Románia 33 milliárd eurót kap az EU helyreállítási alapjából

Románia 33 milliárd euróból részesül a koronavírus okozta gazdasági károk helyreállítására szánt uniós alapból, amelynek létrehozását szerda délután jelentette be az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben.

Ezt Siegfried Mureșan román európai parlamenti képviselő közölte a Facebook-oldalán. A politikus szerint az összeg egy része vissza nem térítendő támogatás, a másik része kedvező kamatú hitel lesz. Emellett Románia a következő uniós költségvetési ciklusban lehívhatja a számára előirányzott pénzeket a strukturális és a kohéziós alapokból is.

Az Európai Bizottság 750 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alapot javasol az új költségvetési tervezetében, ami az 1100 milliárd eurós uniós hétéves költségvetést egészíti majd ki. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán ismertette az EP-ben az EU új, 2021-27-es időszakra vonatkozó költségvetési tervezetét, amely a koronavírus utáni gazdasági helyreállítás alapjául is szolgál.

A "Következő Generáció EU" névre keresztelt mentőalap kétharmad-egyharmad arányban vissza nem térítendő támogatásokból és hitelekből áll majd. A támogatásokból minden tagállam részesül, a kölcsönt pedig önkéntes alapon lehet majd felvenni, és a tervezet szerint tíz uniós ország nem is fog a lehetőséggel élni.

A javaslat szerint Olaszország 81,8 milliárd támogatást, és 90,9 milliárd hitelt remélhet, míg Spanyolország 77,3 és 63,1 milliárdot. Németország, Franciaország, Ausztria vagy Hollandia a tervezet szerint nem venne fel hitelt, viszont sorrendben 28,8 milliárd, 38,7 milliárd, 4 milliárd és 6,7 milliárd támogatást kapnának.

A 750 milliárd eurós helyreállítási alapot nem a zömében tagállami befizetésekre épülő rendes uniós költségvetésből finanszírozzák majd, hanem az Európai Bizottság vesz fel várhatóan 30 éves lejáratú hitelt a nemzetközi pénzügypiacokon, amihez a tagállamok kezességet vállalnak. Ennek az az előnye, hogy a Bizottság a legjobb, AAA-s hitelminősítéssel juthat kölcsönhöz, ami sokkal alacsonyabb kamatot és kedvezőbb feltételeket biztosít, mintha az uniós országok külön-külön folyamodnának hitelért. 

Kapcsolódók

Kimaradt?