„Legyen ez kultúránk origója!” – elkezdődtek a Székelyföld Napok

„Fontosak számunkra a hagyományaink, fontos, amit őseink számunkra hátra hagytak, legyen ez kultúránk origója!” – mondta Jakab István-Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke amikor a gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Központban megnyitották az idei Székelyföld Napokat.

A szervezők közleménye emlékeztet arra, hogy Hargita, Maros és Kovászna megyék immár 14 éve igyekeznek az egymás közötti értékcserére, arra, hogy bemutassák Székelyföld sajátosságait és szellemi javait a nagyközönségnek.

Fotó: Kovászna Megyei Művelődési Központ

Idén a „Jövőnk a kultúra” mottóval szervezik az eseménysorozatot, amelynek október 5-ei megnyitója alkalmával Jakab István-Barna kiemelte, hogy minden egyes rendezvény a hagyományokra épül. „Mérnökember vagyok, így is gondolkodom: ha a hagyományainkból indulunk ki, és haladunk azon a tengelyen, amely a jelent és a jövőt mutatja, akkor, ha elveszítjük is az utat, még mindig visszatérhetünk az origóhoz és újra elindulhatunk. A Székelyföld Napok is a koordinátarendszer egyik eleme. Megannyi rendezvényében évről- évre megtalálhatjuk a hagyományt, a kiindulópontot, de mindeközben az élő kultúrát hordozza magában” – fogalmazott.

Három megye, több mint száz programpont

A közlemény emlékeztet, hogy Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai és kulturális intézményeik több mint 100 programmal készülnek. A 10 napos rendezvénysorozat alatt lesznek gyerekprogramok, koncertek, előadások, műhelymunkák és kiállítások is. Szem előtt tartva az értékcserét, értékeik bemutatását Kovászna megyében, a 3Visor Székelyföldi Fotófesztivál 11 programjával együtt, összesen 33 kulturális eseményre kerül sor, 20 különböző településen.

„Úgy gondolom, Székelyföld kicsi, de mégis sokszínű. Egy a kultúra, egy az origó, de a tengelyek megannyi fele néznek. És hogy miért? Mert bár Székelyföldre egységként tekintünk, benne sok száz hagyomány, sokféle kultúra él. Ez a rendezvény évről évre bebizonyítja, hogy közösen kell gondolkodunk, de nem szabad elveszítenünk kistérségeink sokszínűségét” – hangsúlyozta Jakab István-Barna.

Fotó: Kovászna Megyei Művelődési Központ

A kistérségek fele fordulás és az értékcsere margóján a háromszéki Folker együttes Csíkszenttamásra és Gyergyószárhegyre látogat, a Classical Singers csapata pedig a székelyudvarhelyi közönséget szórakoztatja majd operettslágerekkel.

A Székelyföldi Napok alkalmával szervezik a XI. Erdővidéki Régizene Találkozót, amely alkalmával a Kájoni Consort régizene együttes látja vendégül a nagykárolyi Carmina Renascentia régizene együttest, Kovásznán a Halvirág Bábszínház szórakoztatja majd a kicsiket, Sepsiszentgyörgy főterén az udvarhelyszéki CT project elektro-akusztikus művészeti alkotása lesz látható és hallható, illetve a Vámszer Géza Művészeti Népiskola tagjai az esztelneki ferences templomban adnak koncertet.

A XIV. Székelyföld Napok teljes programkínálata elérhető az esemény honlapján

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?