Nemrég Libri-díjjal elismert önéletrajzi regényében, a Magyar Copperfieldben Bereményi Géza minden eddiginél mélyebbre merül a novelláiból, drámáiból, dalszövegeiből, filmjeiből ismerős „Bereményi-univerzumban”, gyerek-, illetve kamasz-szemmel megírva olyan eseményeket is, amelyeket eddig nem, például az ’56-os forradalom napjait, a családon belüli erőszak élményét, a szülői házból való szabadulást. A 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten kérdeztük a szerzőt erről az „életregényről” és az egyetemi évekről szóló folytatásáról, amelyben nem csak alkotótársáról, Cseh Tamásról, hanem egyik „mesteréről”, a filmrendező Bódy Gáborról is ír, akiről utóbb kiderült, hogy együttműködött a titkosszolgálattal. Bereményi Gézától különleges ígéretet is kaptunk készülő regényével kapcsolatban, és megtudtuk azt is, miért ír ismét „Cseh Tamás-dalszövegeket” a Halott Pénz együttes énekesének.

A Magyar Copperfield kapcsán említette korábban, hogy rátalált a saját műfajára a memoárban. Miért kedveli az emlékirat-formát?

Rájöttem, hogy amit én fikciónak szántam, és úgy írtam meg – eleinte novellákkal kezdtem –, már az is csupa önéletrajzi tényekkel volt tele. Tulajdonképpen mindig a saját életemet írtam, még akkor is, amikor életem első filmjét, mint filmrendező, egy másik ember 1930-as évekről szóló memoárjából forgattam (A tanítványok, 1985, szerk. megj.). Már azt is teletűzdeltem a saját életem tényeivel.

A Magyar Copperfield azonban másképp önéletrajzi, hiszen egyes szám, első személyben írja, és a szereplők többsége valós nevén szerepel benne.

Tudatosan, az életregénynek nevezett műfajban született, és az életem első 18 évéből a legemlékezetesebb dolgokat gyűjtöttem össze, ami kiadott egy emlékiratot.

Melyik volt az az időszak ebből a 18 évből, ami miatt a legtöbbet kellett „kotorjon” az emlékezetében?

Hát… mindegyik. A kisgyerekkori emlékek rajával jöttek elő, és természetesen volt olyan, amit kihagytam, és volt olyan, amit egészen biztosan elfelejtettem, nem írtam meg pontról pontra mindent. De amikre emlékeztem, azokról bizonyos lett számomra, hogy azokra nem véletlenül emlékszem, azok kell, hogy jelentsenek valamit. Az írás arra jó, hogy megtalálja az értelmét annak, hogy miért emlékszem épp azokra. Addig kutattam, illetve írtam azt a mozzanatát az életemnek, amíg ki nem derült, hogy miért emlékszem rá. Nem véletlenül maradnak meg dolgok, és nem véletlenül töröl dolgokat az ember.

Megírja ebben a regényben, amit korábban nem, hogy a nevelőapja bántalmazta gyerekként. Van egy pont a regényben, amikor reflektál arra, hogy hogyan sikerül ezt megírni, próbatételnek nevezi. Utólag az, hogy ezt sikerült papírra vetni, hozzátett valamit a regény értékéhez az Ön szemében?

Nem, de mivel emlékezetesek voltak a mostohaapámmal töltött időszaknak ezek a brutálisabb részletei is, meg kellett írnom, bármennyire ellenszenves volt nekem. Ez volt az írói próbatételem, meg kellett írnom, és megírtam.

Nem számított arra, hogy ilyen nehéz lesz, ha jól értettem.

Igen, nehéz volt megtalálni a megfelelő megfogalmazását, aztán rájöttem, hogy ha a korabeli gyereknek az enyhén közönyös tekintetével mérem fel, akkor meg tudom írni, így visszaváltoztam kisgyerekké.

Az Eldorádó című filmjét, amely a Magyar Copperfield első részéhez hasonlóan a Teleki téren játszódik, és azt a családi anekdotát dolgozza fel, amikor a nagyapja arannyal váltotta ki Önt a biztos halált jelentő elkülönítőből, amikor a diftériajárvány Önt is leteperte, az eredeti helyszínen forgatták, a díszleteket épp annak a lebontott társasháznak a helyén építették fel, ahol a nagyszülei laktak. A regény írása közben volt-e hasonló konkrét hely, kép, tárgy, amihez fordulhatott?

Erről nem tudok beszámolni. Biztosan volt, de nem tudom, hogy zajlott ez le.

Másik érdekes kapcsolat a regény és a fennmaradt tárgyi emlékek között, hogy vannak családi fényképek, amiket a regényben ugyan nem közölt, viszont később a Facebook-oldalán közzétett néhányat. Miért nem szerepelnek ezek a regényben, és miért tette őket később mégis közzé?

Azért, mert az írónak az a dolga, hogy megírja a szöveget, és az idézze fel a képeket. Ennyiben nem dokumentum, hűséges akartam maradni az irodalmi formához.

