Ingyen busz az Operába – Megtérítik a vidékről érkező diákcsoportok utazási költségeit

Ingyen utazhatnak a Kolozsvári Magyar Opera előadásaira Kolozs megye vidéki iskoláinak diákjai. A Kolozsvári Operabarátok Köre egyesület, a Kolozs Megyei Tanács támogatásának köszönhetően idén is megtérítik az októberi előadásokra érkező vidéki csoportok útiköltségét.

A Kolozsvári Operabarátok Köre egyesület már több éve igyekszik elérhetőbbé tenni a Kolozsvári Magyar Opera előadásait a vidéki iskolák diákjainak is. A Kolozs Megyei Tanács támogatásával idén is megtérítik az októberi előadásokra érkező iskolás csoportok útiköltségét, akik számára természetese a belépő is kedvezményes áron lesz megvásárolható.

Fotó: Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldala

Tóthfalusi Hajnal, a Kolozsvári Operabarátok Köre egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a program, számukra is meglepő módon, törtelen sikernek örvend évről-évre. Úgy tűnik, állandó igény van arra, hogy a diákok zenés színházi előadásokon vegyenek részt: minden évadban hatalmas a túljelentkezés, amelynek nagyon örülnek.

A program Kolozs megye minden vidéki általános- és középiskolája számára nyitott. Az érdeklődők a következő előadások közül választhatnak:

  • október 8.: Erkel Ferenc: Bánk bán
  • október 19.: Giuseppe Verdi: Aida
  • október 22.: Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő
  • október 26.: Szomor György - Pejtsik Péter - Miklós Tibor: Báthory Erzsébet
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?