Von der Leyen: 7,4 milliárd euró gyűlt össze a vírus elleni küzdelemre

Adományozók 7,4 milliárd eurót gyűjtöttek össze a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, mindenekelőtt oltóanyag, továbbá egyéb gyógyszerek kifejlesztésére, valamint a tesztelésre – jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az Európai Unió és az Egészségügyi Világszervezet online nemzetközi donorkonferenciáját követően.

Az uniós bizottság elnöke aláhúzta, az összetartozás és az emberiesség jegyében tett felajánlások a koronavírus elleni globális együttműködés azonnali megkezdéséhez járulnak hozzá a közjó érdekében. Arra hívta fel a figyelmet, hogy folytatni kell az erőfeszítést és készen kell állni arra, hogy további hozzájárulásra is szükség lesz a járvány végleges leküzdéséhez. Az adományozás lehetősége nem zárult le, a kormányokat követően a civil társadalomnak és az embereknek is lehetőségük van csatlakozniuk világszerte a remény és az elszántság globális kezdeményezéséhez – mondta.

Von der Leyen kijelentette: az elért eredmény rendkívüli, ugyanakkor meg kell kezdi további erőforrások mozgósítását is. A kezdeti 7,5 milliárd eurós célösszeg nem elegendő ugyanis a koronavírussal összefüggő egészségügyi eszközök gyártásának és szállításának biztosításához. Az Európai Bizottság ennek gördülékenysége érdekében együttműködési keretet javasol, hogy az oltások, a gyógyszerek, a diagnosztika és a tesztelés terén elért eredményeket és előrehaladást közös hozzáféréssel irányítsák és felügyeljék. Az együttműködési keret célja az érdekelt ipari szereplők, a kutatók, a szabályozók és a nemzetközi szervezetek összegyűjtése a kutatástól a gyártáson át a szétosztásig.

Elmondta, az uniós bizottság május végéig veszi nyilvántartásba a felajánlásokat, a támogatások pedig közvetlenül a kedvezményezettekhez kerülnek majd. A kedvezményezettek ugyanakkor nem egyedül, hanem a közös felügyelet mellett dönthetnek az adomány felhasználásáról.

„A közös kötelezettségvállalásunk, hogy minden a koronavírus elleni új oltást, diagnosztikai eszközt és gyógyszert globálisan, megfizethető áron elérhetővé tegyünk függetlenül attól, hogy hol fejlesztették ki azokat” – fogalmazott. Von der Leyen tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 1 milliárd euró támogatást és 400 millió eurót kölcsönök formájában biztosít a kezdeményezés sikeréhez.

A tagállami vezetők bejelentései szerint egyebek mellett Franciaország fél milliárd euró, Németország 525 millió euró hozzájárulást nyújt a kezdeményezéshez. Nagy-Britannia 388 millió angol fontot ajánlott fel, a visegrádi országok – Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia – 3 millió euróval, államonként 750 ezer euróval járultak hozzá a kezdeményezés sikeréhez. Spanyolország 125 millió eurót ajánlott fel a járvány legyőzéséhez. Olaszország 140 millió euró hozzájárulást nyújt a járványügyi felkészüléssel kapcsolatos újításokkal foglalkozó koalíció (CEPI), az Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (Gavi), valamint a Globális Alap és a nemzetközi gyógyszervásárlási mechanizmus (UNITAID) számára a vakcinakutatás felgyorsítására.

A popénekes Madonna is adományozott

Információk szerint mások mellett Kanada 850 millió dolláros hozzájárulást jelentett be, Szaúd-Arábia 500 millió dollár, a Dél-afrikai Köztársaság 1,3 millió dollár, Izrael 60 millió dollár, Japán 1,54 millió dollár összegű támogatást ajánlott fel a koronavírus elleni közös fellépés sikere érdekében. Az Európai Bizottság megerősítette azt az információt, hogy a popénekes Madonna 1 millió dollárt ajánlott fel az adományozó konferencia keretében.

A koronavírus elleni küzdelem jegyében, az Európai Bizottság kezdeményezésére hétfőn rendezett világszintű adományozó konferencia célja az volt, hogy legalább 7,5 milliárd euró gyűljön össze olyan diagnosztikai és kezelésekhez szükséges eszközök, vírustesztek, gyógyszerek és vakcinák fejlesztésére és gyártására, amelyek segítségével legyőzhető a koronavírus és megállítható a világjárvány.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?