Az év sportolójának választotta David Popoviciot az amerikai szaksajtó

Az év végi összegzések egyben rangsorolást is jelentenek, a sportban pedig a legtöbbször éles viták övezik azt, hogy ki is legyen az év sportolója. A romániai úszás történetében azonban idén megjelent egy olyan őstehetség, aki minden vitán felül lett az év legjobbja nemcsak a saját sportágában, hanem a romániai sportéletben is.

David Popovici úszó szenzációs idei teljesítményével azonban nemcsak a romániai, hanem a nemzetközi szakvéleményt is lenyűgözte: az úszás legtekintélyesebb szakmai magazinja, az amerikai Swimming World az év sportolójának választotta a román fiatalembert holtversenyben az ausztráliai, 22 éves Ariarne Titmus-szal. A szakemberek szerint ez legalább akkora elismeréssel ér fel, mint amikor a labdarúgásban valaki megkapja az aranylabdát.

Fotó: Agerpres

David Popovici egyébként éppen kedden hajnalban ért haza Ausztráliából a Melbourne-ben megrendezett rövid pályás úszó világbajnokságról, ahol ezüstérmet nyert a 200 méteres gyorsúszás döntőjében, illetve negyedik helyen végzett 100 méteren, azonban így is sikerült világcsúcsot úsznia az ifjak kategóriájában.

„Nagyon hosszú utazás után érkeztünk meg. Mindannyian nagyon fáradtak vagyunk, alig várjuk, hogy aludhassunk, ha egyáltalán tudunk aludni. Ez egy olyan verseny volt, amelyre nagyon keveset tudtam készülni, nagyon kevés edzésünk volt 25 méteres medencében” – mondta hazaérkezésekor az ifjú sportoló.

David Popovici kifejtette: „Ez egy olyan verseny volt, amire nagyon alacsony elvárásokkal mentem, pontosan azért, mert próbáltam tudatosítani, hogy az olimpiai medencében nagyon jó vagyok, a rövidben nem. Sokkal felülmúltam az elvárásaimat. Nem számítottam arra, hogy újabb junior világrekordot fogok dönteni.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?