Janovics Jenő színész, rendező, színházigazgató, producer és aktív közéleti szereplő volt, a kolozsvári filmgyártás úttörője, a színház megújítója, konok, kitartó, következetes, nagy munkabírású ember, akinek igazgatóként világos célja volt a színházzal. Nagyon sokan dicsérték és nagyon sokan kritizálták, de egyvalami biztos: rendezései modern szemléletűek voltak – derült ki a Kolozsvári Állami Magyar Színház csütörtök délutáni könyvbemutatóján, ahol Janovics Jenő életművéről is beszélgettek.

Janovics Jenő születésének 150. évfordulóján mutatták be a Kolozsvári Állami Magyar Színház előcsarnokában a 2022-ben a FilmHungary Kiadónál megjelent Janovics Jenő – Egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színháztól a mozivászonig című kötetet, amelyet dr. Kollarik Tamás és Zágoni Bálint szerkesztettek, felelős kiadója pedig dr. Takó Sándor. Az est házigazdája a színház igazgatója, Tompa Gábor volt, aki Salat Zakariás Erzsébet színházkutatóval, a kolozsvári magyar teátrum volt munkatársával, Bartha Katalin Ágnes egyetemi tanárral, színházkritikussal, Ferenczi Szilárddal, a könyv egyik szerzőjével és Zágoni Bálinttal, a kötet szerkesztőjével beszélgetett.

Tompa Gábor a beszélgetés elején elmondta: Janovics úttörője volt a filmgyártásnak, és progresszíven gondolkodott arról a kapcsolatról, amely a színház és a film között volt. „Sokan féltek, hogy a film kiszorítja majd a színházat, ám Janovics az elsők között volt, aki 1899-ben már használt filmfelvételeket színházi előadásokban, és része volt a nemzetközi színházi életnek is. A kolozsvári színház megújításába fektetett fáradtságos munkájában sokan támadták, hiszen ő nyitott mozit a színházban, ami végül nagyon sikeres lett. Ő volt a 20. század legjelentősebb kolozsvári színidirektora, sok minden a saját pénzén valósult meg, többször veszélyeztette életét a színház megmaradásának okán, mindent megtett a színházért az 1918-as fordulat után, hiszen életben tudta azt tartani” – részletezte az igazgató. Ezt követően minden meghívottól azt kérdezte, hogy mi fordította őket Janovics életműve felé, hogyan kerültek kapcsolatba a színházigazgató munkásságával.

Salat Zakariás Erzsébet elmondta, amikor 1990-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színházhoz került, akkor vette észre, valójában mekkora erőfeszítéseket tett Janovics, hogy megmaradjon a kor lenyomata, rengeteg dokumentumot gyűjtött össze az utókornak. Salat Zakariás Erzsébet sokáig a színház dokumentációs tárában dolgozott, ekkor kezdett el érdeklődni a Janovics-munkásság iránt. Ferenczi Szilárd úgy emlékezett vissza, hogy ő a Filmtett keretében került közelebb a történethez és a főszereplőhöz, Zágoni Bálint pedig a Kolozsváron működő filmstúdióval foglalkozott többet, és az keltette fel érdeklődést, hogy ott olyan filmek készültek, amelyeket Európa-szerte vetítettek a mozik, és olyan emberekkel dolgozott együtt Janovics, mint Blaha Lujza vagy Jászai Mari. Ugyanakkor nagyon foglalkoztatták őt a „homályos részek” is, hogy miért nem lehet tudni például, hogy pontosan hány film is készült a stúdióban.

Az impériumváltást követően anyagi nehézségekkel, a kisebbségi lét kálváriájával is szembe kellett néznie

Bartha Katalin Ágnes színházkritikus a tanulmányírókat arra kérte, avassák be a jelenlévőket is írásuk tartalmába, illetve rákérdezett arra, hogy a szerzők szerint milyen volt Janovics nemzeti, nemzetközi megítélése, továbbá hogyan tudta összeegyeztetni az életpályáján a nemzeti kisebbségi pozícióját, az anyagi nehézségeket, amelyeket az impériumváltás hozott.

Salat Zakariás Erzsébet elmondta, tanulmányában Janovicsnak az igazgatói korszakát vizsgálja, de egyéb szerepköreiről, a színészről, irodalomkritikusról is szól írása. „Janovics Jenő a Kolozsvári Magyar Színház történetének egyik legmarkánsabb egyénisége volt. Jelentős színészi és kimagasló rendezői tevékenysége mellett 28 évig volt a színház vezetője. Igazgatói éveinek kezdetén két színházépülettel gazdagodott Kolozsvár: 1906-ban avatták a Hunyadi téri színházat, majd 1910-ben a sétatéri színház épületét, a kolozsvári magyar színjátszás második és harmadik hajlékát. Építő-teremtő-alkotó tehetségét a filmgyártás területén is sikeresen kamatoztatta: ő volt a magyar némafilmgyártás erdélyi úttörője. 1913-ban forgatta az első némafilmet Kolozsváron, majd 1920-ig ötvennél több film létrejötte fűződik a nevéhez” – olvasható Salat Zakariás Erzsébet írása a kötetben.

