Konkrét válságintézkedéseket sürget Romániában a kulturális ágazat és a vendéglátóipar

A romániai kulturális szektor megmentését és újraindítását célzó program sürgős gyakorlatba ültetését kérik az államfőtől és a kormánytól a művészek és az ágazat dolgozói, közölte az Agerpres hírügynökséggel a Színházért, Filmért, Zenéért és Táncért Egyesület (MUZE).

Az egyesület korábban aláírta azt a nyílt levelet is, amelyben több mint 500 társuk kért segítséget Klaus Iohannis államfőtől a járvány miatt ellehetetlenült kulturális élet megmentésére.

A MUZE közleménye szerint a kulturális szektort a következő lépésekkel lehetne segíteni:

  • legalább 2021 decemberéig vagy a korlátozások eltörléséig megőrizni a kényszerszabadság (technikai munkanélküliség) intézményét és a segélyt
  • haladékot adni az ágazatra vonatkozó illetékek kifizetésére, valamint az ágazat szereplői által felvett banki hitelek törlesztésére
  • eltörölni vagy felfüggeszteni a kényszerszabadság idején kapott segélyre vonatkozó adókat és illetékeket

Emellett kérik a kulturális mentőcsomag finanszírozását, és azt, hogy 14 napon belül alakuljon olyan munkacsoport a kulturális ágazat újraindításával kapcsolatos stratégia kidolgozására és a kulturális minisztérium által kidolgozott mentőcsomag gyakorlatba ültetésére, amelyben a kultúra minden területének képviselői és a kormány szakértői is részt vesznek.

A kultúra- és vendéglátóipar, a független művészek és a rendezvényszervezők képviselői az Agerpres hírügynökség szerint ugyanakkor csütörtökön közös sajtótájékoztatót tartottak, amelynek keretében nyomatékosan kérték egy koherens és előreláthatóságot biztosító újraindítási terv kidolgozását, az ezzel foglalkozó minisztériumközi munkacsoport sürgős megszervezését, a terv gyors gyakorlatba ültetéséről gondoskodó döntéshozói csoport megszervezését Florin Cîţu miniszterelnök vezetésével, valamint a veszteségek kompenzálását célzó intézkedéseket.  

„Van javaslatunk megoldásra és intézkedésekre, de szükségünk van ezek felvállalására. Az elmúlt év mindenkinek nehéz volt, de vannak olyan csoportok, amelyeket alapjogaiktól fosztottak meg, minden alternatíva és párbeszéd nélkül. (…) Minden európai ország kompenzálta a kulturális ágazatot. Fontos, hogy ugyanilyen szabályok szerint játsszunk, és tudományos alapon álló döntéseket hozzunk: a belépésnél gyorsteszteket, az oltást vagy az antitestek jelenlétét igazoló dokumentumot kérjünk. Csak döntésre van szükségünk” – mondta Bogdan Buta, az Untold képviselője.

„Betartottuk a szabályokat, amelyeket kértek tőlünk, anélkül, hogy bármit is kaptunk volna cserébe. Itt az ideje, hogy a hatóságok hasonló tisztelettel válaszoljanak: dolgozzanak ki egy stratégiát, amely lehetővé teszi, hogy tervezzünk a következő hónapokra, és intézkedjenek a korlátozások miatt elszenvedett veszteségeink kompenzálásáért” – fogalmazott az Electric Castle képviselője, Mihai Păun.

Tudor Giurgiu, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója hozzátette, hogy bár a filmfesztivált nyáron meg tudják szervezni, akárcsak 2020 nyarán, a szervezőcsapat mindenben a rendezvényszervező és vendéglátóiparban dolgozó kollegák mellett áll, hiszen a válság súlyosan érinti őket és hiányzik a konkrét forgatókönyv arra, hogy hogyan tudják biztonságos körülmények között folytatni a tevékenységüket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?