Fityircről, Valérről, Pofánkáról és a többiekrők árult el titkokat Dániel András Kolozsváron

Hogyan született a Kufli-sorozat ötlete? Miért csak gyermekeknek ír? És van-e a könyveknek jövője? László Noémi kérdezte Dániel András magyarországi gyermekírót és illusztrátort szombaton, a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten.

Jó gyerekírónak lenni adottság kell. De ahhoz már egy különös képesség is, hogy egy gyerekíró a szülőket is le tudja venni a lábáról a saját rajzaival illusztrált műveivel. Dániel Andrásnak pedig megvan ez a képessége. Tegye szívére a kezét az a felnőtt, aki nem drukkolt már magában az esti mese kiválasztásakor, hogy gyereke a Kufli-sorozatból akarjon felolvastatni.

Fityirc, Valér, Pofánka, Bélabá meg a többiek történetei ugyanis az Elek apó meséin nevelkedett szülők generációjának üdítően újak, élvezetesek. A kuflik nem vágják le a sárkány hét fejét, nem járnak túl furfanggal az ördög eszén, nem győzik le a főgonoszt: egyszerűen élik a hétköznapjaikat az Elhagyatott réten, de mindig történik velük valami, amit érdemes elmesélni. Valami humoros, ártatlan és szerethető, akárcsak a gyerekeink, akiknek esténkét felolvassuk a történeteiket.

Így borítékolhatóan nem csak a kicsik, hanem az őket elkísérő felnőtteknek legalább egy részét az őszinte kíváncsiság is vonzotta szombat délelőtt a Bánffy-palota udvarára, a Dániel Andrással szervezett beszélgetésre, hátha kiderül a Kufli-sorozat sajátos varázsának titka. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét gyermekíró meghívottját egy „szakmabeli”, László Noémi kérdezte. Dániel Andrásról elöljáróban megtudhattuk, hogy:

  • 54 éves
  • nincs kedvenc színe
  • Budapesten lakik, jó helyen
  • van saját szobája, közepes méretű
  • kedvenc játéka a könyv
  • legói nincsenek, de lépett már legóra

Megtudhattuk azt is, hogy történetei – és nem csak kufliké – általában egy hirtelen kipattanó ötleten alapulnak. Az ihlet érkezhet vásárláskor a boltban, vagy éppen fogmosás vagy buszozás közben. „Ha pedig nem felejtem el, mozgolódni kezd az ötlet, s egyszer csak lesz belőle egy történet” – árulta el a magyarországi gyermekíró és grafikus. A kuflis történeteknek pedig az előzménye az, hogy Dániel András már gyerekkorától imádott firkálni. „Minden üres felületre firkáltam, ami elém került, könyvekbe, füzetekbe, sokszor az órákon is. Ez ma is így van, tele van cetlikkel a szobám. Ha pedig valami olyat firkálok, ami megtetszik, akkor elteszem” – osztotta meg a hallgatósággal.

A kuflik voltaképp egy kukacféle firkából születettek, ami megtetszett Dániel Andrásnak. Az eredeti ötlete az volt, hogy a kukacféle, „furcsa valakiket” odarakja „a nagy semmi közepére”, de egy mesében azért lennie kell egy térnek, ez lett az Elhagyatott rét. „A kuflik hajléktalanként vándoroltak a világban, míg megérkeztek egy átlagos rétre, amelynek egyik kupacában otthonra leltek. Én csak odaraktam őket, s megnéztem, mihez kezdenek magukkal. Eleinte nem tudtam, mi fog velük történni, de elkezdtek mozogni, s jöttek velük a történetek is” – mondta el a gyerekíró.Fotók: Kiss Gábor

Dániel András mindig maga illusztrálja a könyveit, s mint a beszélgetésen kiderült, tanulta is a rajzolást. Elárulta, hogy a már a tizenhetedik kötetnél járó Kufli-sorozat illusztrálásánál a kötöttségek okozzák számára a legnagyobb nehézséget: vagyis az a kényszer, hogy az időközben népszerűvé vált figurákat ugyanolyanra rajzolja meg. „Én szeretek sokféle technikát kipróbálni, ám ha elkezdesz egy világot, nem lehet megváltoztatni. Gondot jelent, hogy ehhez nem vagyok elég fegyelmezett. Ezért amikor nem kuflizok, igyekszem kitombolni magamat” – magyarázta.

Így „tombolta ki magát” ki magát Dániel András a sötétségről szóló, Nincs itt semmi látnivaló! című gyerekkönyvében is, amelynek sajátossága, hogy betűit fehéren nyomtatták fekete háttérre. A kötet ötletét egy különös budapesti galéria adta. Ennek a helyiségnek a feketére festett falaira krétával azt rajzolnak a meghívott művészek, amit akarnak, ezek az alkotások jelentik a tárlat anyagát. „Egyszer meghívtak oda, s nagyon élveztem. Ott jutott eszembe, hogy ezt könyvben is reprodukálni lehetne” – idézte fel a gyerekíró.

Amikor a képekről az írásra terelődött a szó, Dániel András bevallotta: vonzódik a jelentés nélküli szövegek iránt. Erről a vonzalomról egyébként a könyvei is árulkodnak. „A halandzsa a fantázia, kreativitás szabadon eresztése, mint zenében az improvizáció” – magyarázta, de elárulta azt is, hogy a jelentés nélküli szövegeiben sem teljesen véletlenszerűen vannak egymás mellé rakva a betűk. „Magyarul halandzsázom, s van munka benne. Az értelmetlen szavakon is kell dolgozni” – tette hozzá.

Arról, hogy miért csak gyermekeknek ír, kijelentette: a gyerekirodalmat az alkotás izgalmas keretének tartja. „Szabad a pálya. Olyasmit is megengedhetek magamnak, amiket felnőtteknek szánt szövegekben nem. Szabadon közlekedhetek a valóság és a fantázia között, történeteimben fél lábbal a valóság és fél lábbal a fantázia talaján állok” – részletezte.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Arról pedig, hogy van-e a könyveknek jövője a „digitális tartalmak támadásának” korában, optimistán vélekedett. Az elismerte, hogy mivel az olvasáshoz kitartó figyelem kell, a hosszú könyveknek leáldozhat. „De én bízom a könyvben, mint tárgyban. Bízom az érzékiségében, megtapinthatóságában, lapozgathatóságában. A könyvhöz térélmény kötődik, kicsit beköltözünk abba a kötetbe, amit olvasunk, van egy univerzum, ami az első oldaltól az utolsóig tart” – jelentette ki, és bizakodását azzal támasztotta alá, hogy manapság egyre több gyerekkönyv fogy.

És hogy Fityirc, Valér, Pofánka és a többiek történeteinek rajongói megnyugodjanak: Dániel András a bezártságot jelentő pandémia idején ezeken is dolgozott. Írt közben egy „regényszerűséget”, és készül egy szöveg nélküli képeskönyve is, de már célegyenesben a Kufli-rajzfilmsorozatnak harmadik évada, ami augusztusban látható lesz. „Már lökdösnek, hogy írjam meg a negyedik sorozatnak a történetét is” – árulta el a beszélgetés végén a magyarországi gyerekíró.

Kapcsolódók

Kimaradt?