Ha költséghatékony is lenne, művészi szempontból katasztrofális következményekkel járna a nagyváradi magyar nyelvű Szigligeti Színház és a román nyelvű Regina Maria Színház prózai- és bábtársulatainak, táncegyütteseinek, valamint a Nagyváradi Állami Filharmónia zenekarának egy intézménybe tömörítése, véli Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, aki közleményével az összevonás ellen felszólaló erdélyi kulturális intézményekhez csatlakozott.

„Növekvő aggodalommal követjük a nagyváradi kulturális intézmények összevonásával kapcsolatos híreket, mert ez a tervezett intézkedéssorozat minden bizonnyal a több síkon kibontakozó évszázados nagyváradi művelődési élet elsorvadását vetíti előre. Reméljük, nem kerül rá sor” – írja Bocsárdi László. 

Az igazgató közleményében kiemeli, hogy „a szellemi értékek ritkán mérhetőek anyagiakban, a kultúra sosem termelt számottevő anyagi profitot, és általában a művészi színvonal drasztikus leromlása szokott bekövetkezni akkor, amikor anyagi érdekek határozták meg egy művészeti intézmény tevékenységét. Másfelől pedig a civilizáció történetében mindig azok a társadalmak voltak a legfejlettebbek, legsikeresebbek minden szempontból, ahol támogatták a kultúrát. Ez az a terület, mely rövid távon mindig veszteséges, nem fordítja vissza azonnal a belefektetett anyagi javakat, de hosszú távon egy közösség fejlődésének, életszínvonalának fokmérője. Mindig a kultúra hiányára vezethető vissza a szegénység, munkanélküliség, egyes társadalmi csoportok hátrányos életkörülményei, a szociális segélyekre fordított összegek nem tudják megoldani a felzárkóztatást.”

Kapcsolódó

A nagyváradi kultúra önállóságáért léptek fel közösen a város magyar és román művészei

Pénteken este a nagyváradi Szent László (Unirii) téren gyülekeztek mindazok, akiknek még számít a nagyváradi színházak és filharmónia sorsa. A kulturális intézmények közös performansszal hívták fel a figyelmet a nagyváradi kultúra önállóságának fontosságára.

Szigligeti Színház Nagyvárad

A Tamási Áron Színház egyetért a nagyváradi kulturális intézmények által megfogalmazott kiáltvánnyal, a közlemény tételesen is tartalmazza az öt pontot:

1. Mi sem támogatjuk a szerződések egyoldalú megváltoztatását, módosítását. Ez az eljárás megfosztja a munkavállalót kiérdemelt jogaitól, a biztonságérzettől, a jövőképtől, és veszélyezteti a társulatok integritását.
2. Mi sem támogatjuk a kulturális intézmények összevonásának ötletét. Meggyőződésünk, hogy nem lesz igazán eredményes a nagyváradi kulturális intézmények tevékenysége, ha nem gazdálkodhatnak önállóan a rendelkezésükre álló erőforrásokkal, saját művészi hitvallásuk szellemében. Meggyőződésünk, hogy a különböző közönségrétegeket célzó intézmények önálló működése a kulturális minőség és a sokszínűség garanciája a városban.
3. Mi sem támogatjuk a befogadó- és/vagy projekt alapú színházat, mert ez az állandó társulatok megszűnését vonná maga után, és kiszolgáltatná a művészetet a szórakoztatóipari szempontoknak.
4. Az érintettekkel együtt mi is kérjük a kultúra és a kulturális dolgozók méltóságának tiszteletben tartását, és visszautasítunk minden olyan döntést, mely kiszolgáltatja a művészi alkotást a politikai hatalomnak vagy a szakszerűtlenségnek.
5. Mi is azt gondoljuk, hogy Bihar megye román és magyar lakosságának alanyi joga van saját kulturális intézményeihez, és az összevonás káros hatással lenne a kulturális szokásokra, szegényebbé tenné a közönséget és csökkentené a régió vonzerejét.

Bocsárdi László nyilatkozatában leszögezi, hogy amennyiben a Bihar Megyei Tanács összevonná az említett nagyváradi kulturális intézményeket, azok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének. „Márpedig ha megszűnik a művészet szabadsága, maga a művészet szűnik meg, szolgáltatássá degradálódik” – fogalmaz az igazgató, hozzátéve, hogy ez nemcsak a helyi, hanem az egész romániai színházi és komolyzenei szakma elleni vétség lenne, és a művészeti oktatás értékét, értelmét is megkérdőjelezné.

Ezek után a nyilatkozat Hegel, Nietzsche és Kierkegaard gondolataira hivatkozva hangsúlyozza: „valójában nem a hasznos cselekvéseink tesznek emberré bennünket, hanem azok a cselekvések, amelyek úgymond közvetlen haszonnal nem járnak; a művészet egy magasabb rendű szellemi szintre emeli az embert, kiszabadítva őt a múlandó világból, ösztönös cselekvéseiből.”

„Szomorú, kétségbeejtő és az egész társadalmunkat minősíti az a tény, hogy erről kell győzködni egy megyevezetőt a huszonegyedik századi Romániában, ráadásul egy olyan városban, mely kétszáz éves színházi múlttal, és az ország egyik legszebb és legrégebbi kőszínházával büszkélkedik” – összegez a sepsiszentgyörgyi színház igazgatója.

(Címlapfotó forrása: Tamási Áron Színház)