75 éves a marosvásárhelyi színház – fergeteges zenés vígjátékkal ünnepelnek

Háromnegyed évszázaddal ezelőtt tartotta első bemutatóját a társulat névadója, Tompa Miklós által vezetett Székely Színház, megteremtve ezáltal Marosvásárhely és a tágabb értelemben vett Székelyföld első állandó színházát. A társulat megalakulásának 75. évfordulóján, 2021. március 10-én a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Egy római tragédia című fergeteges zenés vígjátékát mutatja be Keresztes Attila művészeti igazgató rendezésében.

A Schöntan testvérek 19. századi bohózata, A szabin nők elrablása egyszerre villantja fel a kispolgári attitűd és a színház szatíráját. Az ő újrafordított történetüket gondolta tovább a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, mai, mindannyiunk által ismert körülmények közé helyezve. A kispolgári lét, a papucsházasság, az előítéletek, valamint a színház iránti, már-már vak elkötelezettség és hit ezúttal is találkozni próbál, ennek lehetetlenségéből születnek az abszurdba hajló fergeteges vígjátéki helyzetek. Az egykoron titkon drámaírói ambíciókat dédelgetett középiskolai tanár, az autoriter felesége, a váratlanul felbukkanó színházigazgató, a családi üzletet és tanulmányait elhagyó színész, valamint a többi elrajzolt karakter garantálja, hogy a hétköznapjaink világába ne mindennapi helyzetek szülessenek.Fotó: Tompa Miklós Társulat

Keresztes Attila rendező és alkotótársai egyszerre reflektálnak napjaink társadalmi valóságára, és saját színházi környezetükre. Az előadás fordítója és dramaturgja Szabó Réka, a dalbetétetek zenéjét Apostolache Kiss Zénó szerezte Demény Péter dalszövegeire. A szereposztás itt látható.Fotó: Tompa Miklós TársulatAz Egy római tragédia című vígjáték bemutatója szerdán 19 órától a Színház Nagytermében lesz látható. A 16 éven felülieknek ajánlott, román felirattal követhető előadást március 11-én, 26-án valamint 27-én 19 órától is játsszák, az előadásokra érvényesek a 4 egységes szabadbérletek.

Jegyvásárlás a Nemzeti Színház nagytermi jegypénztárában (nyitvatartás hétköznapokon 12 és 18 óra között, telefonszám: 0365 806 865), a helyszínen előadás előtt egy órával.

Kapcsolódók

Kimaradt?