130 éves a szatmári színház épülete, rendezvénysorozattal ünnepelnek

Január 14-től kezdődően négynapos rendezvénysorozattal emlékeznek Szatmárnémetiben a ma is használt színházépület avatásának 130. évfordulójára.

A rendezvénysorozat első napja pedig kísértetiesen hasonlít majd a korabeli átadásra: órára pontosan 130 évvel később, január 14-én 19:30 órai kezdettel a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek majd színpadra, ugyanúgy, ahogy annak idején is történt.

A mai Északi Színház épülete Szatmárnémeti második színházépülete. Alapkőletétele 1889. május 18-án volt. 1892. január 14-én adták át az épületet, ünnepélyes megnyitó keretében. Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos, debreceni építész vezette. A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.A szatmári színházról készült archív felvételt a Régi Szatmár Facebook-oldalon tették közzé

Az épület a 130 év alatt több nevet is viselt, Városi Színháznak, Nottara Színháznak, Kölcsey Színháznak, Állami Magyar Színháznak is hívták, mielőtt Északi Színház lett belőle.

Az ünnepségsorozat 2022-ben január 14-én egy színháztörténeti kiállítással veszi kezdetét, majd a múltidézés jegyében a budapesti Nemzeti Színház Sára asszony című előadása következik 19.30 órától. Az előadás rendezője a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, a produkció pedig a marosvásárhelyi Spectrum Színházzal együttműködésben jött létre.Sára asszony | fotó: Nemzeti Színház

Az ünnepi hétvégén fellép a jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház is, ők A szegény lányok városa című előadást játsszák Radu Afrim rendezésében. A házigazdák is színpadra fognak lépni: a Harag György Társulat a Csongor és Tünde című produkciót játssza Sardar Tagirovsky rendezésében, a Mihai Raicu Társulat pedig a Tudor Dereve által színpadra vitt, Egy tökéletes hullám anatómiája című előadást játssza majd.

Két, színháztörténeti szempontból fontos könyvet is bemutatnak majd, mindkettő Csirák Csaba, szatmárnémeti színháztörténész munkája. A Czintos József, a konok idealista című könyv a Harag György Társulat örökös tagjának színészi pályáját követi, a Huszonkilenc színházi évad Szatmárnémetiben című kötet pedig a szatmári színjátszás történetébe enged betekintést egy igen nehéz időszakban: 1919 és 1948 között.  

A rendezvény programja:

Január 14., péntek

Északi Színház, előcsarnok, 17.00 – 130 év/színház/történelem kiállításmegnyitó

18.00-19.00 – Kávészünet a színházi büfében

Északi Színház,19.30 – Döbrentei Sarolta: Sára asszony, a budapesti Nemzeti Színház előadása.
Rendező: Vidnyánszky Attila

Január 15., szombat

Északi Színház, Ács Alajos Stúdióterem, 17.00 – Könyvbemutató – A Camil Petrescu Alapítvány és a Teatrul Azi színházi szaklap rendezvénye.

18.00-19.00 – Kávészünet a színházi büfében

Északi Színház, 19.30 – Radu Tudoran: A szegény lányok városa, a jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház előadása.
Rendező: Radu Afrim

Január 16., vasárnap

Iparosotthon, bábszínházi terem, 11.00 – G. Szász Ilona: Tótágas avagy bolond mesék, a Szatmárnémeti Brighella Bábtagozat előadása.
Rendező: Bartal Kiss Rita

Északi Színház, Ács Alajos Stúdióterem, 16.00 – Könyvbemutató: Csirák Csaba: Huszonkilenc színházi évad Szatmárnémetiben. A szatmári magyar színjátszás története 1919 és 1948 között.

Északi Színház, 18.00 –Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának előadása.
Rendező: Sardar Tagirovsky

Január 17., hétfő

Északi Színház, Ács Alajos Stúdióterem, 17.00 – Könyvbemutató. Csirák Csaba: Czintos József, a konok idealista

Északi Színház, 19.30 – Stela Giurgeanu: Egy tökéletes hullám anatómiája, a Szatmárnémeti Északi Színház Mihai Raicu Társulatának előadása.
Rendező: Tudor Dreve

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?