Mint a szerző elmondta, Janovics konok, kitartó, következetes, nagy munkabírású ember volt, akinek igazgatóként világos célja volt a színházzal, átgondoltság jellemezte őt. Nagyon sokan dicsérték, ugyanakkor nagyon sokan kritizálták is, a rendezései modern szemléletűek voltak. A magyar dráma fejlődésével, történetével foglalkozott, és az áttörést az első nagy magyar drámaciklusa hozta meg, amikor 27 művet mutatott be egy évadban, magyarázta.

Drámairodalmi műveket alkalmazott filmre

Ferenczi Szilárd szerint a filmjei vitték Janovicsot messzire, a Sárga csikó például a Közel-Keleten is járt, és a külföldi szakma jól ismerte. Zágoni Bálint inkább a kolozsvári filmgyárról beszélt, mint elmondta, fennmaradt az egyik filmes szaklapban egy interjú, amelyben Janovics elmondja, hogyan képzeli el a magyar filmgyártást. Mint fogalmaz, szerinte irodalmi alapra építve, főleg drámairodalmi műveket filmre alkalmazva lehet egy független magyar filmgyártást elképzelni. Zágoni Bálint szerint Janovics következetes ilyen szempontból, hiszen az első Kolozsváron készült filmje, a Sárga csikó egy népszínmű volt, és első önálló filmje a Bánk bán volt, ugyanakkor egyedüliként kísértetezett, hogy egy Petőfi-dalciklust is megfilmesítsen.

„Janovics próbált egy arany középutat megtalálni, hiszen Kolozsváron is készült számos vígjáték, nyugati szerzők munkáinak megfilmesítése, amelyek szélesebb közönségnek szóltak. Janovics végig színházi szakembernek tartotta magát, a film egy kitérő volt számára. Amikor megváltoztak a körülmények, abba kellett hagyja a magyar filmgyártást, és csak az 1930-as évek közepén próbálta újra megvalósítani a félretett filmes terveit, miután eltávolították őt a színház éléről. Beadványokkal ostromolja a magyar filmirodát, versfilmet, ismeretterjesztő filmet akar megvalósítani, nem tud nagyjátékfilmben gondolkodni, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek tervei. Ugyanakkor népszokásokat is rögzít filmen, sőt a román hatalom is elismerte eredményeit” – emelte ki Zágoni Bálint.

Tompa Gábor a beszélgetés végén elmondta, az impériumváltást követően semmilyen állami támogatást nem kapott a magyar társulat, adókkal nehezítették a dolgát, és sokáig Janovics fizette a színészek díját is. Szerinte Janovics egy percig sem adta fel az erdélyi magyar értékeket, ugyanakkor mindig figyelt arra, hogy mi történik külföldön, és Tompa Gábor szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház is ezt a hagyományt követi: az állandó megújulás mellett a nemzetiségre való törekvést is fontosnak tartja.

Magyarországon is népszerűsítik Janovics Jenő munkásságát

Mint dr. Kollarik Tamás szerkesztő és dr. Takó Sándor felelős kiadó korábban elmondta, Janovics Jenő „minden bizonnyal a magyar film és színháztörténet egyik legfontosabb alakja”, akinek „sorsán végighullámzik a tragikus 20. századi magyar történelem első fele”. Mint írják, az elmúlt évtizedben világszerte ismert magyar származású filmes alkotók önéletrajzát mutatták be a Magyarok Hollywoodban sorozatukban, Adolf Zukor, William Fox, Rózsa Miklós, Csupó Gábor mellett idén Janovics Jenőre esett a választás.

A szerkesztő és kiadó úgy véli, „Janovics Jenő teljesítménye okán vitathatatlanul illik a fenti sorba”, Zukor és Fox kor- és pályatársa, aki „hasonlóan grandiózus filmszervezői életművet hozott létre a Kárpát-medencében”. Az új kötet célja szerintük az, hogy segítsen abban, hogy Magyarországon is jobban megismerjék Janovics Jenőt, hiszen „teljesítménye joggal emeli minden idők egyik legnagyobb közép-európai kulturális szervezőjévé, aki a színháztól a filmvászonig példamutató alázattal szolgálta a magyar kultúra ügyét”.

A könyvben a színházi mellett a filmes és a közéleti ember képe is kirajzolódik, a kötet hamarosan kapható lesz Kolozsváron, az Idea Könyvtérben.