banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Gyűjtést indítottak a Szigligeti Színház munkatársai a kirúgott kollégáik megsegítésére

Adománygyűjtésbe kezdtek a nagyváradi Szigligeti Színház munkatársai, hogy pénzbeli segítséget nyújthassanak azoknak a kollégáiknak, akik a Bihar Megyei Tanács vezetőségének döntése nyomán januártól elveszítik a munkahelyüket.

A megyei önkormányzat alárendeltségében működő kulturális intézményekben elrendelt, és a tanácselnök által előterjesztett, majd a képviselőtestület által megszavazott nagymértékű személyzeti leépítéséről a Maszol is beszámolt.

A döntés egyik legnagyobb kárvallottja a nagyváradi Szigligeti Színház, ahonnan mintegy negyven alkalmazottat bocsátanak el még az idén. Czvikker Katalin főigazgató korábban a Maszolnak elmondta: az intézményben minden elfoglalt állás ésszerűen volt betöltve, és nagyon nehéz lesz a színház működtetése egy 28 százalékos leépítést követően. Az igazgatótól megtudtuk, hogy a megszüntetendő állások összeírásakor igyekezett „menteni a menthetőt”, tehát ahhoz nem járult hozzá, hogy a művészeti csoportok, a szín- és bábtársulatot, valamint a Nagyvárad Táncegyüttes művészeit tegyék utcára.

A kényszerű döntés értelmében az adminisztratív és a kisegítő személyzetből kénytelenek leépíteni, ami Czvikker Katalin elmondása szerint húsba vágó veszteségeket jelent a teátrum számára. A kialakult helyzetben azonban nemcsak a színház került nehéz helyzetbe, hanem azok is, akik elveszítik munkahelyüket. A kőszínház munkaközössége ezért gyűjtést kezdeményezett, hogy a legnehezebb időszakban segíteni tudják állásukat elveszítő kollégáikat. Czvikker Katalin elmondta, nyilvánvaló módon senkit sem kötelezhetnek arra, hogy a keresetéből bármennyit is felajánljon, de tudomása szerint, mivel a kezdeményező is maga a színházi közösség volt, egyhangúlag állnak ki az ügy mellett.

Biró Árpád Levente, a színház kommunikációs felelőse megkeresésünkre tudatta, a gyűjtés lebonyolítását a Szigligeti Művészeti és Jótékonysági Alapítvány vállalta fel. „Elfogadhatatlan számunkra, hogy a Bihar Megyei Tanács etnikai és gazdasági okokra hivatkozva a nagyváradi magyar színház munkatársainak közel 30 százalékát leépíti” – olvasható az alapítvány Facebook-oldalán közzétett felhívásában. A kezdeményezők ebben tudatják: „Mi, a Szigligeti Alapítvány munkatársai és támogatói ezért adománygyűjtést kezdeményezünk amelynek célja, hogy az év legnehezebb, téli hónapjaiban munka nélkül maradt kollégák egy új állás betöltéséig, de legfeljebb két hónapig, anyagi támogatásban részesüljenek.”

Biró Árpád Leventétől megtudtuk, első körben csak egy belső, a munkatársak körében szervezendő akciót képzeltek el, azonban amint a jelzésekből kiderült, a színházkedvelők és egyéb támogatók is csatlakoznak az adománygyűjtéshez. Éppen ezért megteremtették annak a lehetőségét, hogy a teátrum jegypénztárában tetszőleges felajánlással bárki hozzájárulhasson a kezdeményezéshez, cserében a Szigligeti Színház 2021-es falinaptárai közül választhat.

Kérdésünkre Biró Árpád Levente elmondta, azok számára is lehetőség adódik adományozni, akik nem nagyváradiak vagy éppen nincsen lehetőségük elutazni a bihari megyeszékhelyre, ugyanis az alapítvány két folyószámlát nyitott, ezek megtalálhatók a Szigligeti Alapítvány közösségimédia-oldalán is. Ugyanakkor megtudtuk, bár alig néhány napja indult el a gyűjtés, a bankszámlán már több mint kétezer lej gyűlt össze külső támogatók segítségeképpen.

(Címlapképen: a nagyváradi Szigligeti Színház)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?