Fontos döntéssel kellett szembenéznie gyerekként a csíkszeredai Gecse Hugónak. Kezdetben a hoki és a sífutás is mindennapjai része volt, utóbbira edzőként dolgozó édesanyja tanította. Eljött viszont az a pont, amikor valamelyik sportágról le kellett mondania a másik javára, ő pedig a jégkorong mellett maradt. Pályafutása rendkívül eredményesen alakult, egészen tavaly nyárig szülővárosa színeiben játszott, akkor viszont úgy érezte, ilyen sok idő után végre eljött az ideje a váltásnak. Feleségének is hálás volt azért, mert támogatta döntésben, hogy a családdal együtt Brassóba költözzenek, így ott folytathatta a karrierjét. A beilleszkedés minden szempontból könnyen ment számára, mivel a csapatból a játétokosok nagy részét már jól ismerte. A szezon hátralévő részére egyértelmű a célja, hogy a szuperkupa és a Román Kupa megnyerése után az Erste Liga trófeáját is elhódíthassa.

– Sportoltál-e valamit a hoki előtt vagy az volt az első, ami megfogott?

– Édesanyám sífutás-biatlon edző, édesapám pedig nagyon szerette a hokit. Három és fél évesen síléc és hokikorcsolya is volt a lábamon, ötévesen pedig elmentem az első hivatalos edzésemre, amelyet Mezei Imre tartott nekem. Emellett pedig folyamatosan gyakoroltam a sífutást is édesanyámnál.

– A hokiba gyorsan belejöttél vagy kellett egy kis idő, amíg igazán jól kezdett menni?

– Azt már nem tudom pontosan felidézni, mennyire voltam jó kezdetben. Közepes szinten lehettem még gyerekkoromban. Amikor hatodik vagy hetedik osztályos voltam, választanom kellett a jégkorong és a sífutás között, mert mindkettőnél növekedni kezdett az edzések és a versenyek száma. Ebből is érződik, hogy a jégkorong már akkoriban is jobban megfogott, így azt választottam.

– Egészen gyerekkorodtól kezdve tavaly nyárig Csíkszeredában játszottál. Volt-e korábban olyan pont, amikor kaptál más ajánlatot, amit visszautasítottál?

– Régebben volt, hogy elgondolkodtam a váltáson. Eleinte a puszta kíváncsiság és a kalandvágy hajtott. Az egyik brassói szponzor körülbelül hat évvel ezelőtt érdeklődött irántam, de éppen akkor újítottam meg Csíkszeredában a szerződésem, ezért nem is lett belőle végül beszélgetés. Az az ajánlat, amire végül reagáltam, múlt nyáron érkezett. Már úgy éreztem, szép hosszú időt töltöttem el a csapatnál, gondoltam, ideje megnézni, milyen máshol játszani.

– Melyik volt a számodra legemlékezetesebb időszak a korábbi csapatodnál?

– Sok ilyen volt. Az első évekből az maradt a legemlékezetesebb, amikor egy gyengébben rangsorolt csapattal megnyertük a Román Kupát Galacon. Emellett természetesen az is megmaradt, amikor az Erste Ligát megnyertük Rico Rossival. Az első győzelmünk évében én lesérültem még a rájátszás előtt és csak néhány meccsen tudtam játszani. Jó emlék volt azt is, de a második győzelem során többet tudtam segíteni a csapatnak. Amikor játszok és teszek is az eredményért, akkor jobban megérdemeltnek érzem. Van sok közös emlék a fiúkkal, életre szóló barátságokat alakítottunk ki.

– Mondtad, hogy ennyi idő után ideje máshol is kipróbálnod magad. Mennyire ment könnyen ilyen hosszú idő után beilleszkedni egy új csapatba?

– Könnyűnek éreztem, ennek az is volt az oka, hogy a Brassónál volt két jó komám, Bors Huba és Farkas Tamás. Gyerekkoromból ismertem Tőke Zoltán kapust, Molnár Zsombit szintén, rajtuk kívül pedig még több játékost is a csapatból. Velem együtt átjött Rokaly Szilárd, Részeg Tamás és Adorján Attila. Gyakorlatilag együtt érkeztünk, tehát már megvolt köztünk az alaphang. Nem volt teljesen ismeretlen ez a környezet, azt kellett megszoknom, hogy itt a belső rendszabályzat más, másként működnek a dolgok. Ezeket tudomásul vettem és betartom.

– Bent vagytok az Erste Liga elődöntőjében. Ami a szezon eleji célkitűzéseket illeti, hol tartotok most az eredeti célokhoz képest?

– A szezont jól indítottuk a szuperkupa megnyerésével, ez jólesett nekünk és meg is adta az alaphangot. Egyszerűen az volt a cél, hogy minden kiírásban a lehető legtovább jussunk. A Román Kupát sikerült is elhódítanunk, a bajnokságban egy ki-ki meccsen vesztettünk, az természetesen nem esett jó. Az Erste Ligában nagy reményekkel állunk ahhoz, hogy a Budapesti Jégkorong Akadémia ellen megnyerjük a párharcot. Onnantól kezdve már bármi megtörténhet, de egy sportolónak mindig az a célja, hogy elérje a maximumot. Mindenkiben látom ezt a vágyat, ha száz százalékot nyújtunk, el is fogjuk tudni érni.

– Visszatérve a változásokra, a mindennapjaidat hogyan befolyásolta a környezetváltás?

– A feleségemmel természetesen egyeztettem a döntés előtt. Amikor három gyerek van, az embernek meg kell gondolnia, mit lép az élete során. Ő teljesen mellettem állt, neki is köszönettel tartozom, hogy támogatott engem. Lakást kellett bérelnünk itt, Brassóban, ideköltöztünk a teljes családdal. Kellemes meglepetés ért minket a megélhetéssel és a mindennapokkal kapcsolatban. Sokkal nehezebbre számítottunk, de vannak csapattársak, ismerősök, akik bármiben segítenek, ha szükséges.

– A hoki mellett belefér a mindennapjaidba egy olyan hobbi, amellyel ki tudsz kapcsolódni?

– Régebb jártam amatőr szinten biciklizgetni. Mostanában, amikor lehetőségem van, inkább a családdal, barátokkal szeretek sétálni, kikapcsolódni. Egy jó kávézás és a minőségi időtöltés is mindig feldob.