És miért döntött úgy, hogy közzéteszi őket?

Mintegy kiegészítésként az érdeklődőknek. Volt, aki például megdöbbent, hogy a mostohaapám milyen szép ember volt, pedig a könyvbeli bemutatása alapján brutális, ellenszenves férfi. Nem, ez egy nagyon rokonszenves ember volt a maga módján, társaságban, az életben, és elégedett volt magával, ez a csinos, értelmes férfi, akit viszont a végén megnyomorítottak a saját életének a tapasztalatai, és ezt egy kisgyereken élte ki.

Már dolgozik a következő regényén, a folytatáson, ami az egyetemi éveiről, az irodalmi elindulásáról és a mestereiről fog szólni. Míg a Magyar Copperfieldhez nem dokumentálódott, csak azt írta le, ami megmaradt az emlékezetében, a folytatáshoz kutatásokat is végez, történész segítségét is kérte ahhoz, hogy egyik évfolyamtársa és mestere, Bódy Gábor filmrendező halálának körülményeit kiderítse. Miért fontos ez a regényhez?

Azért, mert az már egy olyan korszaka volt az életemnek, amikor már félig felnőtt voltam egyetemistaként, engem és a kortársaimat a felnőttek már érettnek tartottak, és úgy beszéltek velünk, úgy próbáltak veszélyteleníteni abban a korban. Az 1960-as évek második feléről van szó, akkor már tartottak a diákmozgalmaktól, amik nyugaton elterjedtek, ezért kitüntetett figyelmet tanúsított irántunk például a belügy, az egyetemen is sok volt a besúgó. Olyan felnőtt dolgokkal találkozott az ember, amit a gyerek nem vesz észre. Kénytelen voltam erre az időszakra felnőtt fejjel visszaemlékezni. Nagyon sok volt az elleplezés és a titok akkoriban is. Két egyetemista évfolyamtársam volt, akikre feltekintettem, és akiknek a példáját követtem, és a mestereimről kiderült sok minden utóbb, ami megmagyarázhatatlan volt nekem. Bódy Gábor különösen ellentmondásos figura volt, s meg kellett tudnom dolgokat róla, úgyhogy kutatómunkát folytattam, és folytatok is, mert egy történész-kutató éppen most tartózkodik Németországban, és megígérte nekem, hogy a Stasi, a német titkosszolgálat aktáiban megkeresi a magyarázatot néhány kérdésre. Mert ott nyilvánosak ezek az akták, nem úgy, mint Magyarországon, ahol úgymond titoktalanítva lettek, de ki van húzva minden fontos belőlük.

Nem tudom, hogy része lesz-e a regénynek, mindenesetre az egyetemi évei alatt járt először saját szakállra Erdélyben, szülői felügyelet nélkül…

Igen… és felfedeztem többek között az itt élő apai nagyanyámat, vele találkoztam éppen itt Kolozsváron. A nagybátyámat felfedeztem, apám bátyját, Vetró Artúr szobrászt – illetve kölcsönösen felfedeztük egymást –, az unokaöcsémet. Az itteni rokonságot akkoriban ismertem meg.

Milyen benyomást tett Önre akkor a hatvanas évek végének Erdélye?

Némileg hasonlított Magyarországra, legalábbis az itteni magyarok élete, de a táj meg a város, városok vadonatújak voltak, akkor fedeztem fel őket.

Hova sikerült még eljutni Kolozsváron kívül?

Nagyon sokfelé, nem akkor éppen, de jártam Székelyföldön több felé, laktam falvakban is, gazdáknál, voltam Nagybányán, hirtelen nem tudom felsorolni, de nagyon sok helyen.

Ennek lesz irodalmi lenyomata a készülő regényben?

Hát, most már így, ha az ígéretemet veszi, akkor beleírom. (nevet)

Kíváncsian várjuk! Úgy tudom, hogy a regényírás mellett dalszövegeket ír most is, Járai Márknak, az Erdélyben is népszerű Halott Pénz hip-hop formáció énekesének. Hogy találkoztak?

Igen, Járai Márk egy Cseh Tamás-estet állított össze, én ezt meghallottam, elmentem, meghallgattam, és utána odamentem hozzá, és felajánlottam, hogy írnék további úgynevezett „Cseh Tamás-dalokat” neki, ha zenét szerezne. Azóta szerintem már legalább egy műsorra való készült, legalább húsz dalunk van, de őt elfoglalja a zenekari munkája, a koncertek, különösen így a járvány vége felé, amikor visszajön a közönség lassan, de állandó telefonkapcsolatban vagyunk, és a szabadidőnkben írunk mindig.

Ez csuklógyakorlat, lazítás a regényírás közben? Mit jelent Önnek?

Nekem mindig is az volt a dalszövegírás. Csuklógyakorlat volt és lazítás.

„Cseh Tamás-dalokra” számíthatunk majd vagy különböznek a korábbiaktól valamiben?

Hát, amennyiben én is más vagyok azóta, és a világ is más, de azért talán ott lesz a vízjel bennük.