Kívül-belül felújítja a nagyváradi Ady-líceumot a Cseke Attila vezette fejlesztési minisztérium

RMDSZ-es javaslatra döntött a tárcaközi bizottság: 64,5 millió lejes, a Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium támogatásával felújítják a nagyváradi Ady Endre Líceumot – jelentette be Cseke Attila.

Nagyvárad és Bihar megye egyik legjelentősebb műemlék épületén, az egykori Orsolya-rendi kolostoron megépítése óta egyszer sem végeztek teljes külső és belső felújítást, most azonban a keleti, déli, észak-keleti, dél-nyugati épületszárny és a kápolna épületét is felújítják. Ugyanakkor az 1896-ban megépített, a nyugati udvar és a kolostor közötti épületrész is megújul majd. Továbbá, a legújabb épületszárnyat, az 1937-ben elkészült északi épületet is megújítják.

Az Orsolya-templom tornya magasan a nagyváradi sétálóutca fölé emelkedik | Fotó: Borsi Balázs

 „Az RMDSZ prioritásának tekinti a korszerű körülmények között megszervezett tanítást, az épített örökség megőrzését. Az idén 250-ik évfordulóját ünneplő, a római-katolikus egyház épületében működő Ady Líceum, a mai döntés értelmében megújulhat. Így a diákok biztonságban, egy korszerű számítógéprendszerrel ellátott, digitalizált iskolában tanulhatnak” – nyilatkozta Cseke Attila.

A korszerűsítési munkálatok alatt megerősítik az épület homlokzatát, struktúráját, falait, az épületet tűzbiztossá teszik, villámhárítóval szerelik fel, és a biztonságos áramellátás céljából a vezetékek földelését is előírja a szaktanulmány. Az ingatlant továbbá energetikai szempontból is felújítják, restaurálják a nyílászárókat, és a fűtésrendszert is korszerűsítik. Több mosdót szerelnek fel benne, hiszen a meglévő mosdók száma kevésnek bizonyult a diáklétszámhoz képest.

A fejlesztési miniszter elmondta: az elmúlt hónapokban a szaktárca a szükséges szakdokumentáció elkészítésén és elfogadtatásán dolgozott, a tárcaközi bizottság döntése nyomán a javaslatot a kormány elé terjesztik, majd a kormány döntése után elkezdődhet az közbeszerzés kiírása - tudatta az RMDSZ közleménye. 

Kapcsolódók

Kimaradt?