Közéleti utalásokkal és önéletrajzi elemekkel teli „sztorizó költészetnek” nevezte Markó Béla az utóbbi években született verseit, amelyből Egy mondat a szabadságról címmel 2020 tavaszán jelent meg verseskötet a Pesti Kalligram Kiadónál. A kötetet a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten mutatták be szombaton, a szerzővel Mészáros Sándor, a kiadó főszerkesztője beszélgetett.

A beszélgetés elején megpróbálták irodalomtörténeti kontextusba helyezni a kötetet, Mészáros Sándor arról kérdezte Markó Bélát, hogy milyen kapcsolódási pontokat lát saját versei és Szabó Lőrinc költészete között. Markó azt emelte ki, ahogy Szabó Lőrinc beemeli a köznyelvet a szonettformába, a korábbi pátoszos nyelv helyett, illetve verseibe jelentéktelennek látszó történeteket emel be, és „emeli meg” őket ezáltal.

Markó szerint akkor jelentkezett nála a „sztorizó költészet”, amikor rájött – és ez felszabadítóan hatott rá –, hogy a költészet mindenben ott van, attól függ, hogyan nézzük. Ez azért fontos, mert „az, hogy politikai előzményeim voltak, rendkívül frusztrált egy időben, ami a verset illeti, egy politikusnak nem illik verset írni, ez rosszul néz ki” – idézte fel Markó, majd hozzátette, később rájött, hogy ahelyett, hogy azzal küszködne, hogy az egyik mesterség üti a másikat, meg kell keresnie, hogy mi az, amiből vers lehet. Ezért is van az, hogy az új kötetben több a közéleti utalás, ami nem tévesztendő össze a napi politikával, hangsúlyozta.

Közköltészettel foglalkozni ugyanakkor Markó szerint kockázatos vállalkozás, hiszen a költő „borotvaélen táncol” a költői kampánybeszéd vagy a publicisztika között. „Nekem ez a kihívás, hogy hogy lehet elmondani pátosz nélkül egy történetet, hogy lehet lebontani azt a hazug közéleti pátoszt, ami körülöttünk van, és aminek bizonyos értelemben én tudója vagyok, sőt részese is voltam egy időben, ezt nem akarom letagadni. Itt nem a tények valótlanságáról van szó, de a pátosz az általában hazug szokott lenni” – magyarázta. Markót az érdekli, hogy hogy lehet iróniával, rezignáltan elmondani a történeteket, úgy, hogy nem fosszuk meg őket a jelentőségüktől.

Az emlékezetében megmaradt történetek, pillanatok üzenetét keresi, és ha rátalál, abból születik a vers, fogalmazott Markó Béla. Arra a felvetésre, hogy ha már önéletrajz, akkor miért vers, és miért nem próza, Markó azt válaszolta, hogy a memoárját „elszórta” már publicisztikában, esszékben és a vele készült beszélgető-könyvekben, a prózaként értékelhető emlékirat megírását azonban halogatja, egyrészt azért, mert verset írni gyorsabb, de azért is, mert a prózával nemigen próbálkozott, csak egyetlenegyszer írt novellát, ami a 90-es elején jelent meg a Jelenkor folyóiratban, de az sem volt teljesen az.

Az Egy mondat a szabadságról című kötet, amelynek címadó verse a Látó honlapján is olvasható, kapcsolódik a szerző 2018-as, Bocsáss meg, Ginsberg című kötetéhez, és folytatása lesz A haza milyen? című verseskötet, ami alig két hónap múlva jelenik meg.