ, a szövetségnek mennyi pénze van. Múlt évben voltunk Győrben, az Európa-bajnokságon, ahol csapatban és trióban is másodikok lettünk. Részt vettünk a perui korosztályos világbajnokságon, ahol szintén második helyen végeztünk. Idén egy szlovéniai Grand Prix-re mentünk, ahol én negyedik lettem. Ezenkívül a horvátországi Európa-bajnokságon lettünk harmadikok csapatban. Minket nemrég kezdtek el külföldre vinni. Tudtommal összeszámolják a legutóbbi három versenyen elért pontszámokat, és ha azt látják, hogy a külföldi versenyen is benne lennék a top 4-ben, akkor kivisznek.

–  A versenyzés mellett milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Jelenleg kinetoterápiával foglalkozok, de abbahagyom az egyetemet, mert határőrnek készülök, és arra fókuszálnék a sportlövészet mellett. Mind a két téren szeretném a maximumot nyújtani.

– Említetted, hogy a sportágat sokan ismeretség alapján próbálják ki. A médiában valóban kevés cikk születik róla. Te mit javasolnál azoknak, akiket érdekel, hogyan kezdjenek hozzá?

–  Elsősorban határozzák el magukat abban, hogy ezt akarják csinálni. Ha valaki eldöntötte, harcoljon is érte és hozzon áldozatot. Én is sok áldozatot hoztam a sportlövészet miatt. Amíg Élesden tanultam, ingáztam, a tanulást pedig háttérbe szorítottam a sportért. Sikerült végül az érettségi, azután pedig jobban tudtam fókuszálni a versenyzésre is. Minden sportnak megvan a szépsége. Ha valaki kipróbálja a sportlövészetet és valamiért nem tetszik neki, találja meg a neki legmegfelelőbbet.