Erdélyi emberekről írt erdélyi történeteket Botházi Mária legújabb könyvében. A Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Fűnyíró a Tündérkertben című kötetet szombat délután mutatták be a kolozsvári Adventi Könyvvásáron. A bemutatón P. Kristály Bea rádióműsor-szerkesztő kérdezte a szerzőt erdélyiségről, megváltozni látszó szokásainkról, humorról, de szó esett a mitizált Erdély-kép széthullásáról is.

A beszélgetés elején P. Kristály Bea arra volt kíváncsi, hogy változtak-e valamit az írások a kötetbe szerkesztéskor, hiszen legtöbbjük már megjelent különböző sajtóorgánumokon. Mint a szerző elmondta, sokat dolgozott a könyvön, hogy összeálljon, hiszen meg kellett találni a szövegeknek egyfajta hangvételt, és a kötetnek egy rendezőelvet, ugyanakkor több szöveget át is írt. „Tehát nem úgy jelennek meg a szövegek, mint ahogy azt korábban olvashatták sokan. Amikor az internetre ír az ember, akkor teljesen más a munkafolyamat, van három-négy órád megírni az anyagot, utólag elolvasva pedig látod a sebeit az írásoknak. A kötetben vannak olyan szövegek, amiket meghagytam változtatás nélkül, mert úgy gondoltam, hogy élnek, de van olyan is, amiről azt gondoltam, hogy nem lesz működőképes, illetve, hogy jobb, hogyha sztorisabb, ha inkább történetet mesélek el” – magyarázta.

Az erdélyi ember tud a sorok között olvasni

A könyvbemutatón kiderült, a kötet rendezőelve az erdélyiség. Botházi Mária elárulta: távolról igyekezett indítani, az erdélyiségről általánosan beszélve, így olyan témákkal kezdődik a könyv, minthogy miért maradtunk itthon, miért nem vándoroltunk ki, miért nehéz az erdélyi embernek, miért lakik blokkban, a távolabbi fókuszból igyekezett eljutni a mélységekig. P. Kristály Bea arról is kérdezte a szerőzt, hogy nem volt-e nehéz ezekről a témákról humorosan, kissé ironikusan írni, nem-e félt a negatív kritikáktól. Botházi Mária úgy érzi, a humor segít a szövegek fogyasztásában, és elmondta, ő szeretettel fordult a témákhoz, az emberekhez, és reméli, hogy átmegy az üzenet. Elárulta, az interneten írtak az olvasók csípős kommenteket, de szerinte csak akkor lehetnek sértők írásai, ha valaki szó szerint értelmezi őket, vagy ha nem megy át az irónia.

„Közben meg az is van, hogy az erdélyi emberek azért eléggé tudnak a sorok között olvasni, mert megtanította őket az élet, a több évtizedes sötét időszak, ami alatt a másodlagos nyilvánosság igen fontos szerepet kapott. Másrészt pedig az elsődleges nyilvánosságban megjelenő írásokból is ki kellett mazsolázni a ránk vonatkozó részeket, és én azt hiszem, hogy ez a fajta tudás áthagyományozódik a kisebbségi létből adódóan” – vélte. Hozzátette, szerinte nincsen különbség a között, hogy hogyan olvassák bizonyos generációk könyvét, hiszen az idősebb generációk és a fiatalabbak is ugyanolyan hagyományokból merítenek, a fiatalabbak pedig továbbviszik szüleik, nagyszüleik értékrendszerét, szokását.

Szokásainkat nem fogjuk tudni teljesen levetkőzni

Arra a kérdésre, hogy szerinte valaha meg fognak-e változni szokásaink, Botházi Mária úgy felelt: sok minden változott az utóbbi évtizedekben, sokan például beköltöztek városa, de magukkal hozták sajátos látásmódjukat, szokásrendszerüket, amelyeket tovább is örökítenek. Úgy vélte, minden generáció kritikus az előző generációval, de azért szokásaink adhatnak egyfajta kapaszkodót is, valamiféle biztonságot a bizonytalanságban, hiszen egyfajta keretrendszert adnak. Ugyanakkor szerinte sok szokásunk mögül kifogyott a tartalom, gyorsan változik a világ, és a legfiatalabb generációk körében talán már nincsen, ami éltesse a szokásokat, értelmetlenné váltak bizonyos tradíciók.

Hozzátette, szokásainkat azért nem fogjuk tudni teljesen levetkőzni, hiszen ezek belénk vannak kódolva a kisebbségiségből fakadóan is, a szokások összetartanak, amikor gyakran valamiféle fenyegetettséggel szemben kell meghatároznunk magunkat. „A szokások ezen a helyzeten sokat segítenek, de nyilván a nyitás elkerülhetetlen, ahogyan a generációk változnak. A rossz erdélyi szokásaink levetkőzéséhez egyre felszabadultabbnak kellene lenni, egyre boldogabbnak, viszont a boldogságnak a feltétele a pozitív jövőkép. Az erdélyi magyarságnak szerintem pozitív jövőképre lenne szüksége ahhoz, hogy egy csomó mindent le tudjon vetkőzni. Ez hiányzik nekünk, ezért van sokszor ez a magunkba fordulás, mert a mi életpályánkat abszolút nem lehet semmilyen szinten betájolni” – világított rá.  

Nézői kérdésre a beszélgetés végén elmondta, szándéka a címadással az, hogy kifejezze, az a fajta mitizált Erdély-kép, ami az elmúlt évszázadokban kialakult, és amihez a '89-es változások után visszanyúltunk, ma már teljesen más, átalakult és megkopni látszik. A mai Erdélyben szerinte az erdők foghíjasak lettek, a tündérkertet blokkok, kaotikus infrastruktúra csúfítja el, és ez a tündérkert már rég nem az a tündérkert, ami valaha volt. „Amikor a tündérkertben megszólal egy fűnyíró, akkor az szétver mindent, benzinszag van, motorzúgás van. Tehát nem kasza van, amivel a tündérkert megmaradna, hanem fűnyíró, ami szétveri a mitizált kertet. Erre utaltam a címválasztással” – összegezte.