Már nyolcévesen is kilométereket futott a Sepsiszentgyörgyön felnövő Deák Zsombor, egyetemistaként eldöntötte, szeretne Ironman versenyeken is indulni. A 2010-es években diákvízummal ment ki Ausztráliába, úgy érezte, itthon korálátokba ütközne. Kint a szükséges tudás mellett a helyiek laza, stresszmentes felfogását is elsajátította. Úgy véli, az önfejlesztés és a mentális felkészülés kulcsfontosságú ahhoz, hogy minden külső tényezőt ki tudjon zárni a 8-9 órás versenyeken. Öt éve szenvedélye a kávékészítés, úgy érzi, ezzel a tevékenységgel bármikor könnyen kikapcsolódhat.

– Mikor kezdett érdekelni a futás és a biciklizés?

– A mozgás már kicsi koromtól foglalkoztat, nyolcéves koromban is megtörtént, hogy öt kilométert futottam a hétvégi házhoz. A 9–12. osztályt Nyíregyházán végeztem, sportiskolában, az egyik osztálytársam triatlonozott, ő csalt el egy duatlon versenyre, ami bringázásból és futásból áll, ebből lett később a triatlon. Akkor még nem volt semmi tervem, de megszerettem, mert az egyéni sportágak jobban illenek a személyiségemhez, mint a csapatsportok.

– A triatlon három sportága közül melyikbe volt a legnehezebb belejönnöd?

– Talán a futás állt hozzám a legközelebb, abban vagyok a legtehetségesebb, a kerékpár sok munkával kezdett alakulni, de az úszás sokkal egyszerűbb lett volna, ha gyerekkoromtól űzöm. Később már nehezebben alakulnak ki a technikai és testi képességek, ezért mindig az bizonyult számomra a legnehezebbnek a három közül. Ettől függetlenül szeretem az úszást is, de a nemzetközi mezőnyhöz képest le voltam maradva.

– Melyik volt az első igazán emlékezetes eredményed a felnőttek között?

– A 2009-es év hozott számomra áttörést, akkor léptem be a felnőtt kategóriába. Félmaratont is nyertem, a román országos bajnokságon pedig érmet szereztem triatlonban. Ekkor idehaza megismerték a nevemet és nemzetközi duatlon versenyeken is top 10-es helyezéseket tudtam elérni.

– Kolozsváron kezdtél el egyetemre járni, később a tanulmányaidat a távoli Ausztráliában folytattad, mi állt a döntés hátterében?

– Mivel az egyetemi évek alatt sikerült országos bajnokságokat is nyertem, tovább szerettem volna fejlődni. Úgy éreztem, ha itthon maradok, korlátokba ütközök, a motivációm mindig az volt, hogy többet érjek el, mint korábban. A 2010-es évek elején az ausztrálok számítottak a legjobb triatlonosoknak. Diákvízummal mentem ki Ausztráliába szerencsét próbálni. Tanultam, emellett dolgoztam is, kemény időszak volt az nekem, de sikerült még egy lépcsőfokot előre lépnem.

– Gondolom, a sportágadban sikerült mentálisan és fizikailag is előre lépned. Ma is szívesen jársz Ausztráliába és Thaiföldre is edzeni, elsősorban a jó körülmények miatt kedveled ezeket a helyeket?

– Ausztráliában átvettem azt a lazaságot, ami ott van. Sokkal kevésbé stresszes az ottani társadalom. Ha valaki elront egy versenyt, nincs semmi probléma, jön a következő. Erre a felfogásra nekem nagy szükségem volt, ennek köszönhetően felszabadultan tudok versenyezni. Amikor visszajövök Európába, ismét érzem a feszesebb mentalitást. A téli időszakban valóban Thaiföldön és Ausztráliában a legjobbak a körülmények.

– Verseny közben mennyire könnyű kizárni bármilyen személyes problémát az életedből és hosszú órákon keresztül csak arra fókuszálni, amit csinálsz?

–Minél inkább jelen tudsz lenni, annál jobban sikerül a verseny. Legjobb lenne az, ha robot üzemmódba kapcsolna az ember, de ezt nagyon nehéz megvalósítani. Ha valaki nehéz élethelyzetben van, akkor az rányomja a bélyegét a teljesítményére. Én is mindig éreztem olyankor, hogy nem vagyok a legjobb állapotban. Nagyon fontos számomra a mentális felkészülés, gyakran szoktam sportpszichológussal beszélni és fejleszteni magamat. Szeretek podcasteket hallgatni, olvasni és ezeket beiktatni az életbe is.

– Ha jól tudom, te vegetáriánus vagy. Gyerekkorod óta ezt az életmódot követed?

– Nem szerettem a húst gyerekkoromban, már azt sem tudom, milyen ízű. Ötéves korom óta vagyok vegetáriánus, nem a sport miatt választottam ezt. Nyilvánvalóan ez az életmód sokkal nagyobb odafigyeléssel jár, mint az átlagos, ki kell számolni mindent. Ma már egy tudatos, laza étkezési rendet követek.

– Itthon a triatlon továbbra sem annyira ismert, mint külföldön, de talán többen ismerik, mint amikor te elkezdted. Hogyan látod a hazai mezőny fejlődését?

– 2010 és 2020 között sokat fejlődött a hazai triatlon, azóta viszont jóindulattal is azt tudom mondani, hogy stagnál, de inkább visszafele fejlődik. A profi mezőny erősebb, mint korábban, rendeznek olyan versenyeket is Romániában, amelyeken 500 ember vesz részt. Nálunk a versenyzők 1-2 százaléka profi, a többiek pedig hobbiból jönnek. Ehhez a sportághoz pénz és idő kell, ezek pedig egy jobb létű társadalomban valósulhatnak meg. Mivel Románia azért valamennyire fejlődik, ennek megfelelően fejlődik a triatlon is.

– Neked hogy néz ki idén a versenynaptárad?

– Idén eddig három versenyem volt. A tajvani előtt kicsit megcsúsztam, Kínában ragadtam és utána inkább csak tesztként tekintettem rá. Utána Montenegróban volt egy fél Ironman, amelyen második lettem, néhány hete Nagyváradon egy Ironman versenyen szintén második. Mivel az Ironman nyolc-kilenc órás esemény, nagy terhelést jelent a felkészülés is. Két-három ilyen méretű verseny szokott beleférni egy szezonban. Most mindenképpen hazai eseményeken tervezek indulni, utána a formám alakulása dönti majd el, hogy melyik Ironmanen indulok.

– Kitérve kicsit a hobbijaidra, ha jól tudom, a kávékészítés nagy szenvedélyed, mikor kezdett el érdekelni ez a terület?

– Ausztráliában kezdtem el kávézni, akkor még sok tejjel és cukorral ittam. Innen indult, a folytatásban rátaláltam a világos pörkölésű, speciality vonalra. Nagyon bevonzott ez a világ, szerintem ez olyan dolog, amivel az egész életemet el tudnám tölteni. Öt éve kezdtem el otthon baristáskodni, egyesek szerint túlzásba viszem, hogy mérleggel mérem a szemcseméretet, de én élvezem ezt csinálni.