Bemutatták Visky András Kitelepítés című regényét Kolozsváron a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében. A könyv azon időszakot eleveníti fel, amikor az ’56-os forradalom után Visky András református lelkész édesapját huszonkét év börtönre ítélték, és elkobozták a vagyonát is. Édesanyját pedig – hét gyermekével együtt – kitelepítették a Duna-deltával határos Bărăgan sztyeppe egyik lágerébe.

Visky András könyve megrendítő és felemelő történet egy családról, amely kiszolgáltatottságában, megalázottságában is a szeretetből és a bizalomból merít megtartó erőt újra meg újra – olvasható a regény fülszövegében.

A kedden tartott könyvbemutatón Visky András író, dramaturg beszélgetőtársa Tompa Gábor színházigazgató, rendező, illetve Mărcuțiu-Rácz Dóra költő, szerkesztő volt. Tompa Gábor az idei év egyik legjelentősebb könyvének nevezte Visky regényét. Kijelentette, annak ellenére, hogy a történet több részletét ismeri, hiszen sok motívuma megjelent már a Visky András által írt darabokban, mégis megrendítő jelleggel hatott rá.

Visky András elmondta, hogy a kitelepítés élménye nem a múltra, hanem a jelenre vonatkozik. A regény címét az orosz agresszió és az ukrán háború szülte meg számára. „Ahogy látom a fiatal anyákat a körülöttük futkosó gyermekekkel, akik meg boldogok, akkor megfogalmazódott bennem, hogy nincsen jobb szó rá, mint a kitelepítés” – fejtette ki.

„Mi két lágerben laktunk, az egyik közülük nagyon híres lett, a Lăteşti láger. Én személyesen ismerem a román történelmet, nem a történelemkönyvekből, ismertem minisztereket, ismertem bölcsészeket, akiknek a nevét azóta mindannyian ismerjük. Valahogy ez egy másfajta perspektívát nyújtott számomra a világértelmezésem vonatkozásában, és minthogy gyerek szemléli ezt a dolgot. A gyerek játszik, a gyerek nevet, a gyerek boldog, a gyerek elvárja azt, hogy a környezete boldog legyen. A gyerek ráhelyezi ezt a nyomást a környezetére, és én mint hetedik gyerek, nagyon sokat kaptam a testvéreimtől, az édesanyámtól, körülvettek gondoskodásukkal és szeretetükkel” – mondta Visky András.

Az író szerint sokkal jobban szeretjük a fogságot, mint a szabadságot. Úgy véli, ha a szabadság többet tart húsz évnél, visszautasítjuk azt és szorongást szül számunkra. Véleménye szerint nem a jövőben, hanem a múltban kell reménykedni.

„A múltban azért kell reménykedni, mert a múlt, amennyiben a sajátunkká válik, jelentéshordozó lesz. Tehát dolgoznunk kell azon, hogy a múltnak jelentései legyenek. Nemcsak a boldog múltak, hanem a sötét múltnak, a gonosz múltnak. Kertész Imre például ezt a munkát végezte el. Azért elképesztőek és tüneményesek a szövegei, mert ő nem használ olyan szót, ami ne akkor született volna meg az ő számára, amikor ír. Antonin Artaud, a közös prófétánk mondja azt, hogy egy szót csak egyszer volna szabad használni. Ő ezzel azt állítja, hogy jelentés tapad a szóhoz, és azután ez a jelentés eltűnik. Ezt a küzdelmet kellett itt megvívnom, hogy én egy boldog regényt, de nem egy hazug regényt akartam írni. A múltban akarok reménykedni. Abban, hogy a múltnak jelentése volt, tehát a szenvedésnek nem vagyok hőse, hanem megajándékozottja vagyok” –fejtette ki Visky András. Hozzátette: „másfelől meg semmiképpen nem akarok a saját múltamnak a celebje lenni. Következésképpen a saját könyvemnek sem akarok a celebje lenni.”

Visky András több interjúban is elmondta, hogy már egész kiskorában, 3–4 évesen megfogalmazódott benne, hogy a családja történetét egyszer meg fogja írni. Erre a könyvben is említést tesz, amelynek a szereplője egyfajta bosszúként értelmezte ezt a megírást. Az író erre úgy reflektált: „Egy szónak, és főként a nagyon nehéz szavaknak az értelmével mindig foglalkozni kell. A bosszúnak – ha ezt egy sötét szónak gondolom – a világos szava az igazságtétel. De az igazságtétel az bosszúként működik egy olyan ember szemszögéből, aki tárgyává válik ennek az igazságtételnek”.

Visky András azt is elmondta, hogy a regény megírásakor a legnagyobb küzdelem a számára a gyermeki nézőpont megtalálása volt: az, hogy ki beszéli el a történetet. Ennek megoldására az a felismerés vezette rá, hogy a gyermek és a felnőtt közös nevezője az értetlenség, hogy nem értjük, ami velünk történik és ebből az értetlenségből kell fölfedezni a szavaknak az értelmét, az emberi kapcsolatokat.

„Egy dolgot tudtam csak, és ezt nagyon tudtam, hogy én készülök erre a könyvre. Minden írásom tulajdonképpen valamilyen értelemben lelkigyakorlata ennek a könyvnek” – mondta Visky András.

Az író kifejtette, hogy míg a regény nyelvét saját magának kellett megtalálnia, a benne megjelenő humort és szemléletet a családjából hozza, édesapjától örökölte.

„Németországban egyszer csak megkapta apám a német nyelvű gyűjteményét a Haszid történeteknek, amit Martin Buber gyűjtött össze, és az asztali beszélgetések folyamán elkezdte felolvasni nekünk. Nagyon hamar felismertem azt, hogy nyilván őt is ezért szólította meg, mert az egyházon belüli spirituális ébredés, meg a Haszid-ébredési mozgalom strukturálisan nagyon sok azonosságot mutat. Például a humor, az isteni jelenlét közvetlensége, az, hogy Isten nem sértődékeny. Isten néha valóban nem létezik, tehát az isteni mindenhatóságnak ez is a része. A történelemben megállapíthatók nagyon fontos időszakok, amikor mintha valóban nem létezne”– jelentette ki Visky András.

A Jelenkor Kiadó által gondozott Kitelepítés című regény egy trilógiának készül, melynek jelenleg az első kötete olvasható. Visky András elmondta, hogy rengeteg olyan történet van még, ami végül nem került bele a kötetbe, de úgy gondolja ez így van rendjén.

„A könyv megírta önmagát. Mindaz, amit a könyv kihagyott önmagából, azt nem szabad most beleerőltetni. Ez a forma ennyit bírt el, és noha vannak még történetek, egy író számára nagyon felszabadító, hogy egyszer csak nem kell döntéseket hoznia, mert a forma meg fogja hozni a saját döntéseit, és be fogja fejezni a könyvet. Most is úgy érzem, hogy ez a forma nem bírna többet az olvasó nézőpontjából. Hagyom azt, hogy működtesse magát a forma úgy, hogy bárhol kinyitja bárki a könyvet és beleolvas, akkor nagy eséllyel elvezeti a nagy történetbe, de lehet olvasni mozaikregényként is”– fejtette ki Visky András.