Az RMDSZ kiáll a váradi magyar színház mellett, a megyei tanács szerint még nem téma az átszervezés

Az RMDSZ bejelentette: kiáll a nagyváradi Szigligeti Színház mellett, mint ahogyan annak idején is harcolt a létrehozása érdekében. A megyei tanács alelnöke szerint azonban nem is téma a színházi átszervezés, mert nincsen napirenden ilyet előíró határozat. Korábban azonban maga a tanácselnök mondta el, hogyan képzeli el a kulturális intézetek egybeolvasztását, amellyel gyakorlatilag megszűnik az önálló magyar színjátszás Nagyváradon.

„Az RMDSZ érzékenyen kezeli mindazt, ami kultúrával kapcsolatos Nagyváradon és Bihar megyében. Az RMDSZ volt az, amelyik kiharcolta az önálló magyar színházat, ezért az természetes, hogy a szövetség ki fog állni a kulturális intézmények mellett” – fogalmazott a Maszol kérdésére szerdai sajtótájékoztatóján Borsi Imre Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke és megyei tanácsi frakcióvezetője.

Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ megyei tanácsi frakcióvezetője | A szerző felvételei

A politikus emlékeztetett, nem lesz egyszerű a megyei tanácsban megakadályozni a tervezett átszervezést, ugyanis egy mandátum híján megvan a kétharmada a Nemzeti Liberális Pártnak, de az is sokszor előfordul, hogy kulturális kérdésekben a szociáldemokraták is együtt szavaznak a liberálisokkal, az RMDSZ-nek pedig mindössze hat tanácsosa van a 35 tagú megyei képviselő-testületben.

Elvették a színészlakásokat is

Borsi Imre Lóránt ugyanakkor emlékeztetett, a megyei tanács vezetőségének kezdeményezésére a képviselőtestület legutóbbi ülésén megszavazta, hogy elvegye a két nagyváradi színház által használt színészlakásokat. „Amióta a PNL vezeti a megyei tanácsot, a Bihar megyei és nagyváradi kultúrát csak negatívan érintették az intézkedések. Szegényebb lett humán erőforrás szempontjából, de intézmények szempontjából is, hiszen megszűnt a Familia és a Várad kulturális folyóirat önállósága, valamint a Hagyományos Kultúrát Népszerűsítő Központot is összeolvasztották a Francisc Hubic Művészeti Népiskolával” – fogalmazott az RMDSZ-es politikus.

Hangsúlyozta, a tanácsülésen frakcióvezetőként felszólalt és elmondta, hogy a kultúrát nem lehet profittermelő cégként tekinteni, abba bele kell fektetni, és éppen ezért lehet ma Nagyvárad egy multikulturális város, "mert az őseink sem sajnáltak befektetni”. Jelezte, az illető határozatokkal szemben ő két jogi problémát is felvetett, de nem kapott elfogadható magyarázatot, a megyei önkormányzat jegyzője szerint például „egy garzon nem szolgálja a megyei kulturális életet”.

Borsi Imre Lóránt személyesen is elment és megtekintette ezeket a lakásokat, amelyek „valóban nem négycsillagos szállodai szobák, de egy-két éjszakát nyugodtan lehet aludni bennük”. Szerinte a gazdasági hatékonyság elve sem állja meg a helyét ebben az esetben, ugyanis ha a vendégszínészeket, rendezőket, karmestereket szállodákban helyezik el nagyváradi tevékenységük idején, a költségek a többszörösére is nőhetnek.

A frakcióvezető közölte, iktatott a prefektúrán egy petíciót, amelyben számon kéri a felvetett jogi problémákat,  és állásfoglalást vár a kormányhivataltól. Mint elhangzott, azért petíció formájában nyújtotta be kifogásait, mert erre a prefektúrának törvényi kötelessége a válaszadás.

A megyei tanács szerint nem téma a színházi átszervezés

Rendkívüli ülést tartott szerdán Bihar megye képviselő-testülete, és ezt megelőzően tartott sajtótájékoztatót a tanácselnök távollétében az önkormányzat két alelnöke, Mircea Mălan és Călin Gal.

Újságírói kérdésre Călin Gal közölte, nem kívánja kommentálni a sajtóban megjelent híreszteléseket. „Jelen pillanatban nincs ilyen tervezet készülőben”, mondta az alelnök arról, hogy a megyei tanács összeolvasztaná a Szigligeti Színházat a Regina Maria Színházzal és a Nagyváradi Állami Filharmóniával, és egy teljesen új, közös adminisztrációjú intézményben képzelné el a kulturális műhelyek további működtetését.

Călin Gal, a Bihar megyei tanács egyik alelnöke

Gal szerint „ehhez szükség van egy alapos felmérésre, és mivel ezek még nem készültek el, nem lehet beszélni intézményi egyesítésről”. Az alelnök ugyanakkor közölte, szerinte a színházaknak és a filharmóniának többet és jobban kellene dolgoznia, nemcsak a kőszínházon vagy a hangversenytermen belül, hanem azon kívül is, akár szabadtéri, hétvégi rendezvényeken.

„A színészeknek a fizetésükért a maximális teljesítményt kell nyújtaniuk”, mondta Călin Gal. Ugyancsak újságírói kérdésre közölte, az a határozat-tervezet sincs még kidolgozás alatt, amely előírná, hogy a művészek munkaszerződéseit módosítsák, és szüntessék meg az állandó munkahelyüket, ehelyett meghatározott időtartamú szerződéseket kötnének velük.

A tanácselnök már bejelentette szándékát

Czvikker Katalin, a nagyváradi Szigligeti Színház főigazgatója a Maszolnak adott interjújában közölte, május elején Ilie Bolojan tanácselnök a tőle kért meghallgatáson elmondta terveit, majd néhány nappal később a Regina Maria Színház Iosif Vulcan Társulatának színészei előtt is ismertette ezeket. Elsősorban a meghatározott idejű munkaszerződések ügyének napirendre tűzését közölte, de szót ejtett a hosszútávú terveiről is, köztük a két színház, illetve a Nagyváradi Állami Filharmónia összevonásáról, adminisztratív és technikai szempontból.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Iosif Vulcan Társulat tagjaival tartott megbeszélésen Ilie Bolojan nyilvánvalóvá tette, hogy az összevonást követően még egy 20 százalékos leépítést tervez, közölte Czvikker Katalin. Elmondása szerint a hosszú távú tervek között az is szerepel, hogy egy projektalapú kulturális központot hoznának létre, így a színészeket projektekre szerződtetnék. Ez a tekintélyes múltú – a magyar társulat esetében százhúsz éves – állandó színház felszámolását jelenti.

Kapcsolódók

Kimaradt?